Megszaporodtak a világban a kábítószer-témájú filmek az utóbbi évtizedekben. Egy részük a drogot teszi meg fő dramaturgiai szervezővé, tehát a film önmagában egy kábítószeres belső utazás, más részük pedig a narkósok anyaghasználatával, életkörülményeikkel, lelki és szellemi le- és/vagy felépülésével foglalkozik. Persze, a témából fakadóan mindkét filmtípus parázs vitákra adhat okot, hiszen az első csoportot gyakran vádolják a kábítószer-fogyasztás melletti marketingtevékenységgel, míg a második csoport sokszor kapja meg a didaktikus vagy a hatásvadász jelzőket. Jól fel kell tehát kötni a gatyát és a motívumkereső lupét annak a filmrendezőnek, aki egy drogos történetét akarja hitelesen bemutatni, úgy, hogy az ne csak a latin szappanoperákon szocializálódott kismamákat hassa meg, hanem esetleg a veszélyeztetett (cél)közönséget is megszólítsa.
Olivier Assayas szerencsére nem akart drog-témában propagandamunkát végezni, nyilván tudja jól, az ilyen művek, bár hivatkozási alapként szolgálhatnak, de filmalkotásokként, néhány kivételtől (D.Hopper: Szelíd motorosok, pl.) eltekintve, jobbára a zsákutca kategóriába sorolhatók. Filmje, a Tiszta, már címével is egyértelművé téve az anyagról való leállás filmje. Emily, aki hajdan tévésztár volt, mostanában heroinista, megveszi az anyagot szintén anyagos barátjának, Lee-nek, aki valaha tehetséges rockzenésznek számított. Lee "áttör a túloldalra", Emilyt lecsukják. Közös gyerekük Lee nagyszüleinél él, hallani sem akar anyjáról, aki "megölte a droggal" az apját. Emily kiszabadulva és hátrahagyva mindent Párizsba, fiatalkora színhelyére menekül, hogy ott építse újra életét. De ahogy a heroin távozik szervezetéből, úgy hiányzik egyre jobban a kisfia...
Emily szerepére kitűnő színésznőt talált a honkongi származású Maggie Cheung (Rendőrsztori 1-2, Nagy balhé 1-2, Szerelemre hangolva) személyében, akivel ez már a második közös munkájuk. Első munkájukban, az Irma Vep-ben (a Vampire anagrammája) Cheung önmagát alakította, honkongi sztárként érkezett Párizsba, ahol nyelvtudás híján bukásra ítéltetett. Azóta Cheung kitűnően megtanult franciául, és kitűnően megtanult drogtól széthullott fiatal nőket alakítani. Távolkeleti arckifejezése kiismerhetetlen, tekintete ezerértelmű, és egyben kifejezéstelen. Heroinfüggő lányt alakít, akiről a laikus is tudhatja, 26 életéve valójában 26 millió évet jelent. (l.: Csáth Géza naplója) Ez a 26 millió év benne van, méltán kapta a legjobb női alakítás díját 2004-ben, Cannesban. Mellette nem akárkik statisztálnak, Nick Nolte, az após szerepében bölcs, nyugodt, de forgatási szünetekben nyilván elvonásügyben szerzett tapasztalatait is megosztotta Cheunggal, a régi barátnő nem kevésbé excentrikus figura: Béatrice Dalle, akit a kultikus Betty Blue-ban ismerhettünk meg. Most úgy néz ki, mint ahogy kinézhetne a Betty Blue 4-ben, ha nem őrült volna meg az első részben. Hátborzongató. Feltűnik még több tévészemélyiség és rocksztár (Tricky, X-Ray, stb.), önmagukat alakítva, így egyben hozzájárulva a film hitelességéhez.
Maga a film is akár valós eseményeken is alapulhat, hiszen Emily sorsa nem egyedi, kapásból Marianne Faithful jut eszembe, aki topmodellből lett Mick Jagger szeretője, majd súlyos heroinista, hogy váljon belőle aztán hosszas lábadozás után kitűnő énekesnő. De a szórakoztatóipar hátsó udvarában túlontúl sok hasonló történettel lehetne találkozni ezen kívül is. Emilynek is sikerül megtisztulnia, ez adhat okot bizakodásra. Azt viszont kevésbé hiszem, hogy a film az elején említett célközönséget képes megszólítani, a szórakoztatóipar hátsó udvarában sem téma a heroin, és egyébként sem járnak művészfilmekre a "wannabe" médiasztárok. De a tizenéves lakótelepi srácok se, akik pedig legkomolyabban vannak érintve a keménydrog-témában, így ez a film megmarad az igényes filmek rajongóinak körében. Marad önmagában a megrázó erejű alakítás, az expresszív operatőri munka, stb., stb...
