Még 2011-ben készült el Jake Gyllenhaal főszereplésével a Forráskód egy korrekt és mérsékelten sikeres, nagyrészt jó kritikákat kapó thriller, amiről lassan el is feledkeztünk, ám itt a hír, hogy készül a folytatás!
Kevesen gondolták, hogy a mérsékelt sikert arató, ügyes, de felejthető, történetét nézve pedig szép kereken lezárt Forráskód több lett volna Jake Gyllenhaal és a rendező Duncan Jones filmográfiájának egyik tételénél, de a jelek szerint mégis vannak olyanok, akik ma is hisznek a történetben. Ilyen az eredeti filmet író Ben Ripley, aki a folytatást is jegyzi, és a rendezői székbe ülő Anna Foerster, aki egyébként az író közeli barátja, és aki eddig csak olyan tévésorozatokban rendezett, mint az Outlander – Az idegen, vagy a Gyilkos elmék, illetve rendezőasszisztens és operatőr is volt például Roland Emmerich mellett, vagyis régi motoros is, meg nem is. A szereposztásról nincs hír, de a jelek szerint Gyllenhaal aligha tér vissza, de az alapötletet, amely szerint van egy program, amely segítségével egy bizonyos illetővé válhat a nyomozó, szükség szerint újra és újra átélve annak életének utolsó nyolc percét, nyilván megtartják. Amúgy az első Forráskódból sokáig sorozatot szerettek volna készíteni, de CBS tévétársaság végül visszalépett – jó eséllyel az akkor összeszedett ötletekre épül a folytatás, aminek reméljük nem simán Forráskód 2 lesz a címe.