A tanárembernek is lehet olyan napja, amit nem kívánna még a kutyájának sem.
Ó pardon, halottakról jót vagy semmit, szóval a frissen kimúlt legjobb barát emlékére inkább tekintsünk is el a fenti mondattól. Többek között eme szomorú haláleset miatt is érzi magát kutyául Grady Tripp (Michael Douglas) tanár úr, aki egyébként Pittsburg egyetemén tanít irodalmat, sőt ő maga is író. Előző regénye egészen kedvező kritikákat kapott, de valahogy a folytatás csak nem akar összejönni. Pedig ő minden erejével azon van, hogy megírja a várva-várt könyvet, immáron hét éve ezen fáradozik. Csoda-e, hogy szerkesztője (Robert Downey Jr.) megunva a várakozást, a városba jött, hogy személyesen sürgesse meg a dolgot? Ettől már alapjáraton nem érzi magát jól főhősünk. És az sem javít a dolgokon, hogy a felesége faképnél hagyja, házasságban élő szeretője is éppen a mai napon jelenti be, hogy várandós, ráadásul legtehetségesebb diákját is kicsapják, amiért az lelőtt egy kutyust. Az eső meg csak szakad...
Könnyes melodrámát sejtet a fentiekben vázolt alaphelyzet, ám Curtis Hanson rendező egy érzelmes, végtelenül emberi vígjátékká gyúrta össze a szegény profot sújtó eseményeket. S miközben a dolgok nem alakulnak túl jól a főszereplő szemszögéből, nekünk annál jobban tetszik a film, amelyben láthatóan minden résztvevő kimondottan jól érzi magát, s végre Michael Douglas is megszűnik Michael Douglas lenni, és egy valóban kedvelhető karaktert ölt magára. A szégyenteljesen alulfoglalkoztatott Frances McDormand (a Fargo óta mindenki szereti), na és az ifjú színészgeneráció egyik legtehetségesebb alakja, Tobey Maguire (Pleasantville, Jégvihar) kiváló partnernek bizonyulnak Douglas magánszámához, s a szálakat a rendező Hanson erős kézzel fogja össze.
Steve Kloves forgatókönyve egyszerre szórakoztat és világosít fel az élet nagy dolgairól, ugyanakkor mindezt a szájbarágósság kliséi nélkül képes véghezvinni. A műben rejlő potenciát ugyanakkor elsőre még az amerikai közönség sem fedezte fel, így - a szokásoktól kissé eltérően- egyetlen esztendő alatt kétszer is bemutatták az ottani mozik a filmet. A kora tavasszal viszonylag sikertelen alkotás most, a díjeső-szezonban végre talán megérdemelt helyére kerülhet; ezt bizonyítandó, a film zenéjét jegyző Bob Dylan januárban nem távozott üres kézzel a Golden Globe díjátadóról. Mint ahogyan a nézők is egy meghatározó filmélménnyel gazdagabban távozhatnak a mozikból, miután megnézik Curtis Hanson legfrissebb alkotását.
