Biológiailag és politikailag inkorrekt tehenek gyülekezete a Pata tanya, akik öntudatosak és határozottak. Saját karmájuk... bocs karámjuk van, aminek határain belül olyan bulikat csinálnak, hogy mi két lábon járó civilizálatlanok csak nézünk. Mit is mondtam? Mi két lábon járók? A megkülönböztetés sajnos teljesen alaptalan, hiszen hőseink ugyanúgy felegyenesedettek, mint a mohó szapienszek, csak éppen jól titkolják intelligenciájukat, nehogy felborítsák a tanya status quo-ját.
Persze azért nem hagyják magukat megalázni. Ha úgy tartja kedvük, kocsiba ugranak - igen-igen, bele, s nem elé ökrös-szekér módjára - és elfurikáznak vendettára az őket megszívató "rossz gyerekhez". S persze teszik ezt a legnagyobb vidámsággal!
Egészen addig, amíg a főbarom egy hősi ütközetben a prérifarkasok áldozatává válik. Az oltalmazó nélkül maradt jószágok közfelkiáltással eddigi vezetőjük fiát, Attist szavazzák meg főnöknek, aki kénytelen-kelletlen elfogadja a közakaratot, de a poszthoz szükséges ambíciót - no meg felelősséget - még nem igazán érzi magában.
Steve Oedekerk neve bizonyára nem ismeretlen a mozirajongók körében, így az sem lehet igazi meglepetés, hogy ezúttal egy érdekesen megrajzolt falusi-paradicsom sztoriját mondja el nekünk. Az Ace Ventura 2 - Hív a természet, a Nekem 8 és a nálunk méltánytalanul mellőzött Ping Pong - Az ököl színre lép című filmek író-rendezőjének kézjegye jól látható a Pata tanyán. Oedekerk sosem realizmusáról vagy dramaturgiai érzékéről volt híres. Sokkal inkább érdekessé teszi munkásságát, hogy mindenben képes meglátni a közönség szórakoztatását szolgáló eszközt. Ennek ékes példái a "Thumb"-filmek, amik a mozitörténelem klasszikusait jelenítik meg úgy, hogy minden szerepet az alkotó hüvelykujja kelt életre.
Ehhez képest az agymenéshez képest a Pata tanya demokratikus állatközössége és itt-ott sablonos tanmeséje igazán nem számít durvának. Sőt, valójában épp békéssége és könnyedsége az, ami miatt bátran ajánlható gyermekeknek, miközben attól sem kell félni, hogy a szülők bealudnának a másfél órás szín és szóorgián. Ez utóbbit egyébként különleges hangsúllyal is szeretném kiemelni, hiszen Speier Dávid jóvoltából megint klasszisokkal jobb filmet láthatnak a nézők a hazai mozikban, mint a világ bármely más részén. A legendás fordítónak (Csibefutam, Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetés) ugyanis ismét sikerült olyan rímeket és fordulatokat beleírni a magyar szövegkönyvbe, aminek a segítségével simán átlendülhetünk az eredetiben esetleg unalmasnak minősülő üresjáratokon. Háromszoros múúú ezért neki!
