Az őszies nyárban az ember esernyőnek (is) használja a mozit, talán ezért is ültem be az Életre-halálra című akciófilmre (rendező: Stuart Baird). Nem csalódtam, rögtön az elején egy olyan szekvencia vágott fejbe, amilyet ritkán lát az ember: a rabszállító repülőgép kigyullad, kényszerleszállás egy országúton. Már majdnem sikerül a manőver, mikor kiderül, hogy az út mellett villanypóznák sorakoznak (a gép szárnya sorra kaszálja őket: csodálatos aratás...), aztán kanyar, és zuhanás a folyóba, a rabok persze a székhez vannak láncolva. A sok-sok repülőtér-filmből ide emeltek egy kis zanzásított emlékeztetőt felvezetőnek. Itt szökik meg ugyanis az a rab (Wesley Snipes), aki állítólag igen veszedelmes, két titkos ügynököt is megölt (mondom állítólag), és innen indul a hajsza, amit a híres zsaru (Tommy Lee Jones) irányít.
Egyébként utálom az ilyen vadászatokat: ezer rendőr, kutya, helikopter, önkéntes embervadász üldöz egyetlen embert - ez valahogy nem sportszerű. Szerencsére a mozi behoz néhány újabb csavart: a nyomozókra tukmálnak egy kormányzati tisztviselőt (Robert Downer Jr.), aki aztán kavar vagy ezerrel, nem lehet tudni, kinek a pártján áll: az üldözőket segíti, saját biznisze van, vagy azért küldték, hogy tönkretegye a főzsarut. S mivel az is rejtély, hogy akit üldöznek, jó vagy rossz fiú, van itt feszültség...
Egyébként a klasszikus felállás: az üldözöttről kiderül, hogy a kormány beépített embere volt, de őt egy "tégla" (azaz egy másik beépített spion) csapdába csalta, igen ám, de ezt a téglát is figyelte valaki, sőt ezt az egész téglacsomót valami korrupt kormányfőember rakosgatta. Mióta a kémek, ügynökök, titoknokok munkakönyve rezeg, igencsak hajtanak a fiúk - ezek a filmek úgy is felfoghatók, mint álláskereső hirdetések. S mit mondjak, lenne is helyük a versenyszférában, és persze nálunk is tudnának mit szimatolni - persze előbb le kellene szokniuk arról, hogy egymást akarják kinyírni.
A sztori csemegéi az apróságokban rejlenek: profi szimat-matyi nem hibázik, nagyon kell figyelni, ha le akarod leplezni őket, és Tommy Lee Jones nagyon figyel, sajnos még ő is későn kapcsol, el is veszít egy-két havert csapatából. Ami azonban (másfelől) csak dramaturgiai fogás: a végén mégiscsak elkapja azt az ezredmásodpercet, melyben övé lesz a parti - nehéz szakma, áldozat nélkül nincs győzelem. Mindezt olyan tempóban önti rád a film, mintha az FF gombot nyomnád a videón, nyilván így kell turbófeszültséget gyártani. Kár, hogy a rendező telhetetlen, még néhány szerelmi akármit is bele akart pakolni a történetbe, nem vette észre, hogy a lányoknak itt nincs helyük: annyira a balhéra van szerelve a sztori, hogy minimális erotika sem tud tőle kibontakozni. Igaz, a műfaj előírásai sem igen engednek ilyen lazítást. Marad végül is unalmas férfiügy.
A film igazi dobása Wesley Snipes alakítása (őt a Dzsungellázból ismerjük): az utolsó percig nem tudod eldönteni, melyik oldalon áll, talányos, vibráló színészi munka.
Az akciófilm után megint az esőben találod magad, de oda se neki: pár órára te vagy a király, felpumpál a filmbeli adrenalin, jöhet akár az égszakadás is.
