Egy film a mai magyar valóságról, ahol négy fővárosi kiszabadul a természetbe, hogy ott vezesse le munkahelyi és magánéleti kudarcát.
Szurdi Miklóst nyilván nem kell bemutatni, a Linda és a Família Kft. sorozatokat mindenki ismeri. Legújabb filmjében a mai harmincasok életéről próbál egy reális keresztmetszetet nyújtani. Filmre kínálkozó korosztály, múltjukban az úttörő évekkel, míg birkóznak a jelenben a kapitalizmus kihívásaival. A generációs kórképet négy hajdani osztálytárson keresztül kívánja a rendező bemutatni, akik minden évben néhány napra elhagyják a civilizációt, hogy elmerengjenek magukról és egymásról. Ez az a kor, amikorra illik karriert csinálni, családot alapítani és egzisztenciát teremteni.
A négy barát teljesen különböző háttérrel rendelkezik, amolyan típusemberek: Janó az alkoholista kisember, Roberto a megkeseredett tanár, István a milliókkal seftelő, és Káró a magánéleti válsággal küzdő értelmiségi. A csapat útja a városi civilizációból a vidéki nomád életbe szintén szimbolikus jellegű, az út folyamán a négy barát a távolság növekedésével veszíti el saját civilizáltságát, és vademberek módjára vetik be magukat kedvenc szigetükre, melyet a kannibálok elhivatottságával védenek. A tökéletes nyugalmat azonban látszólag megzavarja a közelben horgonyzó uszály és annak szerb lakója, Predrag, aki jogos áldozatnak tűnik felgyülemlett és örökölt dühük levezetésére.
Ez a történet azonban meglehetősen erőltetett, hiányzik belőle az életszerűség (délután még vidéken sincs diszkó) és izgalom, ami egy akciófilmnél minimum. A film megítélését tovább rontja kiszámíthatósága, az operatőri munka kreativitásának hiánya (egy szűrőre nem lehet filmet bízni), valamint nagyon zavaró, hogy a színészek zöme még mindig feszeng a kamera előtt, és nem tudja biztosan a szövegét. Kivétel ez alól Cserhalmi György, akit nyilván nehéz lenne néhány lencsével zavarba hozni, játéka Predrag szerepében egyébként az egyetlen, ami profizmusra vall, s amely ebben a műbalhéban az érdeklődést képes szinten tartani.
