Félek, ha belekapunk, rögtön elvész a lényeg, elébe lép a valóság, és jól kitakarja. Ezért a gyakorlati tudnivalókat, mint egyes útikönyvekben: előre vesszük. De annyira előre, hogy egy formás kis "napirend előtti" kerekedjen belőle, az se véletlenül.
Kedves mozibajárók, kedves szülők, kedves gyerekek! A Na végre, itt a nyár! nagyon helyes kis film, akinek van az érdekeltségi körében, üzletfelei közt általános iskolás korú polgár, az csapja a delikvenst a hóna alá, s nyomás a moziba! A serdülő hálás lesz, s a kísérője is felhőtlenebb élmény osztályosaként távozik, mintha mondjuk a Csillagok háborúja tényleg a fene se tudja, hanyadik epizódját hagyta volna maga mögött. De hát ez egy nagy büdös, és főként örök igazság:
Mondom ezt Anettkának is, aki gyerekkorában csak tehetségtelen bohócot látott, ezért nem szereti a cirkuszt. Semmi, semmi, nem ide tartozik, csak a múlt héten tévéztem, és ki vagyok borulva, mint egy doboz szög, bocs, hogy terhelem önöket, de kinek mondjam. Köszönöm, hogy meghallgattak!
A napirend előtti fölszólamlás után... Torgyán Józsefet szóba hozni kínos, mit csináljak, így alakult: a recenziógyártás, bár végezhető futószalag mellett, mégis kimondottan piszkos munka, mert nem én torgyánozok, hanem a film, biztos attól van neki, hogy az egész családhoz szól. Persze nekem nem bajom, ha valakinek egy gyerekfilmben, mert ez az, nagyon kell torgyánoznia, de azért éppenséggel kimehetne, arra a kis időre.
Attól se kapna kiütést nyilván senki, ha orbánoznának vagy medgyessyznének, nem is tudom, miért vagyok egészen biztos benne, hogy gyerekfilmben ilyesmire belátható időn belül mégsem számíthatunk.
Amúgy a Na végre, itt a nyár! egy, az utolsó szögig receptre készült keverék. Na és. A gyógyszertárban se mondjuk vissza a boltot, ha azt mondják, hogy tessék visszajönni délután, akkorra összeállítjuk a receptre
írt írt.
Legyen benne bohóc, mert a bohócokat szeretik a népek! Így van (nyilván, eddig csak klónoktól hallottuk az ellenkezőjét). Legyenek helyes gyerekek, minden gyerek helyes, de bizonyára nem mindegyikük működik a vásznon, így az is határozottan állítható, hogy efféle szakmai minimumoknak nagyvonalúan felel meg a dolgozat. Ami persze jobban tenné, ha nem nagyon reflektálna önmagára, de ez is elnézhető, szavamra.
Hiszen az a gyerekfilmek egy igencsak jelentős csoportozatáról elmondható, hogy arról szól, amint a gyerekek megoldják a felnőttek problémáit.
Nos, jelen mozink gyermeki hősei is fölismerik ezt, s a végén fölpanaszolják, igaz, csak szordínó méltatlankodva, ám határozott engedetlenséggel egy nagyon szép finálét formálva fürödni térnek. Megbocsátható ennyi önreflexió, a csomagolás miatt.
S ez a kettősség az egész filmre érvényes: egy közhelyeket brutálisan adagoló mű ez, mely meséjének üres keretét, sablonjait sikeresen tölti meg a látvánnyal, az előadással. Mindez lefordítva a személyesre: van egy hót tutista forgatókönyv, egy visszafogott, ám helyenként ötletelő rendezés és vele példásan harmonizáló vágás, semmit a véletlenre nem bízó zene és egy megbízhatóan magas színvonalú fényképezés, nyakon öntve valami decensen csehes atmoszférateremtő igyekezettel. Bolondok lennénk belerúgni, nyugodtan bízhatjuk magunkat az idevágó befogadói közhelyekre, ha már az alkotók is úgy vannak az ilyesmivel.
Tehát: egy újszülöttnek minden vicc új, a meséket hétévente újra kell mesélni, épp a mondott axiómából következően, továbbá az volt ám a szép világ, amikor Bagaméri meg Csili-csala bácsi, Kováts Krisztián meg Lauja Feri, ugyan már. Ha így, így. Védje meg a gyerekeket a nőtanács!
Azt kapják, amit érdemelnek. Szerintem a Bors Máté, a Láng Vince és a többi hülye mai reinkarnációival a felnőtteket is el lehetne szórakoztatni. De továbbmegyek, nekem a környezetvédőkkel sincs semmi bajom, menjenek a francba. És a világ (uram bocsá´ a gyermeki világ) nagy kérdései is
föltehetők úgy, hogy azok vagy golfpályának, vagy veszélyeshulladék-lerakónak látszódjanak. Védjük meg hervadhatatlan ligeteinket a sötétben bujkáló környezetszennyezőktől, de iziben. Védjük, gondolkodás nélkül.
Azt is nagyon helyesnek tartom, ha vannak színészek, akik nélkül nem lehet ma filmeket csinálni, akkor ma azokkal a színészekkel kell filmet csinálni. Az ilyesmi ugyanis a legritkábban sincs művészeten kívüli okokból, szóljanak bármiről is a regények. Az a helyzet, hogy nem csak ma, holnap is velük lesz érdemes. Szarvas József, Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter mind olyan tehetségű színész, akik még évekig elvisznek a
hátukon olyan filmeket is, ahol annyi csupán a rendezői instrukció, hogy: ügyesen, tudod, ahogy szoktad.
Tudtam, hogy így lesz, de nem csinálhatjuk vissza, legfeljebb egy ismétléssel oldhatjuk a feszültséget: erős atmoszférateremtő szándék, szép fotografálás, jópofa gyerekek, a fölsoroltakon túl is csupa kedvenc színész, ennyi már feltétlenül elég ahhoz, hogy verje a honi (sőt) konkurenciát. Még ha nem is nagyon akad ilyen. Hiánypótlást azért túlzás lenne emlegetni, bár mér´ ne túlozzunk. Túlozzunk.
Különben is, ne engem kérdezzenek, hagyatkozzanak nyugodtan a gyerekeikre.
