Ha a Marvel vagy A galaxis őrzői magyar forgalmazója eddig attól félt, hogy kevesen ismerik James Gunnt, akkor örömmel jelenthetjük, hogy a fickó neve ezután alighanem igen komoly branddé válik szélesebb körökben is.
Akihez pedig még mindig nem ért volna el a híre, annak íme egy kis gyorstalpaló a Troma-iskola egykori növendékének eddigi munkásságából. Minden 1996-ban kezdődött, amikor Gunn potom százötven dollárért megírta Lloyd Kaufman sajátos Shakespeare-átiratának, a Tromeo and Julietnek a forgatókönyvét, hogy aztán az idő előrehaladtával több Troma-termék stáblistájához is a nevét adja. Később forgatókönyvíróként jegyzett bérmunkákat (Scooby Doo 1-2, Holtak hajnala) és hozzá közelebb álló alkotásokat is (Elbaltázott szuperhősök), 2006-ban pedig végre rendezőként dobbanthatott a független filmezés berkeibe a Troma-esztétikát még hűen követő Slitherrel, melyben az agyament humort A testrablók támadása és A massza című filmek megidézése mellett Cronenberg-parafrázis is színesíti. 2008-ban indult pár perces webizódokból álló sorozatát, a PG Pornt testvéreivel együtt jegyezte, a mulattató történetek célközönsége pedig alapvetően az a befogadóréteg volt, aki mindent szeret a pornóban, kivéve a szexet. Ezután már nem volt megállás, a testrablós sci-fi és a pornó dekonstruálása után 2010-ben rátette a kezét a szuperhősfilmre is, így született meg a nagyszerű Super, melynek kiválóságát alighanem az a tény igazolja, hogy Gunn mindent, amit tudni kell a filmkészítésről A Toxikus Bosszúállóból tanult. A tavaly kissé félrement Movie 43-as vicceskedés után pedig idén már a mainstream Hollywood felségvizein hajózva vezényelt le egy eddig kevésbé ismert Marvel-képregénysorozatból készült blockbustert, A galaxis őrzőit. Ráadásul mindezt sajátos szerzői jegyeinek megtartásával tette.
A történet szerint Peter Quill alias Űr-Lord – akit gyermekkorában beszippantott egy űrhajó – ellop egy mágikus gömböt, ezzel azonban kivívja a világuralmi terveket szövögető, Ronan haragját, aki ádáz hajszába kezd a gömb megszerzése érdekében miközben jó képregény-gonoszhoz méltóan semmit és senkit nem kímél. Petert azonban közterületen való randalírozás miatt lemeszelik a zsaruk egy űrbéli metropolisz főterén, így a börtönben kénytelen szövetkezni különc rabtársaival, hogy egy eszelős szökés-hadművelet után megfelelő és nem mellesleg komoly összeget kínáló kezekbe juttassák a gömböt. A csillagközi hajsza pedig itt veszi kezdetét.
A Marvel tehát a nagy sikerű Bosszúállók után újra a nyakunkra szabadít egy csapat szuperhőst, a különbség csupán az, hogy míg a Nick Fury-által toborzott bandát mind a jelmezes igazságosztók köreiben, mind pedig színészi fronton sztárnak számító figurák alkották, addig itt csupán egy önjelölt, szedett-vedett bandáról beszélhetünk, akik minél bénábban festenek, annál viccesebbek. Űr-Lordot az eddig leginkább csak tinisorozatokból, vagy kisebb mellékszerepeiből ismert Chris Pratt hozza zseniálisan, míg Zoe Saldana az Avatar kékre festett Na’vija után ezúttal zöldben tündököl, de akad még Bradley Cooper hangján megszólaló kisebbségi komplexussal küzdő mosómedve, egy fűrészpor agyú, humanoid fa, egy mindent szó szerint értő izomkolosszus és köcsögöző Glenn Close is, hogy a szokásos Stan Lee-cameot kísérő Lloyd Kaufman-bevágásról ne is beszéljünk. De Gunn kedvenc színészei (Michael Rooker, Nathan Fillion és Gregg Henry) is helyet kapnak a stáblistán.
A mozi ezenkívül tobzódik a remek filmes idézetekben is – például legendás héroszt csinál Kevin Baconből a Footloose miatt, és ha olvasunk a sorok között, A máltai sólyom konfliktusát is beleláthatjuk a történetbe. Mindezt pedig átszövi a Marveltől eddig stílusidegen James Gunn-humor, aki eddigi jó szokását megtartva egyaránt előhozakodik abszurd helyzet- és jellemkomikumokkal, és sikamlósabb sziporkákkal is.
Ráadásul az egészet feldobja a remek old school soundtrack és a rejtett önparódia, hiszen valljuk be, egy-egy korábbi Marvel-film megtekintése közben mi is szívesen ráparancsoltunk volna a betapaszthatatlan szájú főgonoszokra, hogy duma helyett inkább a dolgukat végezzék. Gunn azonban rögtön három nagymonológos alkalmat is megsemmisít bugyuta közbeavatkozásaival, miközben a néző sírva csapkodja a térdét a vetítőteremben.
Így válik A galaxis őrzői egy szigorú stúdiókontroll mellett is működőképes valódi Gunn-mozivá, ahol a stáblista után nemcsak Lajka kutya és Howard, a kacsa bizarr kapcsolatába nyerünk betekintést, hanem elégedetten és egyúttal várakozással teli szívvel távozunk a moziból, hiszen az igazi főgenya még él és virul, a Galaxis őrzői pedig egészen biztos, hogy visszatérnek.
