Végre egy emberi történet, ráadásul mosolyogni is lehet rajta. Nem röhögni: finom, kedves história. (Gyorsbüfék, gyors nők, rendezte: Amos Kollek.) A magányról, a szerelemről, öregségről és arról, hogy vannak még csodák. Persze humorral vagy iróniával. Bella (Anna Thompson) egy gyorsbüfében dolgozik, azt mondja, szabad elhatározásból, előtte a Wall Streeten volt elemző, de az nem volt elég életszerű. Most egyedül él, egy önző szivar szeretője, ezért aztán anyja szervez neki egy férjjelöltet. (Bruno, a taxisofőr: Jamie Harris). Persze ez a fiú is mesebeli figura: "feketén" író, imádja a gyerekeit, felesége épp most lécelt le valami jógatanárral. Nyugi pasi, még az sem izgatja, hogy nincs sok sikere kézirataival... Nagyobb gond, hogy nem meri bevallani a lánynak gyerekeit - fél, hogy elriasztja -, a lány meg úgy tudja, nem illik a férfiakat gyerekálmokkal idegesíteni (ő ugyanis él-hal a babákért...). Szóval jól összevissza vannak itt kavarodva szerepek, ágyak és szerelmek.
A történet másik vonalán öregfiúk hősködnek: vagy sajnáltatják magukat, hogy nekik már nem jut a nőkből, vagy hencegnek hódításaikkal. Csak egy akad köztük, aki nem adja fel, és levelez egy hölggyel. Jó kis fura történet csavarodik belőle. Első ránézésre nevetséges figurák, aztán a rendező kicsomagolja őket, és érzékeny embereket látunk, tele szorongással, vágyakkal, reményekkel. Hát persze, hogy kell valami mesebeli, hogy észrevegyük őket.
A rendező kikerülte a szokvány ágy-sztorik unalmát, igaz, rátett egy lapáttal saját őrületeiből, de épp ezzel varázsol el. A New York-i mocskot már sokszor láttuk, most még a kuka is bájos, és az öreg fiúk ósdi udvarlási tanácsainál már csak a harmincas csajok "bölcsessége" mulatságosabb.
Ez a mozi arról szól, hogy a társadalom látóteréből valahogy kikerülnek azok az emberek, akik szenvednek a magánytól, a múló időtől, szerelemhiánytól: férfiak, nők, fiatalok, idősek - emberek. Erre eddig ritkán adódott filmes alkalom, s kiderül, hogy érdemes itt elidőzni. Mert még a légiesen szép Thompson kisasszonynál sem úgy van, hogy csak beugrunk az ágyba - a másikhoz eljutni - a taxisofőrt becserkészni - kemény munka. És persze fordítva is. Pedig fiatalok, az isten is egymásnak rendelte őket. Csak hát más kép él bennünk az ilyen ágyviszonyokról: hogy ti. minden egyszerű, csak le kell feküdni. A mozi ezzel a képhazugsággal szakít: szerinte ugyanis minél több a kínálkozó erotikus lehetőség, annál nehezebben adják a valamennyire is igazit.
Persze kicsit túlmeséli magát a film, olykor el nem varrt cselekményszál is akad, de megbocsátod, mert tele van szellemes poénnal. Miután elfogyasztod a mesét, jókat nevettél, azért csak-csak elgondolkozol, hogy még mindig menynyire érzékeny az emberi lélek (és test), pedig edzette már pornó és közhely, fásultság és rutin. Legbelül valami mégiscsak érdekes maradt. Ha megtalálod.
