Báthory Erzsébet-mítosz és a vérhab-fürdő meg a tények
Nos, a tények. Báthory Erzsébet (1560-1614) - akinek nagybátyja, Báthory István erdélyi fejedelem majd lengyel király lett - és a török elleni harcokban kegyetlensége és bátorsága okán "Fekete Bégként" elhíresült Nádasdy Ferenc 1575-ben házasodtak össze, s (öt gyerek után) 1604-ben az asszony megözvegyült.

Erzsébet alakját már férje életében is sötét homály övezte. Okkult tudományokról és megkínzott szolgálókról sustorogott a nép. Ma a köztudatban leginkább a korosodás ellen folytatott praktikáiról ismert, például hogy minden tükröt összetört/összetöretett, hogy ne lássa magát öregedni. A mendemondák szerint egyszer úgy megütött egy a haját fésülő és óvatlanul megrántó szolgálót, hogy annak kiserkent a vére, és Erzsébet kezére fröccsent. Úgy látta, a bőre megszépült tőle. Erre megölette a lányt, és megmártózott a vérében. Később aztán szüzek vérét vette, mert az ő vérüket tartotta a legalkalmasabbnak erre a célra. Birtokán összegyűjtötte az érintetlen lányokat, megkorbácsolta, megcsonkította és megkínozta, majd a lábuknál fellógatva őket, a vérüket vette. Ezeket a híreszteléseket azonban cáfolják a biológiai tények: az emberi vérben - alvadása miatt - lehetetlen megfürdeni.

A nemesasszony állítólag ivott is a vérükből, kezdetben aranyserlegből, majd közvetlenül a testükből (innen a Báthory Erzsébethez kötődő vámpírlegenda). Miután a környéken élő lányok elfogytak, a kastélyában akadémiát létesített női szeretőjével és az ideküldött lányokkal hasonló módon végzett. A történet szerint elfogatásáig hatszáznál is több lány életét oltotta ki.

Tény viszont, hogy Báthory Erzsébetet 1610. december 29-én tartóztatta le Thurzó György nádor. A nádor meglepetésszerűen látogatta meg, amire a Báthory Erzsébet körül keringő pletykák kényelmetlensége miatt volt szükség, ugyanis a Báthory család rokonságba került a Zrínyi családdal, sőt magával a nádorral is. A vád szerint a csejtei kastély udvarában több lány holttestét találták eltemetve, amelyeken sérülések voltak. A visszavonultan élő asszony ellen eljárást indítottak, aminek során a kínvallatás hatására szolgálói és komornái beismerő vallomást tettek. Sorsuk a lefejezés lett egy héttel később, testüket máglyán elégették. Nádasdy özvegyét élete végéig a csejtei várban tartották fogva befalazva. Perre és ítéletre nem került sor. Erzsébet itt halt meg elborult elmével 1614. augusztus 21-én.

Koncepciós perről beszélhetünk, hiszen tényleges tárgyalásra nem került sor, ítélet nem született. A vádat bizonyítottnak tekintették és a cáfoló iratokat meg sem vizsgálták. Gyanúra ad okot a Habsburg-udvar ama törekvése is, ami a Báthory-Nádasdy vagyon megszerzésre irányult (pénzszűkös időkben a római császárok óta bevált fogásnak minősült a politikai ellenfelek vagyonának elkobzása).

Julie Delpy mítosza
Báthory Erzsébet alakja számos írót, zenészt és filmest megihletett már. A forgalmazási hercehurcák miatt nálunk - egyelőre - nem vetített és DVD-kiadással sem hozzáférhető Bathory című Juraj Jakubisko-film mellett az újabbi idők Báthory-filmtermését gyarapítja Julie Delpy A grófnő című filmje, ami igazi szerzői filmnek mondható, mert a cím- és főszerepen túl a francia színésznő maga vállalta a forgatókönyvírás, a rendezés és a zeneszerzés (no meg a társ-produceri munka) feladatát, nem először tette, legutóbb a 2 nap Párizsban című filmjénél járt el hasonlóan. A két szerzői filmje között az a lényeges különbség - amellett, hogy a mostanit "kosztümös szerelmi thrillernek" nevezhetnénk, a korábbi filmjét meg "szerelmi alapú idegösszeomlás-mozinak" -, hogy A grófnő kevésbé sikerültebb. Pedig van azonosság: ebben a filmben is a negyvenes nő és az ő viszonyai kerülnek a középpontba.
Leginkább, hogy a - viszonylag - fiatalon megözvegyült nemesasszony (Delpy) meg- és visszaszerezze fiatal szerelmét, Thurzó Istvánt (Daniel Brühl), aminek érdekében fel kell venni a harcot az öregedéssel, átvitt értelemben úgymond a saját démonjaival és egészen konkrétan a fiú nagyhatalmú (ország-nádori funkciót betöltő) apjával Thurzó Györggyel (Willaim Hurt). Az őrületbe rohanó küzdelmek között egyfajta támasszal szolgál egy leszbikus viszony Darvolva Anna (Anamaria Marinca) iránt.

Delpy filmje - a korhű jelmezek és díszletek megléte, a grandiózus csaták (vélhetően a pénzszűke) hiánya közepette - igyekszik a klimax női traumáját kitágítani, hogy ne mondjuk: történelmivé tenni. A változás korában a nők (s bizony a negyvenes férfiak hasonlóképpen) úgy vannak vele: megöregedni nem jó. Nagyon nem. S nem is akarnak. Ha ezért szűzleányok vérét kell venni az borzalmas bűn, de érthető.

A szerelmi motiváció miatt a halhatatlanságot ostromló és (hatalmi cselszövés miatt is) elbukó Báthory Erzsébet alakja a rendezőnő bátortalansága és olykori ötlettelensége miatt (amiket a gyenge, sablonos párbeszédek is bizonyítanak) nem válhatott a történelmen átvonuló, pusztító szenvedélyű nő archetípusává . Ehhez bizony határozottabb elgondolású rendező, merészebb forgatókönyvíró, úgy egészében: szenvedélyesebb filmes kellett volna.

Kinek ajánljuk?
- A szerelmes kosztümös drámák kedvelőinek.
- Akik szerint igaz a Báthory Erzsébet-mítosz.
- Thurzó-leszármazottaknak.

Kinek nem?
- A valós történelmi karakterek kedvelőinek.
- Akik a látványos kosztümös filmeket kedvelik.
- A Báthory család örököseinek.


6/10