A Vizesnyolcas jó film: 23 millió dollárba került, és eddig 165 milliót hozott, ami több, mint hétszeres megtérülés. Mi kell még? Az, hogy esztétikailag is megállja a helyét, valamint morális és pszichológiai kérdéseket is feszegessen? Megállja, feszeget.
Már az alaphelyzet is eredeti, továbbá mélyértelmu. Bobby, a bajnokságban utolsó helyen álló foiskolai futballcsapat vízhordója nemigen találja a helyét az életben. Gyerekkorától kezdve ugratások célpontja volt, ma is az édesanyjával lakik, aki harmincéves létére a széltol is óvja a fiút.
Ám hamarosan megtudjuk, hogy Bobbyt az isten is védojátékosnak teremtette. Futballsztár lesz tehát, gyozelemrol gyozelemre viszi csapatát. Lassan szociálisan is beilleszkedik a környezetébe, csak anyuka sejt az egészrol mit sem.
Egészen a dönto mérkozésig, amikor kiderül, hogy Bobby érettségi nélkül nem játszhat foiskolai bajnokságon. Mivel ez katasztrofális lehet a csapatra nézve, Bobby gyorsan leérettségizik, ám így a mama is megtudja az igazságot. A Herlihy-Sandler forgatókönyvíró páros szerencsére továbbra is hozza a formáját. Mert ki számítana arra, hogy Bobby inkább a mamájához húz, de a mama végül beadja a derekát, és o is ott szurkol majd a meccsen? Ki hinné, hogy Bobby szinte az utolsó pillanatban ér oda a dönto színhelyére? Sot hogy a mérkozés a fohos közremuködésével az utolsó pillanatban dol el, és épp a jók javára?
Ami a társadalmi, valamint morális kérdéseket illeti, megtudjuk, hogy mindenki képes beilleszkedni, csak le kell gyoznie önmagát, és mindenki tanulhat a hibáiból, csak pozitívan kell gondolkodnia. A film humoráról inkább nem írok, a nevetéstol nem tudnám begépelni. Coraci filmje egyedülálló és megismételhetetlen, a filmmuvészet nagyjai közé tartozik. Bátran kijelenthetem: aki a Vizesnyolcas után filmet akar csinálni, szedje össze magát.
A többiek folytathatják, ahogy eddig.
