Szeretnék mást mondani, de Steven Soderbergh jelenleg az egyik legkiismerhetetlenebb amerikai rendező. Kiismerhetetlen, mert egyazon energiával és lelkesedéssel képes elképesztően silány és minden ízében szórakoztató mozit készíteni néha ugyanazon nyersanyagból. Arról nem beszélve, hogy a Szex, hazugság, videó eredeti hangvételű, bátor és független filmese később az álomgyár értékesebb iparosává vált, egyre kétségbeesettebb kísérleteket téve arra, hogy visszataláljon az elveszett útra.
Az informátor! így aztán lehetett egyszerű iparosmunka, a kétségbeesettség következő szintje vagy akár csattanós válasz is a kétkedőknek. Nos, egyik sem. Illetve kicsit mindegyik. Az informátor! bizonyos szempontból a nagy sikerű Erin Brockovich receptúráját követi: hangulatában, abban, hogy az alacsony költségvetésű filmeket imitálja, és abban is, hogy drámai és vígjátéki elemeket vegyít egy megtörtént eseményt használva fel keretként. Csakhogy itt most nem a környezetszennyezés kerül górcső alá, hanem egy gigaméretű mezőgazdasági vállalat árrögzítő csalásai. A módszer viszont ugyanaz: miközben beevezünk a probléma mélyére, egy hős, vagy legalábbis annak tűnő ember portréját is megrajzolja, őt állítva szembe a világ szennyesével. Ahogy az Erin Brockovich Julia Roberts filmje volt, úgy Az informátor! a meghízott, elhivatalnokosított Matt Damon mozija.
És Damon valóban jó, nem kiemelkedő és nem lehengerlő, de jó: közel hozza a figurát, szimpátiát teremt, de el is tudja távolítani a kellő pillanatban. Mert a csavar és az újdonság épp a főhős megítélésében van, hogy cseppet sem egyértelmű: Mark Whitacre hétköznapi igazságtevő, egyszerű csaló vagy botcsinálta ügynök. Igazából ez a billegés tartja életben a filmet. Kár, hogy erre a fordulatra majdhogynem egy órát kell várni. Kár, hogy a mezőgazdasági vállalat belső élete dacára az informatív narráció egy pillanatra sem lesz olyan érdekfeszítő, mint egy kisváros életét veszélyeztető vízszennyezés. Kár, hogy látjuk és halljuk, de igazából képtelenek vagyunk átélni a lizin okozta bonyodalmakat, a körmönfont vegyipari egyezkedéseket, pedig mégiscsak az Egyesült Államok legnagyobb kartellbotránya pereg a szemünk előtt. Ha valami szórakoztat, az mind Matt Damon érdeme: az ő csetléseibotlásai, fontoskodása segít át bennünket az unalmas perceken.
Egy biztos: Soderbergh megítélése ezzel a filmmel semmit sem fog változni. Továbbra is a komolyságra törekvő iparost látjuk majd benne, aki éppúgy vágyik a halhatatlanságra, mint ahogy képes eltékozolni a kínálkozó lehetőséget.
