Hosszú ideig nem tudta eldönteni, hogy milyen foglalkozást válasszon. Minden iránti értelmiségi kíváncsiság hajtotta sokfelé. Több egyetemet elkezdett. Tanult az orvosi egyetemen, a bölcsészkaron, de egyik sem elégítette ki. Mindegyiket abbahagyta, majd egy évre Párizsba ment. Az itt szerzett élmények erősítették meg benne azt, hogy a filmművészet lenne a számára a legfontosabb, a jövőt adó terület. A müncheni Televízió és Filmfőiskola volt a következő felsőfokú intézmény, ahová beiratkozott, és diplomát is szerzett. A tanulás évei alatt is dolgozott a szakmában. Filmkritikákat írt, művészfilmeket forgalmazó vállalatot alapított, majd saját gyártó céget hozott létre. Hamarosan maga is elkezdett játékfilmeket, dokumentumfilmeket, filmesszéket készíteni. Mint nemzedéke számára, neki is Amerika, az Egyesült Államok volt a példa. El is jutott vágyai országába, de soha nem készített hollywoodi filmet. Első alkotásai ismert irodalmi művek sajátos stílusú és értelmezésű adaptációi (Peter Handke regényéből A kapus félelme a tizenegyesnél 1971, Nathaniel Hawthorne regényéből A skarlátbetű 1972). A kiugrást az un. Út-trilógia hozza meg. A három film főhősei önmagukat kereső, folyton bolyongó nyugatnémet fiatalok. Az úton-levés állapotában az életérzéseikről, bizonytalanságukról, félelmeikről, a modern világ szorongáskeltéséről számol be (Alice a városokban 1973, Téves mozdulat 1974, Az idő sodrában 1976). Az amerikai barát (1977) sikere után Coppola meghívja Hollywoodba, és Wenders útra kel, mint a filmjeinek a hősei, hogy felfedezze gyermekkora, ifjúsága álmát, Amerikát. A csalódásáról, az illúziók elvesztéséről szólnak a következő út-filmek, a road movie újabb darabjai (A dolgok állása 1981, Párizs, Texas 1982). Amerikából kiábrándulva hazatér, és elkészíti az angyal-filmeket, melyekben a valós idő és a fantázia idő keveredik egymással (Berlin felett az ég 1985, Távol és mégis közel 1992). Míg a Berlin felett az ég a kettészakadt Berlinben bóklászó angyalok szomorú tapasztalatait mutatja be, addig a Távol és mégis közel az egyesített Berlin életében kóborló angyali tapasztalatokat mutatja be.
Wenders az új hullámban használatos kamera töltőtoll megszállottja. Mindenről videojegyzeteket, naplót készít (Reverse Angle 1982, Tokyo-Ga 1985, Buena Vista Social Club 1999). Esszéi, filozófiai eszmefuttatásai kamerával készülnek. Ezek közül is kiemelkedik a közeli halála tudatában tevékenykedő Nicholas Rayről készült dokumentum-játékfilmje (Villanás a víz felett 1981). Wenders, a filmrendező, a filmproducer számára a legfontosabb feladatok közé tartozik a számára példának számító idősebb filmrendezők segítése, támogatása. Ezt igazolja a Nicholas Rayről készített alkotás, az Antonionit támogató produceri tevékenység (Antonioni utolsó játékfilmje, a Túl a felhőkön 1996 Wenders anyagi támogatásával készül).
Az erőszak vége (1998) című legutóbbi játékfilmje a modern világ kiszolgáltatottságát, a hatalom, a jólét, a tudomány bonyolult összefonódását mutatja be, és a mindezekkel folyton kapcsolatba kerülő már-már legális bűnözést.
