Ismét egy (amerikai filmesek által) vászonra álmodott Shakespeare-mű. S nem is az ily módon leggyakrabban idézett, úgymond slágerdarabok közül. De azért a korszerűsítés leküzdhetetlen vágyával, és ennek, úgy látszik, alapfeltétele az eredetitől eltérő korba, környezetbe való helyezés. Volt ugye nemrég egy próbálkozás a "jelen" színfalai között (Rómeó és Júlia), aztán akadt egy világháborús adaptáció is (III. Richárd), most meg a XIX. század végének Toscanájába írták a történetet.
Arról van itt szó, hogy Michael Hoffman még ifjúkorában addig szerepelt színpadon, mint Lysander, hogy végül szentül megfogadta: ha filmrendező lesz, biztosan bevállalja e darabot. S lőn. Összeszedett egy sor jó nevű filmcsillagot, akik alkatilag is illenek a megformálandó karakterekhez. Szemezgetek: Michelle Pfeiffer mint Titánia; Stanley Tucci mint Puck; Calista Flockhart mint Heléna. Egész jól is játszanak, s a többiekre sem lehet komolyabb panasz. Nagy élvezettel esnek neki a jó William veretes sorainak, amiken nem sok változtatás esett, miként a cselekményen sem. Beiktattak némi - egyébként eléggé esetlen - komikus jelenetsort, és fontos szereplővé avanzsált az eredetiben úgyszólván teljes mértékben mellőzött, térhódítását akkortájt megkezdő közlekedési eszköz, a kerékpár. Ennyi, ami új.
Lényeg a lényeg: amit itt látunk, az nem több, mint egy szélesvásznú színielőadás. Az alkotók nem is leplezik elfogódottságukat/kötődésüket az ügyben: a világítás, a (különben egészen remek) díszletek és jelmezek mind-mind inkább színházba illők. Furcsa is ez így, mozizva, de nem mondhatnám, hogy zavart.
Hollywood e színpada gond nélkül nézhető.
