A botrányos kampánnyal indított New Yorki bandafilmből többet tudunk meg, mint kellene. Például, hogy miért maradt Oscar nélkül ez a Jókai Móros fordulatokkal operáló Leonardo di Caprio-mozi.
Hallotta már, hogy Amerika a népek olvasztótégelye? Gondolta volna, hogy a világ egyik legfejlettebb országa vérben és szenvedésben született? Ha nem, akkor Önt minden bizonnyal lenyűgözi majd a New York bandái című epikus filmhömpöly.
A melting pot vonalon jártas mozilátogatóknak azonban már nehezebb vonzó részletet felvillantani a megapolisz múltjában vájkáló darabból, ami pedig meglepő az előzetes, bíztató hírek ismeretében.
A rendező, Scorsese ugyanis állítólag már 30 éve készül Herbert Ashbury 1928-as kultuszregényének megfilmesítésére. A közismerten New York-rajongó Scorsesetől pedig amúgy is egy bennfentes magabiztosságával forgatott filmre számíthattunk, különösen mivel legjobb munkái szintén itt játszódtak.
Tudni lehetett még, hogy a rendező ebben a mozijában a történetmesélés mellett nagy hangsúlyt fektetett a filmes szempontból még szűz, amúgy viszont velejéig romlott kor plasztikus megjelenítésére is.
Igyekezetét 10 darab Oscar-jelölés jutalmazta, amelyekből végül aztán egyet sem tudott szoborra váltani. És nem azért, mert a zsűri zokon vette a forgalmazó által kilóra megvett egykori Oscar-elnök botrányosnak tartott kampányát. Hanem egyszerűen, mert a New York bandái olyan multifunkciós eszközre hasonlít, amellyel egyidejűleg lehet porszívózni, cd-t másolni és bort hamisítani, leginkább azonban semmire nem használható, viszont sok helyet foglal el.
Esetünkben több mint két és fél órát. A maratoni vetítési idő lehetőséget ad a rendezőnek, hogy elénk hömpölyögtesse a sztorit, meg New York történelmét, a társadalmi hátteret, a U2 által írt betétdalokat, és legyen tanulság, de kapjunk azért némi akciót is. A végén a néző viszont nehezen tudja megmondani, miről is szólt ez az egész. Scorsese ugyanis aprólékos gonddal dolgozta ki a film minden részletét, de ennek következtében eltűntek a hangsúlyok fő és mellékszál, cselekmény és korrajz, történelem és moralizálás közül.
Ez a szeszélyesen áradó képződmény egy ideig egyébként szórakoztató, nem kis részben annak az egykori Manhattannek köszönhetően, amelyet a 100 millió dolláros költségvetésből építettek. A másfeledik óra után azonban kezd sok lenni a Jókai Móros fordulatokkal megbolondított történetből, pedig onnan még több mint egy óra, és egy naplementés felhőkarcolókkal komponált zárókép hátravan.
Kifelé botorkálva mégis csak két dolog marad meg az emberben. A mocskosnak, bűnösnek és kegyetlennek bemutatott kor irányában adagolt megmagyarázhatatlan nosztalgia. Továbbá az alkotó üzenete, miszerint Amerika a népek olvasztótégelye.
