Vérségi kötelék

A vámpírok mások. És ebből kifolyólag különösen alkalmasak arra, hogy az önértékelésükkel küzdő kis- és nagykamaszokat elvarázsolják, úgymond: "vámpírizálják". Íme, a mai kor megfilmesített műfaji alapköve: Darren Shan "rémséges cirkusza".

A vér szava
Tegyük a szívünkre a kezünket, melyikünk pattanásos, izzadó tenyerű egykori énje ne szerepelt volna le valamilyen apróbb-nagyobb idétlensége miatt a kéjesen vihogó osztálytársak előtt? A "komisz kamaszok" François Truffaut alapműve, a Négyszáz csapás óta (1959) egyébként is gyakorta kerülnek a vászonra, és - erősen önkényesen említve - A legyek ura (Peter Brook 1963-as filmje William Golding regénye alapján) című klasszikussal folytatva a Battle Royale (2000, Kinji Fukasaku filmje Koushun Takami regénye nyomán) bizarr opusáig folyamatosan ott is vannak. S ma, talán annak is köszönhetően, hogy a mozi-pénztáraknál a tizenévesek képezik az első számú vásárlóerőt, sorra készülnek számukra a filmek, mint a Harry Potter-saga, vagy újabban az Alkonyat-széria - Stephenie Meyer romantikus vámpírregény-sorozatából elsőképpen Catherine Hardwicke rendezett filmet tavaly, de elkészült a második felvonás is Chris Weitz (Amerikai pite, Egy fiúról, Az arany iránytű) dirigálása alatt (november 19-ére tervezik a magyarországi bemutatót) -, igaz, utóbbi kapcsán elmondható, hogy a szerelmi szálra összpontosít, és benne a vérszívók egyes kasztjainak emberbarát volta miatt nincs szoros kapcsolat az olyan tinivámpírfilm-elődökkel, mint Joel Schumacher 1987-es horror-vígjátéka, Az elveszett fiúk, vagy az olyan vérszagú klasszikusokkal, mint Friedrich Wilhelm Murnau 1922-es fekete-fehér Nosferatu - Drakula, Roman Polanski 1967-es Vámpírok bálja (amiből harminc évvel később színpadi musical-változat is született), Francis Ford Coppola 1992-es Drakula és Neil Jordan 1994-es Interjú a vámpírral című filmje, vagy az olyan, a témát más - tragikusabb módon - taglaló alkotásokkal, mint a svéd Tomas Alfredson Engedj be! című 2008-ban forgatott filmje, amire nehéz pontos meghatározást adni, látszólag horror, de sokkal inkább briliáns módon felépített dráma, jegeces tündérmese.
Az idősebb Weitz fivér - Paul - vámpírfilmje is más. A Rémségek cirkusza abban hasonlít az Alkonyat-sagára, hogy benne is tinédzser a főhős, és hogy szintén egy regénysorozatból született, Darren Shan keze-munkája nyomán.

A Shan-démon
Sarkosan fogalmazva: amíg Meyer a Twilight-könyveivel főleg a romantikára fogékonyabb lányolvasók között tett szert milliós rajongótáborra, addig Darren Shan a fiúkat fogta meg. A londoni születésű, harminchét éves ír Shan ifjúsági horror-bestsellere, a Rémségek cirkusza (eredeti címén: Cirque du Freak) - ami 2000-ben először az Egyesült Királyságban jelent meg, és a támogató kritikák mellett rendkívül népszerűvé vált a fiatalok körében, és rögvest el is nyerte a brit könyvkereskedők nagydíját, a regényt számos nyelvre lefordították, magyarul egy évvel később adták ki, és nálunk szintén igen komoly sikert aratott - a Vámpírkönyvek című tizenkét részes (négy hármas-könyvbe összefűzött) sorozatának nyitókötete. A Rémségek cirkusza története ezen belül összefüggő trilógiát alkot - Vámpírvér címmel - a második (A vámpír inasa) és a harmadik könyvvel (A vérszipoly), amikkel együtt bemutatja a főhős vámpírrá válását és beilleszkedését az "éjszaka gyermekeinek" a világába.

Átalakulás-sztori
A történet főhőse - az író szerényen magáról nevezte el (és mintázta) a főalakot -, Darren Shan (Chris Massoglia) kezdetben persze "egyszerű gyermek", az amerikai kertvárosi miliő tipikus szülötte. Tizennégy esztendős, a legjobb barátjával, Steve-vel (Josh Hutcherson) lóg, egyébként tűrhető jegyeket hoz a suliból, és általában kerüli a bajt. Vagyis hát egy kicsit olyan semmilyen. Ám amikor a cimborájával "ráakadnak" egy utazó cirkuszra, Darren vére megpezsdül. Érzi, eljött az alkalom, hogy beteljesítse a sorsát, elváljon az átlagmasszától.
Lopva elmennek a cirkuszba, ahol igazi mutánsok - egy szakállas nő (Salma Hayek), egy hűtőnyi ételt behabzsolni képes óriás, egy végtagjait levágva azokat újranövesztő férfi, egy kígyótestű és nyelvű fiú stb. - szolgálják a közönség borzongását. Darren számára a legmaradandóbb élménynek azonban az bizonyul, amikor egy bizonyos Larten Crepsley (John C. Reilly), egy vörös hajú, fakó, sebhelyes bőrű férfi kezd el a pókjával, Madame Octával bűvészkedni. Darren ugyanis rajong a pókokért, különösen a nagy és halálos példányokért, márpedig a "nyolclábú madame" mindkét kritériumot bőségesen teljesíti.
Darrent az sem tántorítja el a hatalmas rovar megszerzésének a tervétől, hogy Steve és Mr. Crepsley beszélgetése során furcsa dolgok derülnek ki: a pókidomárról az, hogy vámpír, Steve-ről pedig hogy maga is szeretne az lenni. A vámpír elutasítja a barátját, mondván, hogy rossz a vére, a fiú erre dühösen távozik. Darren a hallottak dacára beoson a cirkuszba, s elcseni a kalitkába zárt Madame Octát, amíg az idomár egy koporsóban alussza álmát.
Ezzel a lopással kezdődik Darren kálváriája. Steve-et ugyanis megcsípi a pók, mikor Darren megmutatja neki, és élettelenül rogy össze, ráadásul a pánik közepette megjelenik Mr. Crepsley, aki - felsőbbrendű érzékei révén - kezdettől fogva tudta, mi történt Madame Octával. A vámpír furcsa ajánlatot tesz a fiúnak: ha az inasának áll, megmentheti a barátját. Darren, akinek választania kell családja és addigi (normális) élete, valamint Steve között, rááll az alkura, ám mindehhez az kell, hogy rövid időre "meghaljon".
Az újdonsült és vámpírizáltan felturbózott erejű és képességű élőholt fiú beáll az utazó vurstliba. Amint Darren újonnan kapott erejét próbálgatja ebben a sötét világban, értékes közkatonává válik a vérszívók és a halálos ellenfeleik között dúló harcban - akikhez a jó barát, Steve is csatlakozik. S miközben Darren megpróbál életben maradni, azért küzd, hogy a készülődő háború ne eméssze fel maradék emberségét.

Folytatásra ítélve
Paul Weitz (aki öccsével, Chris-szel gyakran ír és rendez közösen: Amerikai pite, Egy fiúról, önálló munkája: American Dreamz) a Shaun-féle univerzumot - amiben a legkülönbözőbb helyekről ismerős motívumok állnak össze egy sajátos fantáziavilággá - látványosan, érdekesen és humorral megtámogatva dolgozta vászonra. Ebben nagyban támaszkodhatott a filmre adaptált írott művek Oscar-díjas (Szigorúan bizalmas) forgatókönyvíró-mesterére, Brian Helgelandra (Összeesküvés-elmélet, Véres munka, Titokzatos folyó, A tűzben edzett férfi, Hajsza a föld alatt; saját rendezése a Visszavágó és a Lovagregény). Weitz nem volt irigylésre méltó helyzetben, hiszen egy széria indítófilmjében kellett úgy felvázolnia az alapkaraktereket és az alapkonfliktusokat, hogy az érdekes legyen. Ezt nagyjából sikerrel oldotta meg. A film persze nem a könyv (sorozat), így annak írott teljessége sem számon kérhető, amiért a rajongókban hiányérzet támadhat. De alapvetően elégedettek lesznek - és várják majd a folytatásokat. S vélhetően ez volt a készítők legfőbb szándéka.

Kinek ajánljuk?
- Darren Shan-hívők számára kötelező.
- Akik úgy érzik, mások, mint mások.
- Vámpír-aspiránsoknak.

Kinek nem?
- Akik ki nem állhatják a fantasy filmeket.
- S akik ebből kifolyólag irtóznak a szakállas nőktől, óriáspókoktól (és a cirkuszoktól).
- Pókember-rajongóknak.


7/10