zene: John Debney
dalszöveg: Lisbeth Scott, John Debney
vezényel: Nick Ingman
kiadás éve: 2004
kiadó: Sony Music / Integrity Music
játékidő: 54:09
Palesztinában egy zsidó ács, Názáreti Jézus nyilvánosan kezdte el oktatni tanait és "Isten Országának" eljövetelét hirdette. A zsidó nép évszázadok óta várta már a Messiás eljövetelét, akitől szent földjük felszabadítását remélték. A hívek közül többen úgy gondolták, hogy a Messiás nem más, mint Jézus, akinek a tanai meghallgatásra, követőre találtak. Követői Messiásnak és Királyuknak nevezték, ám ennek ellenére Jézusnak sok ellensége is volt Jeruzsálemben, akik a próféta halálát kívánták. Ellenségei végül elfogták, és felségárulás vádjával a római birodalom hatóságainak szolgáltatták ki. Jóllehet Jézus mindig azt hirdette, hogy az ő királysága mennyei és spirituális, Pilátus, a római helytartó megparancsolta katonáinak, hogy vigyék ki őt a városból, és feszítsék keresztre, mint egy közönséges bűnözőt.
Mel Gibson "A rettenthetetlen" című film után nyolc évvel ismét kamera mögé állt és elkészítette az utóbbi idők egyik legnagyobb ellentmondást kiváltó filmjét. Jézusról tucatjával készültek már filmek, de ilyen monumentális alkotás, ami csak az utolsó órákra volt kiélezve, még sohasem. Ráadásul a szereplők is azon a nyelven szólalnak meg, ahogyan anno valójában beszéltek, így még hitelesebben kapjuk vissza az eseményeket. Jézust Jim Caviezel ("Frequency", "Az őrület határán") alakítja, Magdolnát Monica Bellucci, Máriát pedig Maia Morgenstern. Gibson nemcsak rendezőként, hanem mint forgatókönyvíró is közreműködött a produkcióban.
A rendező eredeti elképzelése az volt, hogy zenei aláfestést nélkül készíti el filmjét. Aztán átgondolva a dolgot felkereste Rachel Portmant és Lisa Gerrardot. Rajtuk kívül később fölmerült John Debney neve is, aki eddig leginkább B-kategóriás vígjátékokhoz ("Kutyák és macskák"), akciófilmekhez ("Hirtelen halál") szerzett zenét és ezt nem találták szerencsésnek. Ám Debney egy olyan zenei gondolattal állt elő, mellyel elnyerte a készítők bizalmát és 2003 októberében aláírták a szerződést. Zenéjének megírása során ihletet merített Zimmer "Prince Of Egyipt", valamint "Gladiator" című albumából, mivel hasonló zenei hangulatban gondolkozott. A hangszereket is ennek megfelelően válogatta össze (különféle fúvósok, dobok), a zenekart pedig háttérbe szorította.
A "The Olive Garden" egy átlagosnak mondható szám. Hangulatát leginkább Graeme Revell "The Crow"-jához lehetne hasonlítani. Viszont a következő számban - "Bearing the Cross" - felcsendül a film főtémája, ami mindenféle túlzások nélkül nevezhető profi munkának. A maréknyi zenekart ötvözi kórussal, dobokkal, fuvolával, dudukkal. A szám közepe táján kicsit megpihen a zene, majd ismét felpörög és dinamikusan végződik. Az album egésze minimális nagyzenekart igényel. Debney igyekezett megteremteni a népcsoporthoz leginkább illő hangulatot és ez nagyon jól sikerült. Jézus elfogásához komponált zenéje például alig tartalmaz vonósokat, inkább ütős hangszerekkel fokozza a hangulatot, és kórussal ragadja meg a tetőpontot. Az olykor lelassuló képsorokkal remekül harmonizál. A "Peter Denies Jesus"-ban a fuvola és a kórus együttes használata egy fájdalommal teli, mély érzést ad át. "Simon Is Dismissed" kezdése eléggé érdekes: duduk, dobok, valamint csörgő alkalmazásával egy felkavaró hangzásvilág tárul elénk, melyet azért egész szépen levezet a végére, de az eleje kusza kapkodásnak, csapkodásnak tűnik.
A nyolcadik szám három különböző részből tevődik össze, melyeket a borító belsején külön megadnak úgy, hogy leírják, melyik mennyi időt tesz ki az egészből. Ilyennel sem találkozik gyakran az ember. Egyébiránt a tételek mindegyike merengős és annyira hasonlítanak egymásra hangulatilag, hogy nem igazán venni észre a váltást. "Mary Goes To Jesus": rendkívüli fájdalommal és keserűséggel átitatott rész, amit lágy énekkel bevezetett síró hegedűk adnak elő. A végén annyira felfokozódik ez a hangulat és dallam, hogy szinte ott érezzük magunkat és átéljük mindazt, ami Mária szívében, lelkében zajlik, miközben látja gyermekét a kereszt súlya alatt összerogyni. A következő számban ugyan diamikus az alapdallam, azonban a vokál annyira erőteljes és fájdalmas, hogy nem igazán lehet elsőre megfogalmazni, milyen képet is akart kifejezni a zeneszerző. A két külön hangzás mintha vívódást jelentene.
"Crucifixion": keresztre feszítés. A leghosszabb és egyben legdrámaibb szám az albumon. A dobok kimért lecsapásával keltett keménységet egybemosta síró vonósokkal, és rimánkodó kórussal. Olyan fájdalmas és szívbemarkoló része a zenének, ami rendkívül méltó a jelenethez, eseményhez. A hangulat megtartása mellett más eszközökre vált át Debney: mélyebb vonósok, magas fuvolaszólamok rogynak meg az esemény előtt. Ha itt nem alkotott hatalmas mesterművet a zeneszerző, akkor sehol sem! Fuvolák szólama remeg, és halk dobpergés hallatszik, amit monoton szintetizátoros szólam kísér. Eme nagyszabású tétel egybe van fűzve a "Raising The Cross"-szal, minek elején ismét a dob keltette kimért fegyelem és a könyörgő hangú női kórus találkozik, viszont egyidejűleg mély, hosszú hangokat zengő férfikórus teszi még érzelmesebbé mindazt a fájdalmat és szenvedést, amit a Megváltó és tanítványai, hívei élnek át.
Az "It Is Done" szám dudukkal és hegedűvel előadott, lassú, szomorú szám, ami egy bizonyos szintű megbékélést, nyugalmat sugároz, hiszen halálával Jézus megváltotta az emberek bűneit. Amilyen erőteljes dobokkal kezdődik, olyan lággyá alakul át a "Jesus Is Carried Dawn", ahol ismételten megjelenik a fájdalom. Mély érzelmet árasztó énekhanggal és hegedűszólammal zárul a szám lassan, méltóságteljességgel elnyúlva. A feltámadás tényleges megvalósulásába vetett hit és remény ereje jelenik meg a "Resurrection" címet viselő záró tétel elején. Mind a női, mint pedig a férfikórus egyszerre énekli a fennkölt, erőtől duzzadó dalt, amit dobok és gongok segítségével még kiemelkedőbbé, még erősebbé varázsol Debney és ennek az előadásmódnak köszönhetően átszűrődik a zenén Jézus híveinek bizalma, hite, ereje. Szó szerint egy csapással átvált a dal lassabb tempójú, mély érzelmet kifejező dallamokká és szépen elnyúlva véget ér az album.
Ím egy remek példa, hogyan válik egy közepesnek tartott zeneszerzőből mesterművet alkotó, megbecsülést érdemlő komponistává. Nem azt mondom, hogy sok meglepetéssel szolgáló új zenét írt Debney, viszont azt meg merem kockáztatni, hogy az év egyik legjobb, legdrámaibb zenéjét hallgathatjuk meg ezen a lemezen. És persze eddigi munkásságának fénypontját. Remélem több szuperprodukcióban fog ezek után feltűnni és nem csak egy "fellángolás" volt ez a megbízás. Remekül megragadta az esemény hangulatát és világát, ebben hiba nincs. Egy-két résznél ugyan érzek pici bicsaklást, de azok nem egetverő problémák. A csomagolás is igen szépre sikerült, és informatív (meglepetéssel szolgált például ama tény, miszerint az albumon John Debney és Mel Gibson is vokálozik). A cd mögé van rejtve a keresztre feszített Jézus képe, ami megborzongatja egy kicsit az embert, mikor kiveszi a lemezt. Mindenkinek merem ajánlani, aki nem irtózik a drámai, szenvedős zenétől és a baljós, könyörgő hangú kórustól. Csak így tovább Debney!
