Az úgy van, hogy a kezdő pillanatoktól kezdve odaszegez az élmény, és szinte belefeszülsz a székbe. Az első 5 perc garantáltan beránt, és bizony úgy maradsz, az utolsó monológig: lenyűgözve, megsokkolva, felzaklatva, megrémítve, és jó értelemben véve - "lehatásvadászva"...
Most jött el az idő, hogy eldobjuk az arisztokratikus fanyalgásunkat ezzel az ominózus filmmel kapcsolatban. Brad Pitt még felül tudja múlni a dekádokkal ezelőtti, és eddig megismételhetetlen Hetedik sikerét, és bizony lehet újat mutatni a zombik terén. A World War Z-ről hullámokban érkeztek az előzetes kritikák, vagy inkább rosszmájú előítéletek. A szakma jó előre utálkozott, aztán pedig lelkendező ováció áradt a tesztvetítésekről, így még nagyobb ellentmondásokkal és elvárásokkal érkezett a film.
Zombi dömping van az elmúlt évtized(ek)ben, és egész jeles alkotásokkal rukkoltak elő a stúdiók. Sorozatban a Walking dead viszi a pálmát, ami mellesleg hangulatában is hajaz Z világháborúra. Komolykodókból a 28 nappal később az említésre méltó, klasszikus 'oldfashioned' élőhalott horrorból pedig a Holtak hajnala. Ki kell még emelni a zseniális vígjátékokat, melyeket az őrült britek produkáltak (Haláli hullák hajnala, Cockneys vs Zombies). Nagyon úgy tűnt, hogy igen nagy vállalás számottevő érdeklődést felkelteni és bizalmat szavazni egy újabb hasonló témájú opusnak.
És akkor jön a székbe passzírozódás, a görcsös karfa markolás, a konstansan magas szinten vibráló adrenalin szint – és csodálkozva konstatáljuk a bennünk kiváltott reakciót. És amikor óvatosan feszegetni kezdjük az okát, leesik az állunk. Arra eszmélünk ugyanis, hogy a Z War totálisan elképzelhető és reális, a zombi ábrázolása (milyen képtelen szóösszetételnek tűnt ez eddig…) abszolút eredeti és újszerű. Frappáns és direkt rendezői fogás, hogy a sztori 'in medias res', az első percekben belecsap a történések javába, és egyből a káosz előtti utolsó percekbe ragadja a nézőt. Pitt és családja egy kellemesnek és átlagosnak induló hétköznapja fordul át a kaotikus világvége vízióba, de valami elképesztő dinamizmussal. A 12 másodperces számolós jelenet (mesterien látványosan!) mutatja, ahogy egy ember átalakul élőhalottá, ennyi kell ugyanis, hogy a járvány megfertőzzön valakit. Innentől pedig menekülés és versenyfutás az idővel, parádés helyszínek (Korea, Jeruzsálem, Skócia) elmés összeesküvés elméletek és konspirációk váltják egymást, hogy teljessé tegyék ezt a nagyszerű thrillert.
Ez bizony az apokaliptikus horrorok legreálisabbika. Kidomborítja a kormányok inkompetenciáját, felsorakoztatja az ésszerű túlélési stratégiák lehetőségeit. Megmutatja, hogy mit tehet az egyszerű hétköznapi ember, ha ilyen extrém szituációba kerül. A film fényképezése is igen magas színvonalú, maga a rendezői attitűd pedig komorabb perspektívából boncolgat, és szemernyi humor sincs benne. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy az eredeti műből (Max Brooks World War Z: A zombi világháború) készült 2007-es átdolgozás a legsikeresebb hangoskönyv (!!!) volt Amerikában, és népszerűségét és hatásmechanizmusát a legendás előd, az Orson Welles féle Világok harca rádiójátékhoz hasonlították.
Marc Forster direktor neve meglehet, hogy nem cseng ismerősen, bár minden rendezése egyedülálló és emlékezetes volt. (Szörnyek keringője, Papírsárkányok, Felforgatókönyv) A Quantum csendjében nem volt lehetősége, hogy az akció oldalát kidomborítsa, itt elegánsan kiéli ez irányú hajlamait. Műve intenzív és hatásos thriller. Óvatosan egyensúlyozik a zombi zsáner mezsgyéjén, hogy még véletlenül se billenjen át a túlzásba és az irrealitásba. A horror nála realisztikus akciófilmmé vált. Az, hogy a látvány impozáns, a legkevésbé sem fejezi ki azt, ami az érzékszerveinkre zúdul a vászonról, hang, látvány és emóciók terén.
Az külön méltányolandó, hogy már nem trendi, szupercsinos szőke modell típusokat pakolnak a főhős mellé, hanem a hétköznapi és tipikus anya karaktereket. Mireille Enos a szívem csücske lett az (amerikai) Killingből (off topic: hatványozottan ajánlom mindenkinek, de még inkább a skandináv alapművet). Indokoltan nem az esztétikum a lényeg, hiszen szerepe szerint angol nőt játszik, és párjával (Brad Pitt) együtt hihetetlenül szimpatikus és életrevaló duót alkotnak.
A Z világháború zombi történelmet írt, vagy inkább élőhalott paradigmaváltás történt általa, efelől szemernyi kétség sincs. Ami pedig Mr. Smith-t illeti, fájdalmasan dögös még mindig, mint azok az óborok, melyek idővel lesznek értékesebbek tartalmilag, formailag és minőségileg is egyaránt. A Z War tehát jött, látott és győzött, és bár az eredeti mű regényciklus mivolta, valamint a film befejezése is lehetőséget ad a folytatásra, remélem, nem így lesz. Ehhez tudniillik nincs mit hozzátenni. Ha jönnek a zombik, az bizony így lesz, ahogyan meg volt írva, és ahogyan meg lett rendezve. Enyhe sértődöttségünket pedig bőven el tudjuk felejteni, amiért a magyarországi jeleneteket végül kivágták a film végső változatából.
Szerintem: 95%- Ellenpólusként a popkultúra ikonikus zombi figuráival, Michael Jackson Thriller-jéből
