Szenzációs botrány az az esemény, amin felhördül a közönség, felháborodik, aztán ámul-bámul s él-hal azért, hogy minden részletét töviről hegyire ismerje. Szereplői bár erkölcsileg lehet, hogy elítéltetnek, mégis egyben híres hősökké emelkednek, akiknek így már több minden elnézetik, mint egy átlagembernek. A szenzációbuborék azonban gyorsan elpukkan, még mielőtt számon kérhető lenne rajta valóságtartalma. Kábítószer és nők, pénz, fegyver s hatalom. A "Drogtanya" receptje a bulvársztorik közismert alapanyagaiból építkezik.
1981-ben, a Los Angeles-i Wonderland sugárúton történt négyes gyilkosság legfőbb szenzációja az volt, hogy gyanúsítottként hallgattak ki benne olyan hírhedt személyeket, mint John Holmes, a hetvenes évek első igazi pornócsillaga (alakját már "Boogie Nights" is megidézte) vagy Eddie Nash, az alvilágban jól ismert drogkereskedő. A szokásosnál is nagyobb botrányt pedig az váltotta ki, hogy a gyilkosságokat szokatlan brutalitással követték el (az áldozatok szétvert koponyájából és testéből literszámra folyt a vér) s bár a gyanúsítottak listája egyértelműnek tűnt, az évekig tartó procedúra ellenére sem ítélték el őket, végül nem bizonyosodott be bűnösségük.
A filmben megismerjük Holmes barátnője, Dawn, a meggyilkoltak egyik barátja, Lind és Holmes variációját ugyanarra a történetre, s Holmes elhagyott felesége, Sharon és egy életben maradt áldozat is hozzáfűz valamit. Emellett hozzávetőlegesen hallhatunk arról is, hogy mit gondoltak a rendőrök és mit közvetített a média. A hajdani pornósztár jellemrajzában minden szereplő más vonásokat emel ki. Elhagyott felesége (Lisa Kudrow - "Jóbarátok") kiszámíthatatlan, elveszett emberként, ellensége, a kalózkendős vadmotoros pénzsóvár, bosszúálló árulóként, barátnője hűséges szeretőként írja le, míg Holmes magát a helyzet kényszerének engedő áldozatként jellemzi.
Több szemszögű párhuzamos cselekménykövetés esetén gyakran citált hasonlat "A vihar kapujában" vagy a "Közönséges bűnözők". Az efféle filmek a valóság tünékenységét és képlékenységét, illuzórikus voltát hivatottak igazolni, hiszen bennük több szereplő különböző verziójában láthatjuk ugyanazt a történetet. Ez a kísérlet a "Drogtanya" esetében sajnos kevéssé sikerül.
A kábítószeres idő- és térélményt és a több szálon futó bűnügyi történetet közvetítő képsorai, képszerkesztési technikái indokoltnak tűnnek: gyakoriak az osztott képernyős jelenetkövetések, az ugró vágások, sebesség- és színváltások, olykor videoklipszerű hatás érvényesül. A film azonban nem váltja be látványos formai megoldásainak ígéretét, krimiként nem válik izgalmassá, hiszen a szóban forgó gyilkosság tétje és célja - a betöréses rablásért végrehajtott alvilági bosszú - már az elején nyilvánvalóvá válik. Innentől minden azon áll vagy bukik, Holmes figurája elég izgalmas tud-e lenni ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődést.
A kereszttűzbe ugyanis nem maga a gyilkosság miértje és mikéntje kerül, hanem az a kérdés, hogy milyen szerepe volt benne a "hosszúfarkú Johnny" néven elhíresült pornósztárnak, az eseményeket segítő, irányító vagy velük sodródó figura volt-e. A fő téma Holmes titokzatos jelleme marad, csakhogy ez egyre inkább érdektelenné válik. Holmes morális érzékét végleg elvesztett antihősnek bizonyul, mindegy, hogy alapjában jó lelkű drogossal, romantikus pornósztárral vagy önmaga s a külvilág számára hazugságokat gyártó túlélő művésszel van dolgunk, mert maga a megoldást kereső kérdésfeltevés, melyet a film sugall, érdektelen.
S mindez nem annyira a színészek alakításán múlt. Val Kilmer ("Doors", "Tombstone") például szerény eszközökkel átlátszatlan és cseppet sem idealizált figurát alakít. Lejátszaná a vászonról Johnny Deppet is a "Betépvé"-ben ha kell, de hiába, mert nincs körülötte hitelesen felépített történet. Arányérzék nélkül felhalmozott életélvezet-kliséket látunk, gengsztervilág-matricákat és erőtlen, túlszínezett konfliktust. (Az egyik heroinra éhes díler csapat kirabolja a másikat. Mit számít már, hogy ki hagyta nyitva az ajtót, a bosszú bekövetkezte így is, úgy is nyilvánvaló.) Míg egy amerikai néző számára egy húsz évvel ezelőtti, sokat emlegetett, megoldatlan médiaszenzációról van szó, számunkra még ez a viszonyítási alap sem teszi érdekesebbé a helyzetet. A film nem ítélkezik Holmes felett, de attól tartok, nézőjéről feltételezi, hogy e gyerekes macsócirkuszra felháborodással vegyes csodálattal tekint, ahogy szaftos bulvársztorikra szokás.
