Az élete filmje

"Túl sokáig vártam életem filmjével. Oliver Tate-nek hívnak. Ez a film fogja bemutatni különleges egyéniségemet, például azt, ahogyan elcsábítottam osztálytársamat. Jordana Bevant, pusztán az akaratommal. Valamint, mivel a szüleim házasságát fenyegette egy férfi, aki a spirituális erőről tart tréningeket, a filmben központi helyet kapnak az arra tett kísérleteim, hogy őt hatástalanítsam. Lesznek benne légi felvételek, lesznek benne lassítások, és olyan emelkedett részek is, mint például hogy hogyan próbálom az apukámat kigyógyítani a depresszióból. Felhívnám a sajtó figyelmét, hogy a mű jellemzésére a legalkalmasabb jelzők a következők: "lélegzetelállító", "ellenállhatatlan", "hatalmas teljesítmény"" – hangzik a Submarine című film elején a főszereplő monológja.

S igen: Oliver Tate (Craig Roberts) tényleg becsajozik Jordana Bevannel (Yasmin Paige), és tényleg megmenekül a végtől szülei – apa: Noah Taylor, anya: Sally Hawkins – házassága. Csak hát nem egészen úgy történik minden a valóságban, ahogyan azt a tizenöt éves fiú prezentálja.

Oliver Adrian köpenyéből bújt elő

A Submarine a huszonkilenc éves walesi író, Joe Dunthorne azonos című (ifjúsági témájú) regényének adaptációja. (Richard Ayoade rendezőt a Warp Films kereste meg a mű megfilmesítésének ötletével, amely cégnek a direktor korábban Artic Monkey-klipet forgatott.) Dunthorne írása – és a film –, pontosabban annak főhőse egyértelműen a hatvanöt esztendős angol regény- és drámaírónő, Susan Lilian (Sue) Townsend kultikus figurájára, Adrian Mole-ra hajaz, akinek sorsát a Mole-sorozat első és legismertebb opusától, az 1982-ben megjelent A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplójától kezdve idáig még nyolc folytatáson keresztül szőtte az írónő, a fiú tinédzser éveitől a negyvenes évei prosztataproblémás koráig. Mole sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy már 1982-ben a BBC rádiójátékot készített belőle, majd egy tévéfilmsorozat született, amit nálunk is vetítettek.

Hétköznapok hőse

[img id=302334 instance=1 align=left img]Gyanítjuk, hogy Tate-ből nem lesz Mole, ehhez a Submarine-film – bár igen tetszetős átültetés – kevés. Holott minden adott. Egy erősen én-központú kamaszlegény, aki inkább szavakban és fantáziálásban erős, semmint a tetteket illetően. Például nem egészen igaz, hogy "elcsábította" osztálytársnőjét (pláne a puszta akaratával), inkább a lány figyelt fel a Pete Townshend-hajú legényre, és engedte magához férkőzni. S a szülei kapcsolata sem a hathatós beavatkozásai miatt menekül meg a végromlástól, hanem mert a hűtlenkedésben nincs perspektíva, a régi-új szomszéd a feleség számára pusztán azokat az időket idézte meg, amikor még fiatal volt (és például hosszú hajat hordott).

Tate elmerül az érzelmek tengerében (innen is a mű címe), képzelgései és a valóság ellentéte formálja a filmet. Az emóciók nem mindig jók, ha a "női hölgy" mással lóg, és elvesznek azok a titkos, intim együttlétek, amikor tengerparti, kidobott kádban gyújtjuk fel a lomokat, vagy a szexualitás csimborasszójaként lábszőrt égetünk, az bizony rossz. Mindenkinek megvan a maga Jordanája – és fordítva, az Oliver-e. És milyen jó volna a szerelmi történetünket a saját szánk íze szerint formálni. Általában véve: hős szerepben tetszelegni, aki a felnőttek (a szülők) gondjait is sikerrel megoldja.

Önreflexió és vizualitás

Az önreflexió Woody Allen-i hagyományát (eklatáns példa: Annie Hall) eleve adta a Dunthorne-regény formája. A főhős a saját szövegeivel át- és újraértelmezi a történteket és a meg nem történteket – gyakran kiszól a képből, vagy egyenest a kamerának beszél –, egyik oldalról világítva meg a személyiségét. Másfelől a tényleges történések – vagy a környezet, például hogy Oliver szobájának a falán Jean-Pierre Melville 1967-es A szamurájának Alain Delonos plakátja lóg – teszik teljessé a jellemrajzot. Ahogy a rendező egy interjújában bevallotta: "A könyv humorát az az ellentét adja, hogy amit gondolunk, hogy történt, és az, ahogy Oliver leírja a helyzetet, nem mindig egyezik. Az volt a kérdés, hogy ezt hogy lehet megvalósítani filmen. Az az ötletünk támadt – Joe Dunthorne íróval, G. I. –, a narrációban megőrizzük Oliver megbízhatatlan értelmezését, és emellé helyezzük a valódi eseményeket – nem csak azt látjuk, amit Oliver elmesél."

Így lehet, hogy a Submarine jó érzékkel tudja megmutatni a kamaszok furcsa, egyszerre gyerekes és felnőttes világát, amiben központi szerepet játszik a kortársak általi elfogadtatás, a szüzesség elvesztése, a szülőkkel való ambivalens kapcsolat.

A történet az ezerkilencszáznyolcvanas évek egy walesi kisvárosában játszódik – az ide illő alakokkal, designnal és képekkel. A retrohangulat, illetve az álom- és valóságképek mixelésében igen alapos munkát végzett Erik Alexander Wilson operatőr és a vágócsapat: Nick Fenton és Chris Dickens.

Oliver és a többiek

A színészből (Kockafejek, angol tévésorozat) lett rendező, Ayoade szerencsésen és ügyes kézzel választott színészeket. Roberts születetten adekvát fizimiskával rendelkezik a szerepéhez, Paige pedig talán nálánál is jobban megjeleníteni képes azt a kiismerhetetlenséget, amit a (tinédzser) női lélek hordoz. Taylor és Hawkins a Tate-szülők bőrében remekül játsszák a mindennapi rutinokba és így saját kapcsolatukba belefáradt házastársak szerepét, akik közé a beékelődő csábító, Graham Purvis – Paddy Considine megformálásban – pusztán mindannak a megjelenítése, ami a monotóniájukon túl létezik. Kifejezetten jó húzás, hogy Graham is igazából egy vesztes figura, aki bár jól keres ezoterikus humbugjaival, visszamaradott bundesliga-frizurát hord, élete csak költözködések sorozata, és még légyottra is csak az ízléstelenül felcicomázott furgonját képes elképzelni.

Ayoade a remek párbeszédeket a minimális mozgásokra, testbeszédekre és a szürke mimikára szorított szereplőivel úgy mondatja el, hogy eközben a vizuális megoldásai olyan élesek, színesek és élénkek, mint Oliver fantáziája. Ez az imponáló kettősség teszi egyedivé, élvezetessé a filmjét, és emeli el – vagy viszi a mélyrétegekbe – a Submarine egyébként nem túl bonyolult történetét.

Kinek ajánljuk?
- Aki ismeri és szereti az Adrian Mole-naplókat.
- Egyedi, szórakoztató filmre vágyóknak.
- Kiskisasszonyoknak és kisgavalléroknak.

Kinek nem?
- Aki unja a kamaszok problémáit (filmen és a való életben is).
- Hagyományos szerelmes mozira számítóknak.
- Aki szép embereket szeret nézni a vásznon.

8/10