Gyönyörű film, festői filmes eszközökkel ez az egész estés mozi Fogarasi Gergely rendezésében. Kár, hogy beszélnek benne.
Nemhogy beszélnek, de ki- és bebeszélnek. Van, aki kifelé, egyenesen a néző szeme közé (ezt azért nem könnyű megszokni a filmvászonról), van, aki befelé, bár mozog a szája és halljuk a szavait, de csak mi nézők: a partnere nem. Aztán van benne sok párbeszéd, ami nem érthető, mert elmotyogják; meg monológ, ami viszont a közhely határát súrolja. Amikor például az elviselhetetlen hiányáról van szó, a néző fejében rögtön felrémlik Kundera, persze a filmen is hamarosan előkerül a megfelelő kötet, de jobb lenne a fordított sorrend, végtére is a kiszámítható forgatókönyv olyan, mint a másodikos matekpélda.
Ha ugyanezt a filmet úgy nézhetnénk, hogy a szövegek helyett is zenét kapunk, Fogarasinak nyert ügye van. Igazi filmköltészetet tudott létrehozni, lenyűgöző díszletekkel és csodaszép képi világgal, értőn váltogatva a fekete-fehér és a színes képsorokat. Talált egy, illetve két főszereplőt (Fátyol Hermina és Fátyol Kamilla egy szerepet játszik, a nézőben időnként fel is merül a gyanú, hogy ez a filmre született figura mitől tud ilyen sokféle lenni), megtalálta a hozzá illő környezetet, bravúrosan torzítja a képet, amikor a történet már nem viseli el a képélességet. Finoman vezeti a színészeket, már akit lehet - Szabó Simon fölényesen arat a felajzott rendőr szerepében, Németh Kristóf viszont nem kompatibilis ezzel a majdhogynem nőiesen érzékeny közeggel, a szappanoperákból hozott manírjával durván belepancsol a film tisztaságába. Fogarasi bravúrja, hogy Bálint Andrásból újra érző, sokszínű, összetett figurát képes csinálni, aki szoros alsógatyában villantja fel a szerelem esendőségét - filmtörténeti jelentőségű képsorok robognak végig a félmeztelen jelenetein, az éppen 40 éve készült Szerelmesfilm minden pillanata kérdőjelként villog bennük.
A film cselekménye a szerelem körül forog, mindhárom része egy-egy etűd nő és férfi közös pokláról. Nagyon mélyen azért nem érdemes elmerülni ezekben a poklokban, mert közhelyek, zavaros gondolatok itt is fenyegetnek, de kárpótol mindenért az egyedi képalkotás, a ráközelítések és hosszú snittek költőisége. Fogarasi filmes eszközei messze túlteljesítenek a magyar játékfilmes mezőny átlagán, témakezelése is izgalmas, a továbbiakban már csak a forgatókönyv sutaságaival lesz dolga.
