Emlékszem, mikor a Vasembert bemutatták 2008-ban, még kicsit meglepő is volt a nagy siker és népszerűség, amire villámgyorsan szert tett. És egyáltalán nem csak a képregényrajongók körében. Rögvest visszarepítette Robert Downey Jr.-t az élvonalba. Emiatt persze a második résznek már komoly elvárásokkal kellett számolnia. Ezeket nem tudta maradéktalanul teljesíteni, de miután a Bosszúállók tavaly nyáron szinte mennybe menesztette a Vasembert, a várakozás semmivel sem csökkent. És nem is lett rossz film a Shane Black rendezte Vasember 3, csak…
De kezdjük inkább az elejéről. Nem sokkal a fél várost romba döntő new yorki ostrom után vagyunk. Tony Stark képtelen feldolgozni a számára különösen traumatikus eseményt, új Vasember-páncélok és hozzájuk kiötlött innovációk gyártásába temetkezik. Kütyük kitalálásában vagy a képregényekből átvételében valóban jól teljesít a film, a változtatások, azt hiszem, a jövőre nézve is érdekfeszítőek lesznek. Amerikát eközben a Mandarin nevű, rejtélyes és kegyetlen terrorista tartja rettegésben merényleteivel, az elnök ezt ellensúlyozandó kirakatfigurát csinál Rhodey-ból és a War Machine páncélból, Peppernek (Gwyneth Paltrow) pedig új udvarlója akad Tony múltjából. Miután a Mandarin (Ben Kingsley) egy támadása személyesen is érinti, az excentrikus zseni felveszi a kesztyűt és hadat üzen a terroristának. De ilyen durva válaszcsapásra talán még a nagy Tony Stark sem számított.
Ami a képregényes örökséget illeti, a Vasember elsősorban Warren Ellis Extremis történetéből merít, illetve kisebb mértékben más híres Vasember sztorikból. Az alapanyaghoz azonban véleményem szerint nem kellő odafigyeléssel nyúltak. Az Extremis egy izgalmas gondolatokat feszegető, kicsit low-key sztori, talán kifizetődőbb lett volna a gondolatiságához jobban ragaszkodni, a 200 milliós büdzséből pedig grandiózusabbá tenni a történetet. Félreértés ne essék, így is eszméletlenül látványos a film, és nagyon sok forog kockán, mégis úgy éreztem, hogy az Extremishez képest kisebb a tét. Bátran tarthatták volna legalább olyan magasan, és akkor a katarzis is nagyobb lett volna, miután a hős megugorja a lécet. De a Vasember páncél és az Extremis között is szorosabb a kapcsolat, a film jobban szeparálja a őket. Vagyis egyik legyőzi a másikat és kész. De ez a kérdés az adaptációtól függetlenül is felmerülhet, mert valahol nagyon mélyre eltemetve megvan a filmben is, csak nem kap semmi hangsúlyt.
Utóbbi bekezdés persze teljesen lényegtelen azoknak, akik nem olvasták Ellis képregényét. És azoknak, akik el tudnak vonatkoztatni tőle. Meg amúgy is csak tipikus képregényes nyavalygás. Önmagában ugyanis a Vasember 3 egy jól működő, akciódús, hatásos blockbuster, annak minden előnyével és hátrányával, és pontosan hozza a Marvel stúdió korábbi filmjeinek színvonalát. Eleve bizakodásra adott okot a rendező személye. Shane Black nevéhez fűződnek többek között a Halálos fegyver, Az utolsó cserkész, Az utolsó akcióhős, az Utánunk a tűzözön és a Kiss Kiss Bang Bang zseniális dialógusai és fekete humora, jó választásnak ígérkezett tehát a szarkasztikus Tony Starkhoz. Ezen a téren nem fogunk csalatkozni, a poénok legnagyobb részt tényleg ütnek és viccesek, jótékonyan feledtetik például a Vasember 2 kínos születésnapi parti-jelenetét. Black belevitte a filmbe másik jellegzetességét, a buddy-movie tematikát is, bár ezt már sajnos csak 50%-os eredményességgel. Tony két társat kap magához a történet különböző pontjain, minden spoilert mellőzve csak annyit mondanék, hogy az egyik bizonyára a legfiatalabb rajongókat célozza meg. Gondolkoztam rajta, hogy ebben vajon mennyire lehetett benne a Marvel keze. Ahhoz túlságosan is sematikusnak találtam, hogy ennyi játékidőt elvegyen.
Annak, hogy a Vasember 3 tökéletesen bekapcsolódik a Marvel mozis univerzum többi darabja közé, az a sajátos velejárója, hogy egy látványos, lendületes és könnyű kalandfilmet kapunk, a súlyos morális, egzisztenciális, esetleg társadalmi dilemmákat, amik a képregényfilmek másik (köznyelvben a "darkosabb, sötétebb, realisztikusabb" az elterjedt és nem pontos kifejezések) csoportjára jellemzőek, nem itt kell keresnünk. Ebben nincs értékítélet a részemről, ez pusztán ízlés dolga. Bár hozzá kell tennem, hogy az előzetes becsapósan utóbbival kecsegtetett. Kapunk óvatos Amerika- és terrorizmus-kritikát, de még a biztonsági játék határain belül. Tony poszttraumás stressz szindrómája viszont könnyen megoldódik, és személyes válságát sem dramatizálják túl. Nolan szintén a terrorizmust (is) tematizáló Batman-filmjei mellé állítva rögtön egyértelművé válik, hogy mi a különbség a két hozzáállás között. Még egyszer mondom, ízlés kérdése.
Ez a film szórakoztatni akar, és azt nagyon jól csinálja. Minden szereplő megkapja a maga hőssé avató momentumát, a történet néhány kidolgozatlan szál ellenére izgalmas, leköt, megnevettet, és a színészek is remekül érzik magukat a karakterek bőrében. Robert Downey Jr. még mindig lubickol, Ben Kingsley fantasztikus, Guy Pearce pedig Miami Vice stílusban is karizmatikus. És akkor az ügyes történetcsavarról és a pörgős akciójelenetekről még nem is beszéltem. Rengeteg páncél, nagy pusztítás és gyönyörű zűrzavar. Elkezdődött a Marvel Phase Two.
Értékelés: 7/10
