Az új Drakula-film eredeti címében az áll, hogy Untold, azaz elmeséletlen. Bárcsak úgy maradt volna, elmeséletlenül.
A film első, legnagyobb és végzetes problémája már megnézés előtt feltűnik: a koncepciója sem stimmel. Az írók nem tudták eldönteni ugyanis, hogy akkor most Drakulát, Bram Stoker legendás, fiktív, irodalmi vámpírját adaptálnák sokadikszorra mozgóképre, vagy a Țepesként is elhíresült III. Vlad havasalföldi fejedelem élettörténetét. Valószínűleg mindkettőt: tudjuk, hogy az utókor sajnálatos módon összemosta a két figurát (szinte bizonyosan a románul ördögöt jelentő drac szó és a latinul sárkányt jelentő draco szó hasonlósága miatt – utóbbiról elnevezett lovagrendhez tartozott Țepes apja), s aki kicsit is ismeri jelen sorok szerzőjét, az tudja, hogy régi fájdalma ez, mivel Drakula papíron a világirodalom leghíresebb székelye (kéne legyen), valamiért viszont senki sem képes felütni a Stoker könyvét és utánanézni, hogy mi a fenét is jelent az a „Szekely” szó, amivel a vérszívó gróf definiálja magát, így aztán legtöbbször ignorálják és mindenféle féltörténelmi katyvaszokat hánynak vászonra (nem mintha a Stokeré nem lett volna az, persze).
Az viszont még fájdalmasabb, hogy Az ismeretlen Drakula írói most már az egy kattintásra lévő, ingyenes Wikipédiát is lusták beütni a böngészőbe, így lesz Vlad Țepesből Erdély hercege Havasalföld helyett, s így került a valós Borgói-szoros egynapi sétára különböző fiktív hegyormoktól, kastélyoktól és a megnevezetlen, de a háttérben néha zavartalanul hömpölygő Dunától. A többit nem is sorolom. Persze, tudom én, hogy történelmi hűséget amerikai filmtől számonkérni legalább annyira naiv dolog, mint azon csodálkozni, hogy a mekis hamburger miért nem penészedik meg soha, de akkor is minimum idegesítő az a laza ignorancia, amivel magasról leszarnak mindent, amit nem tudnak felhasználni amúgyis soványka forgatókönyvükhöz, vagy ami az átlagosnál több utánanézést kíván meg írói, rendezői vagy nézői fronton.
De legalább jó a film? – kérdezi joggal a türelmetlen olvasó, aki hajlandó végre túllépni azon, hogy a Basarab-család sarjából erdélyi főméltóságot csináltak. Röviden szólva: nem, hosszabban fogalmazva: nagyon nem. Persze már csak a felvonultatott, közepesen ismert, B-(de lehet, inkább C-)listás színészek miatt sem lehet annyira bűnrossz, így viszont még azzal sem kecsegtet, hogy legalább a haverokkal röhögni lehessen egy másfél órát, mint egy Asylum-filmen –csak egy sablonos, unalmas, kellemetlen, inspirálatlan tákolmány marad az új Drakula-film, aminek története inkább hasolít a Faustra, mint Stokerre vagy történelmi adaptációra. Țepes (Luke Evans) ugyanis önszántából vállalja a vámpírlétet és az azzal járó szuperképességeket (na meg a kárhozatot), hogy megmenthesse családját és derék, hívő népét a törököktől. Így aztán egy Hollywoodban annyira kedvelt, önfeláldozós, hőssé nemesülős, peripatetikus figura lesz belőle (ami a lehető legtávolabb áll az igazi, vérszomjas, mindenkivel háborúzó Țepestől is, meg a gonosz Drakula gróftól is), könnyek és együttérzés helyett viszont a sokszor látott romantizáló szüzsé csak ásításokat termel, amit alaposan megtámogat a jellegtelen látványvilág, a százszor hallott epigon-soundtrack és a lassan etalonnak számító, élvezhetetlenül gyors montázs. Az egyetlen pozitívum egy pár tájkép (már amikor nem épp CGI-vel pótolják a totálokat), valamint a törökök és a főhős jelmezei – ezek sem történelemhűek, de legalább jól néznek ki.
Jobb lett volna tehát, ha a címben ígértekhez hűen tényleg ismeretlen marad ez a sztori. Ha már nagyon akarják adaptálni Stokert, akkor megtehetné egy nagyobb formátumú, inspirált rendező, vagy egy kísérletező kedvű, fiatal európai lángész, ha pedig Țepesre és a térség történelmére izgulnak, akkor csinálhatnának egy HBO-sorozatot az életéből a lassan amúgyis szappanoperássá váló Trónok harca helyett, annak díszleteiben. Aki meg a két figura tényleg izgalmas fúziójára kíváncsi, de a szokásos álhistorikus bullshit nélkül, annak Benedek Szabolcs történelmi fikcióját, a Vérgróf-trilógiáját ajánlom (A vérgróf, A vérgrófnő, A vértanú). Ponyvának ponyva, de történelmileg – a műfaj keretein belül – rendben van, korrektül meg van írva, és mond valami újat is. És Erdélyt tényleg erdélyiek lakják benne.
