A jó nevű színházi rendező moziműve 1994-es keltezésű, lám, mégis győztük kivárni, ami persze nem jelent semmit, hiszen idősb Dumas Sándor regényének adaptációja tavalyelőtt is éppen annyit modott volna, mint jövőre.
Veselkedtek már e Szent Bertalan-éji leiratnak korábban is: 1954-ben a rémes Jeanne Moreau adta Margitot, bár a próbálkozás javára írhatjuk, hogy megfordult benne a poétikusan ifjú Louis de Funés is, talán ezzel kellett volna most jönni, és a tévében, valami "nagy nevettetők" sorozatban mutatna jól, a Horgász a pácban és a Heves jeges között.
Amit most látunk, ezzel szemben roppant komoly, hogy úgy mondjam, kardot nyelt darab, öldöklenek és párosodnak benne mindegyre csak, és senki el nem röhögi magát. A nagy Chéreau fogta a nagy Dumas-t, és maga elé képzelte a Macbethet a la Roman Polanski, hovatovább Bildungsroman Polanski. A dolog működni látszott, s alkotó elhitte, így kell ezt csinálni, menten értesítést küldött a nyilván Franciaországban is szerfelett divatos Goran Bregovicnak, hogy van itt az ő filmje, de Goran, gondoljál valami másra erősen, és úgy komponáljál, kérlek. Mindannyiónk pechére Goran valamiért a Carmina Buranára gondolt, de sebaj, az sem merészebb allúzió, mint a Macbeth (vagy annak a Luxx Videó által forgalmazott változata).
Szóval véresen komoly középkor van, leszámítva a szereplők dentálhigiénés állapotját, vérnőszik és gőzöl az udvar, vadkan a falkavadászaton, te tetted ezt, király, belül fáklyák, kívül leszáll lassan a köd. Szerintem ezt úgy tízévenként elég sokáig élvezettel lehet nézni, de két és fél óráig nem érdemes. Chéreau 159 (máshol 140, nem mértem) percéből negyvenet úgy ki lehetett volna húzni, mint a sicc. Akkor se szólt volna semmiről az egész, persze egy ilyen igényű mozinál ez nem is elvárás.
