A Főiskolán Marton-osztályba járt, elsőre felvették. A Radnótiban Zsótér Sándor Athéni Timonjában és Stephano de Luca Alkésztiszében játszott, a Bárka legújabb bemutatójában pedig Blázt alakítja.
- Bérczes Laci hivott fel, hogy lenne ez a szerep, és ha Andor is akarja, én lennék a Főiskolán most elsőéves Kovács Krisztián helyett. Krisztián bejárt próbálni velem az első három alkalommal, megkaptam a harmonikakottát. Egressy Portugáljáról hallottam, de még nem láttam vagy olvastam tőle semmit. Két hetes próbaidőszak, nagy hajtás van mögöttünk. Ez egy alakuló előadás, ami ha a beállt szinten szól, elégedettek lehetünk. Nagyon kevés időm volt, és a társulatnak is, a nyári szünet után nekifutni a bemutatónak.
A Bárkáról tudtam, hogy itt játszik Pepe és Emese, láttam őket Csányi Játékának tévés bevágásában is. Megfogott az "úgy, mint az életben" természetessége, de azt éreztem, hogy néha hiányzott a koncentráltság az alakformálásból. A Bárkára a nyíregyházi vendégjátékokra jöttem, ami viszont a Kék, kék, kék kapcsán vonzott: együttdolgozni a Daviddal (Yengibarian) és (Lukáts) Andorral. Amikor olvastam, a WC-t összekötöttem az EU-val, ennyi. Totálisan nem foglalkoztam a Bárka-problémával, az üzenetnek túl általános, amiről a Kék, kék, kék szól. A "cirkuszi társulatból" Pepét a Jancsó-filmekből ismertem, Gabit (Eperke) a főiskoláról, Csoma Judittal beszélgettem korábban és Pogány Judittal nagyon jó volt együtt próbálni. Imre jó vicceket mesélt a próba alatt...
Ha még egyszer nekiveselkedem, milyennek láttam a bárkás játékstílust abból a tévébejátszásból, hétköznapi szituációkra emlékszem 100%-os realitással, ami mindenképpen előny. Néha azonban kell egy kis elszálltság, a totál realitás sehova sem vezet.
A második előadás után azt gondolom, még fejlődnünk kell. Magammal szokás szerint elégedetlen vagyok. Amikor Bérczes Laci odaadta a szövegkönyvet, azt mondta, a darabban két jól megírt szerep van, Tantusz és Bláz. Aztán újra találkoztunk, s azt mondtam, a Bláz azért annyira nincs jól megírva...
Lukáts Andor színészként rendez, vagyis úgy instruál, ahogy ő játszaná, ugyanakkor figyelembe veszi a többiek ötletét, jól végzi a dolgát a többi szinész felé.
Sose voltam még kortárs magyar drámában, így különbözött az összes eddigiektől, a sok Csehov, Brecht után: a mai Magyarországon fellelhető szereplők és itteni konfliktusok, a szerkezet mássága... Azért tetszett a szerep, mert a darabban ott a cirkusz... és zenélnem kell benne.
A végével nem vagyok teljesen kibékülve, ahogy dobáljuk az izéket, de az Andor ragaszkodott hozzá, ő a rendező, legyen így. Azóta igyekszem megbarátkozni az utolsó öt perccel. Ilyenkor nincs háború, hiába csináltam helyette mást, az Andor zseniális. Pogány Judittal arról beszéltem, hogy néha, ha az Andor előjátszik, csak őt tudnám utánozni, de azt és úgy nem tudnám megcsinálni. Végül is nem a szöveg a fontos, hanem az előadás. A megírt szöveggel a rendezőnek kell foglalkoznia, hogy egyszerűen színpadra viszi a szöveget vagy megváltja vele a világot. Több szövegváltozattal találkoztam, kikerült egy nagyjelenet és aztán még pár félmondat.
Végül is direkt jó konfliktusok voltak csak a próba során. Pepe telefonált, hívott gyakorolni, én meg direkt nem mentem. Hiszen a Bláz béna, nem gyakorol, csak Prézli. Hogy Bláz sztyupid? Akkor játszom rosszul, ha hülyegyereket mutatok, és jól, ha szelídet, akkor jó lehet. Két hét alatt megtanultam harmonikázni, ördögbotozni, az utolsó jelenet botozását, egykerekűzni már nem volt idő...
