Azt tudjuk, hogy Steven Spielberg mániája a történelem, és hogy minden apró részletre odafigyel, így új filmje, a Kémek hídja is rengeteg olyan érdekességet tartalmaz, amely első ránézésre vagy fel sem tűnik, vagy csak jobban utánaolvasva derül ki róla, hogy mi is áll mögötte, legyen szó egy festményről, egy fémpénzről, Bono lányáról vagy egy icipici történelmi ferdítésről.
Steven Spielberg egy sajtótájékoztatón elmesélte, hogy a történet még 1965-ben majdnem megfilmesítésre került, amikor Gregory Peck beleszeretett a sztoriba. Ő játszotta volna James Donovan ügyvédet, akit a mostani verzióban Tom Hanks alakít, Sir Alec Guinness lett volna Abel ezredes, az orosz kém, és Stirling Silliphant írta volna a forgatókönyvet. A hidegháborúra való tekintettel az MGM azonban nemet mondott a tervnek, túl kockázatosnak látták a témát – ebben az évben volt a Disznó-öbölbeli sikertelen kubai invázió és a szintén kubai rakétaválság.
Ahogy azt a film elején láthatjuk, a szovjet kém, Rudolph Abel egy üreges fémpénzben, egy negyeddollárosban kapta meg a kódolt parancsait a KGB-től. Az FBI 1953-ben szerzett először tudomást Abel tevékenységéről, amikor egy másik ügynök véletlenül egy ugyanilyen üreges negyeddollárossal fizetett az újságosnál, aki felfigyelt arra, milyen könnyű a pénz, ezért ledobta a földre, az pedig szétesett, feltárva a benne lévő üzenetet. A hazafias újságárus jelentette az esetet, de az FBI kódfejtői egészen 1957-ig nem tudták megfejteni a benne lévő tartalmat – ám szerencséjükre akadt egy, az amerikaiak oldalára átállt KGB-s, a finn származású Reino Heyhanen, aki segített a dekódolással, és ő árulta el Abelt is.Történetét Az FBI sztori (1959) című filmben dolgozták fel, James Stewart főszereplésével.
Amikor James Donovan a legfelsőbb bíróságon beszédet tart, miután megfellebbezte a Rudolph Abel ügyében született elsőfokú ítéletet, Tom Hanks szóról szóra azt a beszédet mondja el, amit Donovan annak idején a bírákhoz intézett.
James B. Donovan ügyvédként valóban biztosítási ügyekkel foglalkozott civilben, és a film úgy ábrázolja őt, mint aki véletlenül, abszolút kívülállóként csöppen a hírszerzés politikával átszőtt világába először védőügyvédként majd közvetítőként. A valóságban Donovan az Office of Strategic Services (OSS) egyik alapítója és főtanácsadója volt, és ha valakinek nem lenne ismerős ez a szervezet, a CIA közvetlen elődjéről van szó. Semmi kétség, hogy ebben a szerepében Donovan igenis szoros kapcsolatot ápolt az amerikai hírszerzés felső vezetésével.
Ez az első Spielberg-film a Bíborszín (1985) óta, amelynek a zenéjét nem John Williams szerezte. Történt ugyanis, hogy 2015 márciusában Williams egészségügyi problémái akadtak, azért vissza kellett mondania a munkát – azóta jobban van! -, és a filmesek végül Thomas Newmant kérték fel.
Spielberg a történetben személyesen is érintett, bár mérnökként dolgozott, ő maga is járt közvetítőként Moszkvában nem sokkal azután, hogy Francis Gary Powers U-2-es repülőgépét lelőtték, sőt, látta a közszemlére tett repülőgépet is, amely előtt hosszú sorokban álltak a kíváncsiskodók, akik aztán ujjal mutogattak az amerikai mérnökökre, és azt kiabálták: „Látják mit tett a maguk országa velünk!”.
Ez Tom Hanks és Steven Spielberg negyedik közös munkája mint színész és rendező – az előzőek a Ryan közlegény megmentése (1998), a Kapj el, ha tudsz (2002) és a Terminál (2004) voltak -, bár producerként más filmeken is dolgoztak együtt, és a magánéletben régi jó barátok.
A film nyitóképsorában azt látjuk, amint Rudolf Abel, a szovjet ügynök saját önarcképét festi meg egy padlásszobában. A jelenet a híres amerikai festő, Norman Rockwell Hármas önarckép című festményének kompozícióját „kelti életre”. Mind Steven Spielberg, mind George Lucas lelkes és hozzáértő gyűjtői Rockwell műveinek.
Ahogy az közismert, az ír rockzenekar, a U2 az U-2 kémrepülőgépnek a filmben is feldolgozott híres-hírhedt lelövéséről kölcsönözte a nevét, az viszont kevésbé ismert, hogy az énekes, Bono lánya, Eve Hewson szerepet kapott a filmben – Tom Hanks lányát játssza.
Ez Steven Spielberg 27. nagyjátékfilmje!
Amikor Jim Donovant és Huffman ügynököt egy nyugat-berlini utcán látjuk, elsétálnak egy német mozi mellett, amelynek a hirdetőfalán az egyik játszott film címe Eins, Zwei, Drei. Ez egy hidegháborús amerikai vígjáték, az Egy, kettő, három (1961) német címet, amelyet Billy Wilder rendezett, és James Cagney egy amerikai üzletembert játszik enne, aki Nyugat-Berlinben dolgozik, de akárcsak Donovan, ő is többször átmegy a keleti oldalra, hogy megmentsen egy politikai foglyot.
A bírósági jelenet végén riporterek és fotósok hada fogadja hőseinket – utóbbiak a korra jellemző, villanykörtés vakut használnak. A filmesek először azt kérték a fotósokat játszó statisztáktól, hogy a használt izzókat a kabátzsebükbe tegyék, ám ezek rendkívül forróak. Az egyik statiszta azonban a New York-is Fotóriporterek Társaságának kutatótörténésze volt, és ő magyarázta el Spielbergéknek, hogy a kor riporterei a gyorsaság és kényelem kedvéért egyszerűen a földre dobták a használt izzókat – és így született az a remek és nyilván allegorikus felvétel, amint azt láthatjuk, hogy a főszereplők törött izzók egész szőnyegén kelnek át, hogy kijussanak az épületből.
Aki ért a szemüvegekhez, az könnyen meg tudja állapítani, hogy a Mary Donovan által viselt szemüveg lencséi műanyagból készültek, sőt, visszatükröződést gátló réteg van a lencséken – ám ilyen szemüvegeket egészen az 1980s-as évek közepéig nem gyártottak.
