Tévéből mozi? Moziból tévé? – Sorozatból vászonra

Kétségtelen, hogy az adaptációk korát éljük. Ott vannak a Marvel-filmek, hogy csak egyet mondjunk. És ez a tévében sincs másként, ahol a bevált recepteket könnyen átírhatják, hogy a moziban kasszát robbantsanak.

Nemrég került a mozikba a Hollywood kulisszái mögé bepillantást engedő sorozat, a Törtetők nagyvászonra ültetett verziója. Volt-e rá igény? Nem volt elég nyolc évadnyi haverkodás és választékosan trágárkodó Ari Gold? Naná, hogy nem. Mivel a sorozat lezárása után sok évvel már nem illik feltámasztani azt, mert hát a rántott hús se jó megmikrózva, csakis frissibe. Az egyetlen ésszerű megoldás a díszdobozos dvd-k piacra dobása után, hogy egy újabb bőrt szégyentelenül leránthassanak az adott tévés produkcióról, ha abból egy filmet csinálunk, aminek elég egyszer durrania, de akkor aztán nagyot. Ez volt a Mark Wahlberg ihlette sorozattal is, amit a már meglévő rajongóknak céloztak, akiknek nem kellett elmagyarázni a belsős poénokat. Ezzel belterjességgel egy csomó embert megfosztottak a lehetőségtől, hogy önfeledten élvezzék a filmet.

Ugyanez a helyzet a Serenity című filmmel is, ami Joss Whedon geek király kultikus sorozatának, a Firefly - a szentjánosbogár utánlövése. A széles merítés itt is elmarad, hisz ez is a rajongók igényeinek kiszolgálása miatt készült csak el, hogy Mal és csapata kapjon egy lezáró űrcowboyos hepajt. Ezzel szemben a Star Trek egy igazi kasszarobbantó popcornmozi lett, amit nem csak Kirk kapitány életrajzát betéve tudó kis kockák élvezhettek. Sőt! Talán ők utálták a legjobban. Nyilván a JJ Abrams rendezte verziókra gondolunk. A 2009-es és 2013-as feldogozások (vagy rebootok?) kellően izgalmas és a kultsorozat alapjait azért mégis tiszteletben tartó sci-fik lettek.

A felnőttek mellett a gyerekekre is gondolni kell. De még mennyire, hisz a gyerekek a szüleikkel moziznak, tehát alapból kétszeres, háromszoros szorzóval lehet számolni a jegyeladások terén.  Így lett Spongyabob kétszeresen is a mozik sztárja. A széles célcsoport miatt a film történetét is finomhangolni kell, hogy az idősek se unják magukat halálra. A felnőtteknek szánt mese persze más tészta. Ott a South Park, ami kapott egy saját magát dicsőítő mozit, ami majdnem egy Oscart is bezsebelt.De még számtalan példa van, hisz ott van a  Stursky és Hutch, a 21 Jump Street vagy a Nagyon különleges ügyosztályból lett Csupasz pisztoly.