A hatvanat betöltő algériai születésű Tony Gatlif eddig filmes munkássága a cigányság sorsának, a mindennapjainak a bemutatására irányult. A témában készített zenés dokumentumfilmet - Latcho Drom (1993) -, vígjátékot - Gipsy Swing (2002) -, három évvel korábbi drámáját (Száműzetés) pedig a Cannes-i zsűri a legjobb rendezés díjával jutalmazta.
2006-os rendezése (a forgatókönyvet, ahogy minden munkájában, ezúttal is ő jegyzi, illetve (részben) zenét szerzett - és pénzt; produkciós cége a Princes Films) a Transylvania. A Magyarországon legismertebb játékfilmje, a Gadjo dilo - A bolond idegen pandanja. Ott egy párizsi fiú (a későbbi "lakótárs-kereső vígjátékok" arca: Romain Duris) "kergült meg", és kereste párját, élete értelmét az erdélyi roma kolóniában, most egy olasz nő. A szenvedélyes Zingarina (Asia Argento) barátnőjével, Marie-val (Amira Casar) ugyanis azért érkezik Romániába, hogy felkutassa a fiatalasszony szerelmét, Milánt (Marco Castoldi). Merthogy terhes - tőle. Ám miután a muzsikus férfi nyersen nemet mond, Zingarina ahelyett, hogy szépen hazautazna Marie-val, marad, a nyomorgó nincstelenekhez szegődik, mígnem egy a saját törvényei szerint élő vándorkereskedő, Csangaló (Birol Ünel) oltalmába nem veszi. Úgy tűnik, az "általános kupec" oldalán a várandós nő mintha megtalálná a helyét, ám ahogy a mondás tartja: senki sem képes átlépni az önnön árnyékát.
Az erdélyi népeket elsősorban a zenéjükön és a nyomorúságokon keresztül ábrázolja Gatlif filmje. Sokat isznak, és bánatukban, örömükben sokat énekelnek-táncolnak (a filmben felbukkanó Palya Bea is egy mulatóbeli dizőz szerepében látható). A rendezőt érheti az a vád, hogy túlságosan sztereotíp módon fogalmaz, de - a szomszédban már megfordult - utazók szerint tény: arrafelé az emberek a szenvedélyeiket valahogy így élik meg.
A fokozatosan összecsiszolódó "furcsa pár" kapcsolata azokra gyakorol hatást, akik kedvelik a szélsőségekben megmutatkozó általánost. (Na meg a sírva vigadós, jó kis zenéket.)
