Walt Disney neve összeforrott a gyerekek szórakoztatásával, az amerikaiak 22 Oscar-díjjal értékelték a direktor munkáját.
Miután Donald kacsa és Mickey egér megálmodója 1966-ban meghalt, a nevét viselő stúdió egy ideig a nevéhez illő filmeket készített, ám a kilencvenes évektől nyilvánvalóvá vált: a musicalbetétekkel tarkított, ugyanarra a sémára épülő, inkább negédes, mint bájos, egész estés Disney-animációk fölött bizony eljárt az idő. A céget persze nem kell félteni: 2006-ban 7,4 milliárd dollárért felvásárolta egyik legkreatívabb versenytársát, a Pixar stúdiót.
Legújabb filmjük, a Volt (eredeti címe, a Bolt villámcsapást jelent, szóval ügyes a fordítás) a maga műfajában jól sikerült darab. Nem véletlenül került be a Kung Fu Panda és a WALL-E mellé az animációs Oscar várományosai közé. Igaz, a szemétszedő robot társadalmi tanulságoktól sem mentes történetéhez képest az "üzenete" egyszerűbb, de nem kevésé megfontolandó. A Volt ugyanis a barátságról szól. Szerethetően, viccesen és okosan.
Volt aranyos, fehér kiskutya, aki egy filmstúdióban felállított lakókocsiba zárva él, gazdijával együtt ugyanis sorozatszínész. Szerepe szerint szuperképességekkel feltuningolt társa egy kislánynak, valójában pedig nyilván csak közönséges kutyus. Erről azonban ő mit sem sejt, ugyanis egész életében abban a hitben tartják, hogy valóban elképesztő kalandokon van túl és szuperképességekkel rendelkezik. Egyszer aztán véletlenül elhagyja lakókocsiját, de úgy, hogy Amerika másik végében, New Yorkban landol. Itt megismerkedik egy hajléktalan macskával, aki galambokat terrorizál kajáért, cinikus, és a kutya naivitásával szemben pofátlanul jól informált. Volt rákényszeríti, hogy mutassa neki az utat vissza Kaliforniába.
Időközben találkoznak egy tv-függő, dagadt hörcsöggel, aki Volt legnagyobb rajongója, és ő is meg van róla győződve, hogy a kutya a képernyőn látott dolgokra képes. Aztán, ahogy az lenni szokott, az állatok elképesztő kalandokon átbukdácsolva megkedvelik egymást, igazi csapat lesznek, és mindenki tanul valamit. Volt azt, hogy szuperképességek nélkül is bátor, a macska azt, hogyan bízzon újra az emberekben, a hörcsög pedig... Hát igen, talán ő az egyetlen, aki nem tanul semmit.
A Trópusi vihar, a Galaktikus küldetés, illetve a Truman show című filmekből is ismerős önreflektív alapötlet szórakoztató, a szereplők jól eltaláltak, lélekkel animáltak, a történet pedig elég okosan beszél a magányról ahhoz, hogy bátran beülhessenek rá a felnőttek is. Zsebkendőt azért vigyenek magukkal.
