Vasakarat, vasököl

  • TóCsa / PORT.hu

A Marvel-univerzum képviseli a képregények között a leginkább elterjedt hagyományos szuperhősös vonalat, amiből a Pókembertől kezdve, a Daredevil - A fenegyereken át egészen a Fantasztikus négyesig jó sokat láthattunk már a mozivásznon is. Miben tud egy hasonló karakterre és témára épülő képregényadaptáció ezek után még újat nyújtani? Leginkább abban, hogy meg sem próbál újítani, csak összeszed mindent, ami ezekben a mozikban működni szokott.

Kiindulópontok

Jon Favreau, A Vasember színész-rendezője leginkább három filmből "lopkodta" össze a hangulatokat. A karakterbemutatás felépítése és bájos felszínessége leginkább Sam Raimi Pókemberét juttatja eszünkbe, a hatalmas fémkolosszusok csatajelenetei a tavalyi Transformerst idézik, míg a légi összecsapásokban visszaköszön a klasszikus Vasmadarak (emlékszik még rá valaki?) hangulata.

Szereposztás

Favreau érdekesen oldotta meg a főszereplő feladatát, hiszen egy A-kategóriás blockbuster főszerepére nem biztos, hogy ideális választás egy leginkább mellékszerepeken és független filmes főszerepeken edződött, köztudottan pia- és drogproblémákkal küzdő (bár mostanság javuló tendenciát mutató) színész. A rendező szerencsére kitartott eredeti elképzelése mellett és Downey Jr.-t szabadjára engedte, hadd lubickoljon a főszerepben, aki ezt leginkább azzal hálálta meg, hogy természetességet kölcsönzött a milliárdos fegyvergyárosból szuperhőssé váló Tony Stark figurájának. Az ő szájából még a patetikusan hangzó békepárti mondatok is hitelesen hangzanak, és végig annyi humort és öniróniát visz a szerepbe, hogy képtelenség nem szeretni. Jeff Bridges image váltása, vagyis a tarkopaszság határozottan rémisztővé teszi figuráját, aki nem a hagyományos értelemben vett rosszfiú, pusztán csak a pénz gátlástalan megszállottja. A női nézők becsábításához a kötelező romantikus szálat Gwyneth Paltrow szolgáltatja, aki valószínűleg azért írt alá a projekthez, mert az utóbbi években történt eltűnése után jól jött egy nagy stúdiófilm mellékszerepe a reflektorfénybe kerüléshez. Vörös hajával egyébként bájos teremtés, jól működik együtt a főhőssel a vásznon, és a romantikázás is csak mértékkel van jelen, ami az alkotók jó ízlését dicséri. Pókembert is a szerelmes szappanoperává válással nyírták ki az utóbbi időben.

Summa

A közel-keleti háborús vérengzések képsorai talán elriaszthatnak pár könnyed szórakozásra vágyó nézőt, pedig A Vasember egy abszolút agykikapcsolós popcorn mozi abból a fajtából, ami után nem kell szégyenkezve kijönnünk a teremből a vetítést követően. Profi cselekményvezetés, finom humor, jó színészek, szórakoztatóan megrendezett akciók, jól eltalált zenék és ötletes befejezés jellemzik a vetítőteremben töltött két órát. Az egyetlen szépséghiba a szuperhősös mozik állandó rákfenéje, hogy az első részben túl sok időt fektetnek a karakterek bemutatására, így a nagy akciószcénákra sajna kevesebb jut. A végefőcímet pedig mindenképp érdemes megskubiznunk, mivel egy apró jelenettel jól előkészítik számunkra a folytatást. Ha az is tartani tudja ezt a színvonalat, ám legyen!

Kinek ajánljuk?
- Akinek a Pókember képregénygyűjteménye még mindig megvan valahol.
- Aki egy mozitól azt várja, hogy minden szinten (romantika, látvány, izgalom, humor...) szórakoztató legyen.

Kinek nem?
- Aki sosem értette, hogy miért vannak oda Amerikában annyira a szuperhősökért.
- Akit zavar, hogy egy történet némileg kiszámítható.