Három film után még elhamarkodott lenne kijelenteni, hogy éledezik (születőben?) a magyar thriller, ám a 2011-es A vizsga kétségtelenül elindított valamit. Bergendy Péter műve, a Szabadság-különjárat és a nemrégiben tévében debütáló A berni követ kisebb-nagyobb hibáik ellenére példamutató művek. Egyfelől azért, mert mint azt A vizsga elsőként bizonyította, Magyarországon is lehet érdekes, feszült, nem a rekeszizmokat dolgoztató, hanem tenyerünket izzasztó bűnügyi történeteket vászonra vinni, csak egy átgondolt, profi módon megírt forgatókönyv kell hozzá. Másfelől pedig azért, mert mindhárom mű 1956 környékén játszódik, azaz megmutatja, hogy nekünk, magyaroknak is rendkívül izgalmas, zsáner-kompatibilis történelmünk van. Ráadásul a végeredmény nem arcpirítóan hollywoodiánus, hanem sajátosan magyar.
A berni követ egy 1958-as, valóban megtörtént esetet dramatizál, mely szerint Nagy Imre kivégzése után két hónappal Nagy Sándor és Papp Endre (a filmben Ábel és Bános), két emigráns ’56-os forradalmár betör a svájci magyarországi nagykövetségre, és túszul ejt egy diplomatát, Marjai Józsefet (Koroknai). A történet szerint céljuk nemes, mivel egy széfben féltve őrzött listát akarnak megszerezni, melynek segítségével jó pár társukat megmenthetik. Így a konfliktus egyszerű túszdrámából 1956 megmozdulásának utórengésévé válik, az események alatt „Vesszen Kádár!”-t skandáló tüntetők gyűlnek a követség köré.
Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró profi munkát végeztek. A témaválasztás remek, és pont annyit változtattak a történéseken, amennyi egy pattanásig feszült történelmi thrillerhez szükséges. Így a zsáner irányába tett engedmények miatt a mű nem válik tiszteletlenné (főleg, hogy az alkotók a valós események ismertetésével keretezik a történetet), ugyanakkor ezúttal végre a műfajiságot sem rombolja le a papírízű történelemlecke, mint korábban megannyi magyar filmben. A sztori végig feszes, pergő ritmusú, a cselekmény egy pillanatra sem ül le. Először a túszejtők bejutása miatt izgulunk, majd a széf zárkombinációjáért indul meg a szócsata és a golyózápor, végül pedig valahogy ki kellene jutni a követségről. Tehát A berni követ akciódús thriller, az első képkockától az utolsóig tesz róla, hogy a néző nyirkos tenyérrel, pislantás nélkül figyeljen.
Mindemellett a készítőknek sikerült többdimenziós, emberi karaktereket megalkotniuk. Bár az egyik legérzékenyebb történelmi témához nyúltak, mégsem egyszerűsítették le a szemben álló felek közti konfliktust. A pártállam képviselői közt vannak gonoszak (mint a sztálinista, fasisztoid módszereket alkalmazó Vermes), ugyanakkor a címszereplő Koroknai státusa nem egyértelmű. 1956-ban csak parancsot teljesített, ám mégiscsak kidobta a követségről az ÁVH embereit, így valamelyest kiállt a forradalom mellett. De a túszejtő mártírok sem pusztán jófiúk, már csak cselekedetük miatt sem, hiszen ártatlanok életét is fenyegetik. Így a befogadóban végig ott buzog a morális probléma, hogy vajon a forradalom, a „nagyobb jó” érdekében szabad-e gyilkossá válni. Ráadásul olyasvalaki (Koroknai) gyilkosává, aki egyáltalán nem biztos, hogy a diktatúra képviselője és híve.
A berni követ persze nem hibátlan film. A Koroknait alakító, ismét remeklő Kulka Jánost leszámítva a színészek nem annyira jók, mint például A vizsgában. S azért ha elvonatkoztatunk a filmtörténeti körülményektől (azaz hogy a magyar thriller ritka, mint a fehér holló), megállapíthatjuk, hogy A berni követ végső soron egy jól megcsinált mestermunka, de semmiképp sem kiemelkedő, eget rengető alkotás. De talán nem is kell, hogy az legyen. Több mint egyórás, lebilincselően izgalmas, szórakoztató film, mely segít kicsit helyre tenni 1956-ot az emberek fejében (vagyis hogy a forradalom dicsőséges megmozdulása volt történelmünknek, melyre büszkék lehetünk). Aki lemaradt a tévépremierről, az most hétvégén, március 15-én a Puskin moziban megtekintheti Szász Attila thrillerét. S reménykedjünk benne, hogy A vizsgával indult sorozat tovább folytatódik, Bergendy művéhez és A berni követéhez hasonló vagy még magasabb színvonalon.
