Az első tíz percben rettenetesen koncentráltam, nehogy lemaradjak a ren-dezésről; hiszen láttam én, hogy ott üldögél a sarokban Végvári Tamás, aki rendőrtanácsosként csak a harmadik felvonásban jut majd szerephez. Szóval igyekeztem elengedni a fülem mellett Molnár Ferenc Az üvegcipőjének eléggé jól ismert - és egy kicsit azért megváltoztatott - szövegét, hogy föltétlenül tetten érjem azt a pillanatot, amikor ez a nagyon helyes Hamupipőke-történet beleér a mába.
Aztán mégis inkább Für Anikó első nagyjelenetére figyeltem - és milyen jól tettem: Adél szerepében ugyanis itt, a Császár Pállal lefolytatott első össze-csapásban üti meg azt a száraz, ajakbiggyesztős, látszólag érzelemmentes hangot, amely az idősödő (negyvenegy éves itt, de Molnárnál csak harminchat, ugyebár!) panziós asszonyt megóvja a legfőbb veszélytől: az önsajnálatból fakadó melodrámától. Mert persze Für nagyszerűen váltogatja Adél érzelmei és józan esze színét meg visszáját; tudja, mit kellene tennie, és azt is tudja, mit érez. És hát a kettő sehogyan sem bír összebékülni. Ha belegondolok, itt van megpecsételve a Sipos úrral kötött frigy sorsa, pedig még létre sem jött.
Az Örkény Színház előadásában Mácsai Pál rendezése valahogy hasonlóképp működik: van néhány ötlet, olyik helytáll magáért, olyik nem; Lilike kisfiú helyett a fehér egeret én például elfogadom, az effektek látványos hangsúlyozását (és azt, hogy ezzel didaktikusan el akarnak távolítani a darabtól, hiszen "csak" színház az, nem egyéb) inkább nem. Ez a rendezés kezdetben mutatja magát; utána visszavonul oda, ahol a helye van: a szereplők és viszonyok mögé, a ritmus aláÉ Ettől még tudjuk, hogy része van a nagyszerű alakításokban, Molnár szövegének, méltán briliánsnak mondott dialógusainak fölfényezésében, a megérdemelt, közös nagy sikerben.
Az üvegcipőt hagyományosan akkor kell elővenni, ha van jó Irmája a társulatnak, az Örkénynek pedig most van: Hámori Gabi tehetségét és adottságait éppen telibe kapja a szerep. Ez az Irma tán kicsit lököttebb, kicsit infantilisabb és kicsit sprődebb, mint elődei, éppen ezért viccesebben folynak szájából a józsefvá-rosi romantikus fordulatok, a rongyos muskátli meg a kreppzsorzsett, nem beszélve a hahotára fakasztó "szomorú kis rüsztről". Hámori eljátssza a mesterkéletlen, spontán és gátlástalan kis cselédet - aztán a legvégén, amikor végre megszerzi a "drága mérgest", azt is, hogy mostantól alighanem vége a parttalanul ömlő áradozásnak. Alakításának (számomra) új színe, hogy Irma igazi ösztönlény: a testi, érzelmi és verbális megnyilvánulások teljesen egymásba simulnak. Miatta érdemes volt elővenni a darabot.
De Az üvegcipőben nem egy, hanem legalább három nagy szerep van. Irma jobb, ha van jó Sipos. És van jó Sipos: Gálffi László nemcsak a "drága mérges" generális érdességét, hanem a konfliktuskerülő kisember fölhorgadó öntudatát is megmutatja; valamint azt is, hogy az "érző szív" jó szemmel párosul. Így aztán nyomon követhetjük, ahogy Adél kifelé, a kis cselédlány pedig befelé evez leplezett érzelmei tengerén. Gálffi jól beszéli Molnár nyelvét, színészete viszont szellemes idézőjellel gazdagítja a tőmondatos műbútorasztalost: ő is ismerős, innen, a mából. Ha körülhízelgik, még nősülni is hajlandóÉ És a kis Irma kezének megkérése, a fölismert szerelem megvallása az alakítás poénja: "Te tudtad, hogy a házmestert Popovicsnak hívják?"
Gálffi Siposa még jobb lesz attól, hogy Für Anikó Adélja ilyen gazdag alakítás. A fordulópontok - akárhogy is - az ő kezében vannak: nemcsak az esküvő, hanem a lagzi, majd a válás, de még a költözés is. Für jól adja a markotányosnét, a talpraesett üzletasszonyt, meg mögötte-alatta a kétségbeesett nőt is.
És még a negyedikre, Császár Pálra is futotta: Czukor Balázs megbolondítja a szerep kliséit. Többnyire bizony szerelmesnek látszik lenni Adélba, nem csak a pénzét akarja, bár saját érdekeit is jól tudja, szabadságát is jól vigyázza. Még a külseje is ismerős, a bonyolult belsőről nem is beszélve: mennyi nagy karrier vesz ilyen startot, egy komoly asszony pártfogása alól.
A mellékszereplők közül teljes testmagassággal emelkedik ki Bíró Kriszta Keczeli Ilonája a harmadik felvonásban - remélem, sokan rájönnek már a jelenet elején, hogy vagy tízperces néma jelenlétét, az események háttérbe húzó-dó megfigyelőjét a kezdettől fogva figyelni kell. Bíró részvétele színészi alázatról, az általa megformált "pályatévesztett" és önfeláldozó prosti ("savanyú gyomorbajával" együtt) pedig színészi formátumról tanúskodik.
A többiek mind jól teszik a dolgukat, ki erősebben, ki halványabban; csak a Roticsnét játszó Egres Katinkán lötyög feltűnően a szerep, föltéve, hogy nem egy mai menedzser asszonykát képzelünk a tapasztalt kuplerosné figurájába. A harmadik felvonásra elnyeri jelenléte jutalmát Végvári Tamás is, rendőrtanácsosként szépen elrendezi a dolgokat, összetereli az összeillőket. Füzér Anni díszlete is ebben a részben a legjobb, Szakács Györgyi jelmezei viszont mindenkin úgy mutatnak, ahogy mi ma Molnárt elképzeljük.
A Hamupipőke-történet végül is ott marad, ahová való: a mesék világában. Az üvegcipő Örkény színházi előadása pedig darab és színjátszás szép összeillése okán méltán néz hosszú széria elé.
