Magyarul Tűzgyűrű, angolul Pacific Rim, de ezek az elnevezések ne tévesszenek meg senkit – a film tényleges címe így fest: Óriásszörnyek az óriásrobotok ellen. És ebben minden benne van. Japános elmebajban fogant gigászok feszülnek acélos gépmonstrumoknak, a moziterem pedig dübörög és rázkódik az epikus összecsapás velőtrázó pusztításában. Ebben a filmben életképes karakterekre nincs szükség, és az igényes forgatókönyv is felesleges elvárás. Az ilyesmit tartsuk meg a Csodálatos elme, a Hetedik vagy a Keresztapa jellegű alkotásoknak. Az Óriásszörnyek az óriásrobotok ellen egy egészen más világ.
Az események a közeljövő hétköznapjaiba engednek bepillantást, amikor is (kifejtetlen okokból és kevésbé firtatott módokon) az Atlanti-óceán mélyén megnyílik egy dimenziókapu, amin keresztül időről időre felhőkarcoló méretű szörnyetegek rontanak rá a világunkra. Mivel a hagyományos fegyverek és hadviselés nem bizonyul effektívnek, az emberiség hatalmas robotokat épít, hogy felvegye a harcot a monstrumokkal. A stratégia először hatásosnak bizonyul, de később egyre több kudarcot kell elszenvednünk, így a világ vezetői úgy döntenek, kivonják a forgalomból a robotokat, és helyettük inkább a városok köré húzott falakkal igyekeznek menteni az emberiséget. Az acélóriásoknak egyetlen, utolsó esélyük marad bebizonyítani létjogosultságukat, így begyújtják a rakétákat, felpörgetik a gépágyúkat, és felsorakoznak a végső összecsapásra.
Mit is várhatnánk egy filmtől, aminek a sztorija ennyiben összefoglalható? Lélegzetelállító gondolatiságot semmiféleképpen. A Tűzgyűrű igyekszik megpendíteni a környezetvédelem örökzöld témáját, mondván, hogy a vizek és a levegő szennyezettsége nélkül a szörnyetegek nem jelenhettek volna meg a világunkban – ez a gondolat alaposan kifejtett allegóriává varázsolná a filmet, melyben a szörnyetegek egy biológiai katasztrófa szimbólumai, az óriásrobotok a zöldpárti mozgalmak, a falakat húzó politikusok pedig a kérdést szőnyeg alá söprő, felelőtlen öltönyösök, de… ezt inkább hagyjuk.
Felejtsük el a gondolatvilágot, nézzük meg inkább a történetet. Valójában itt sem sokkal jobb a helyzet. Váratlan fordulatok nincsenek, izgalmas titokzatossággal nem kényeztetnek minket, kapunk viszont logikai hibákat (több évtizednyi háború szükséges ahhoz, hogy a Földgolyó legzseniálisabb tudósai – kilométeres matematikai algoritmusok felvázolása után – megállapítsák, hogy a szörnyek "egyre gyakrabban jönnek"), kifejtetlen ötleteket (a szörnyetegek tudata valahogy egy nagy, kollektív pszichében egyesül, de… hmm?) és egydimenziós karaktereket (a "jó fiú", az "agresszív katona", az "elszánt veterán", az "őrült tudós" stb.). Ha valaki mindezek után azt reméli, hogy legalább ütős párbeszédeket, lendületes történetvezetési technikát, esetleg katartikus dramaturgiát fog találni – nos, nem fog. A dialógusoknál csak a "lelkesítő beszédek" erőltetettebbek, a történet pedig lazán kapcsolt, és a megértés szempontjából jobbára felesleges epizódokból építkezik… aztán a film egyszer csak véget ér.
Nincs tehát sem életképes gondolat, sem érdekes történet, kapunk viszont gagyi karaktereket és ügyetlen megoldásokat az ÓRIÁSSZÖRNYEK AZ ÓRIÁSROBOTOK ELLEN című filmben! Őszintén, mégis mire számítottunk?
Pizzériában ne akarjunk gyrost rendelni. A Tűzgyűrűtől pedig ne várjuk, hogy történetet tud kitalálni vagy elmesélni, mert sosem állította magáról, hogy ilyen ambíciói lennének. Nem, a Tűzgyűrű benga nagy szörnyetegeket ígér, akiket tankerhajóval csapnak fejbe óriásrobotok – kit érdekel, hogy vegyi fegyverekkel valószínűleg egyszerűbb lenne harcolni? Miért izgatna, hogy a monstrumok honnan vagy miért jönnek? Kit zavar, hogy a fekete főparancsnok húsz év alatt külsőre egy percet sem öregszik? A lényeg, hogy tízpercenként látunk egy olyan bunyót, amitől kiesik a markunkból a pattogatott kukorica, és odamotyoghatjuk a szomszéd széken ülőnek, hogy "ez király volt". Mert ez a film nem biztos, hogy jó, de az biztos, hogy "király".
Ha a történetet nézzük, akkor a filmet kifejezetten könnyű művelet a filmkritikus eszközeivel pirinyó darabokra szedni, majd fogni magunkat, és magasba szegett állal továbbsétálni. Ebben az esetben büszkék lehetünk az intellektusunkra, de megfosztottuk magunkat attól az egyszerű, zsigeri élvezettől, amit a Tűzgyűrű monumentalitása kínál. Annyi minden vesz körbe minket, amin problémázhatunk – most a legjobb, ha csak hátradőlünk.
Pontszám: 10/7
