[img id=471518 instance=1 align=left img]Az evolúció hajtóereje, azaz az élet értelme maga a szaporodás – ezzel az erős felütéssel kezdődik Szendi Gábor új könyve, amely saját bevallása szerint is előző, nőkről szóló könyve (A nő tündöklése és felemelkedése) szerves folytatása. 

Miután ebben megvizsgáltuk a nő evolúciós szerepét, olyan válaszokra kerestünk (és talán kaptunk is) választ, mint például hogy miért fog kihalni a férfinem, mi a szépség és mi a szerepe a szaporodásban, mitől van annyi „kakukkfióka” a családokban, mire jó az orgazmus, miért küzd annyi nő meddőséggel – most más, a NŐvel kapcsolatos jelenségeket veszünk alapos vizsgálat alá.

Szendi Gábor a viszonylag új megközelítés, az evolúciós pszichológia követője, amely az alapján próbálja megérteni az emberi jellemvonásokat, hogy azok milyen szelekciós előnyt jelenthettek az ember evolúciója során. Az elmélet szerint a természetes szelekció gondoskodik arról, hogy az egyed viselkedése az adott környezeti feltételeknek megfeleljen, az egyén képes legyen a faj fennmaradása érdekében fontos problémákat megoldani. 

Bár tudatos lények vagyunk, tudatosságunk félrevezethet bennünket, mert modern gondolkodásunk mögött egy kőkori „hardver” lakozik. Amiként szervezetünk számára sem volt elegendő az elmúlt tízezer év, hogy kőkori táplálkozásmódra berendezkedett tápcsatornánk igazodjon a modern idők modern táplálékaihoz és így korunk pestise lett az összes civilizációs betegség, ugyanígy a bennünk élő vadember-programok is néha felülírják a modern embertől elvárt viselkedési módokat.

Komoly evolúciós szexualitás-történeti bevezetést kapunk, a Szendi Gábortól megszokott alapossággal, rengeteg hivatkozással, adattal és grafikonnal alátámasztva.

A nő társadalmi szerepének változása volt az a széles elválasztó mezsgye, mely régi családmodell és a modern társadalmi változások közé került. Ez a tizenkilencedik századi ipari forradalom folyamán következett be: a nők munkába álltak. Megszűnt a korábbi korok gyakorlata: tíz-tizenkét gyermek világrahozatalával és szoptatásával biztosítani, hogy azután a géneket jó esetben két-három, a felnőttkort megérő utód továbbvigye. Javult a közegészségügyi ellátás is, a nők ezzel párhuzamosan öntudatra ébredtek és függetlenségre vágytak.

Az anyagi önállóság oda vezet, hogy lassan felbomlik a hagyományos családmodell, hiszen a férfi már nem érzi erkölcsi kötelességének, hogy neje és génjeit továbbörökítő gyermekei mellett maradjon, „evolúciós programja” ehelyett azt diktálja, hogy újabb kapcsolatban próbáljon szerencsét. Azaz nem párhuzamosan tart (el vagy meg) több nőt, hanem szekvenciálisan, egymást követően.

Hogyan zajlott például a merev és prűd viktoriánus kor (vagyis a 19. század) előtti időszak önszabályozása?

Az őskorban a kisközösség ellenőrzést gyakorolt minden egyén nemi élete fölött, rendelkezett házasodási, rokonsági rendszerrel, a miénktől néha eltérő, de logikus családmodellel. A földművelés elterjedése magával hozta a nagy népsűrűséget, a kaotikus viszonyok között könnyű volt „alámerülni”, eluralkodott az ösztönök ideje. Csak a felvilágosodással kezdődött az államhatalom kiépülése, amely azután bevezette az egyének nyilvántartását, mely már az állam valamennyi polgáráról mindent számon tart. 

Ehhez járult, hogy olyan társadalmi erkölcsök, eszmék alakultak ki, amelyek a szexualitást szégyenletesnek, titkolnivalónak mutatták be, évszázadokon keresztül generációk életét megnyomorítva, viszont így kordában tudta tartani a szexuális ösztönöket. Például aszexualizálták a gyermeket, ártatlan, szexualitásmentes lényként kezelték, de persze csak bizonyos társadalmi rétegekben, az alsó néposztályok gyerekei bizony még a tizenkilencedik századi regényekből ismert módon nagyon is alanyai, áldozatai voltak erőszaknak, zaklatásnak.

[img id=471519 instance=1 align=left img]Ahogy tehát Szendi Gábor megállapítja: „a Lolita-probléma nem korunk üzleti körök által mesterségesen gerjesztett jelensége, hanem a nyugati civilizáció fejlődésének következménye, amely olyan ősi, a paleolit korra optimalizált szaporodási stratégiákat aktivál, amelyek nem adekvátak korunk társadalmi viszonyai között”.

A ma nagy kérdése, hogy a gyermek, mint fogyasztó, a kiskorú, mint szexuális célszemély vajon a média és a fogyasztói társadalom reklámiparának terméke, vagy az ipar csak a társadalmi igények kielégítése nyomában lohol? Nincs ok a vádaskodásra, a társadalmi evolúció miatt felgyorsul a nemi érés, a férfiak pedig evolúciósan arra vannak programozva, hogy szexuálisan megkívánják a nemileg érett lányokat.

Ma, amikor az első menstruáció mind korábbi időszakra tolódik ki, a nemi érettség előre, a társadalmi érettség, a családalapítás hátrébb tolódik, a két időszak között súlyos feszültségek terhelik az egyén és a család kapcsolatait. Azt sem tudtam például, bár logikusnak tűnik, hogy ahol a nő várható élettartama hosszú, ott később kezdenek szülni a nők, jóval kisebb a gyerekszám, és egyre többször előfordul, hogy végleg kicsúsznak a szaporodásképes életkorból, megszakítva ezzel a genetikus programot. Fordítva pedig, az alacsonyabb társadalmi osztályoknál, ahol gyakran kisebb a várható élettartam, korábban szülnek a nők és az általános gyerekszám nagyobb.

Az igazi nagy áttörés a szaporodás és a szexualitás tényleges kettéválása volt – ezt a fogamzásgátló tabletta hozta el, a huszadik század hatvanas éveiben. Napjainkra ez odáig feszítette a határokat, hogy megnőtt az individualizmus szerepe, a nők rövid távú érdekeikért feláldozzák a gyermekáldást, lemondanak a szaporodásról. Megváltoznak a nemi szerepek, elöregszik a társadalom, ennek (egyik) következményeként megindul a nagymérvű (be)vándorlás a kedvezőbb lehetőségeket kínáló országok felé. 

[img id=471520 instance=1 align=left img]Komoly következmény az is, hogy módosul a férfi és nő viszonya: macsót vagy apatípust keresnek a nők. Módosul a párválasztás és a szexuális szelekció; azt sem tudtuk például, hogy a fogamzásgátló kémiai összetevői elnyomják a szaglóérzéket, és ez eddig nem ismert genetikai összeférhetetlenséget okozhat. Sokadik lépésben pedig mindezek a házasság és a hagyományos családmodellek felbomlásához vezet(het)nek.

Akik az elmúlt három évtizedre vissza tudnak tekinteni, igazolva látják a változásokat. Megjelent a társadalomban a gyermektelen nő, leírja az irodalom, támogatja a róla szóló ideológia, életstílus alakul ki, iparágak szolgálják ki a szingli-jelenséget. És ez bizony nem jó, hiszen arra vagyunk programozva, hogy szaporodjunk és sokasodjunk, s „ha mint egyén és mint faj kilépünk saját evolúciónkból, azért súlyos árat fogunk fizetni” – írja Szendi.

Néhány kérdés ízelítőül a könyvből, amelyekre Szendi igyekszik megadni a választ: Hogyan értelmezhetjük az anyaság evolúcióját? Valóban hormonhatásra férfiasodik a nő? Miért gyanakszik a nagypapa? Megismétlődik néhány, még a Közhelyszótár szerint is hálás társasági vitatéma: létezik-e férfi-nő barátság, igaz-e, hogy lassan a másik ember is fogyasztási cikké válik?

És aztán egy elgondolkodtató okfejtés arról, hogy a szexualitás felszabadítása szabadabb vagy üresebb életű embereket eredményez.

Akárcsak Szendi Gábor többi könyve, ez is szórakoztatva oktat. Minden mondatán érezni a mögötte húzódó tudást, kutatást, alapos szakmai hátteret. Közismert tényeket tálal elénk új szemszögből nézve, meglepő összefüggéseket tálal lenyűgöző, könnyed humorral, így aki nem szokott komoly szakmai anyagok olvasásához, az is remekül fog szórakozni.

De mindezek után elgondolkodunk: tényleg ezt akartuk?

(A szerzőről készült képek Dömötör Csaba munkái.)