Weinstein annyira összevitatkozott lányával, hogy kihívták a rendőrséget

Harvey Weinstein és a 22 éves lánya, Remy annyira összeszólalkozott, hogy kihívták rájuk a rendőrséget.

"Harvey és Remy hangosan vitatkozott, majd Harvey elhagyta a lánya lakását" – nyilatkozott egy, az ügyet közelről ismerő forrás a PEOPLE magazinnak. „Idegesnek és nagyon boldogtalannak látszott.”


A Los Angeles-i rendőrség megerősítette a lap értesüléseit: a rendőröket egy családi vitához hívták ki Remy hollywoodi otthonához, helyi idő szerint szerda reggel 10 óra körül.

„A vizsgálat megállapította, hogy csak egy családi vitáról van szó." - nyilatkozta a rendőrség. Remy Harvey Weinstein egyik lánya, aki a producer előző házasságából született.

Fotó: Drew Angerer/Getty Images

 

A veszekedésnek valószínűleg köze lehetett Weinstein mocskos ügyeihez, amelyekről most szerez tudomást a világ: szexuálisan zaklatott több színésznőt és modellt, valamint hárman azzal is vádolják, hogy megerőszakolta őket. A zaklatási ügynek többek között Cara Delevingne, Ashley Judd, Angelina Jolie és Gwyneth Paltrow is áldozata, legalábbis eddig ők hozták nyilvánosságra, miket művelt velük a mozimogul.


Először a New York Times írta meg egy hosszú cikkben, több mint 10 hónapos nyomozás után Weinstein ügyeit, a cikkben nyolc nő szerepel, akikkel Weinsteinnek ügye volt, de a szám valószínűleg ennél nagyobb lehet. A botrány kirobbanása után Weinstein egy nyilatkozatban leírta, hogy terápiára fog járni, azóta saját cégétől is kirúgták, és egyre súlyosabb dolgok derülnek ki róla. Felesége a történtek miatt elhagyta. Kedden Paltrow és Jolie is megszólalt, ők is elmondták, hogy velük is gusztustalanul viselkedett. Paltrow 22 éves volt, amikor Weinstein egy hotelszobában szexuálisan zaklatta, a beszámoló szerint a férfi tapogatta, és arra kérte, hogy masszírozza meg.

Jolie-nak is „rossz tapasztalatai” voltak Weinsteinnel egy hotelszobában a kilencvenes években, abban az időszakban, amikor a Szeress, ha tudsz! című filmet bemutatták Jolie főszereplésével.

Weinstein szóvivője útján tagadja a vádakat.

via Entertainment Weekly