Hogy honnan művészet a hatásvadászat? Egyesek szerint a Hegedűs Gyula utcától, mások viszont Tarsem felé mutogatnak: a neves reklám- és klipipari szakemberről ugyan még nem neveztek el utcát az Újlipótban, pedig aki olyan képeket tud, mint ő, attól szűkkeblűség lenne eltagadni az elismerést. Nagysága elismertetésén egyébként olyan iparági jó barátok dolgoznak, mint a szintúgy ügynökségi oldalról érkezett Spike Jonze és David Fincher - mindketten nevüket is adták Tarsem új filmjéhez. Nagyon szép már a film eleji szerény felirat is (David Fincher and Spike Jonze present), hát még, amikor artisztikus fekete-fehérben, költői lassításban modellszerű férfifej bukkan elő a part menti vizekből. Pillanatnyi zavar, hogy ez még mindig a reklámblokk-e (netán az Unicum tört be az amerikai piacra?), de nem, ez már a főműsorszám: lírai etűd a kórházi ágyhoz kötött kaszkadőrről és a mesemondással magához édesgetett kisleányról. A filmipar e hősi motorosa és minden kameraállásból bűbáj hallgatósága addig szövögetik meséjüket, míg az meg nem jelenik a maga formatervezett valótlanságában. Tervezett képzavar a film, Tarsemnél minden játszik, a fa és a vaskarika is, ha a legcsekélyebb képfestő képességgel is rendelkezik. És a képek úgy teszik a szépet, olyan heves illegetés-billegetés folyik látványilag, hogy mindaz, ami e szerzői dizájnprezentációt megzavarhatja, illetlenségnek tetszik, azonnali jutalékmegvonással büntetendő. A büszke keresztapák, Fincher és Jonze egy paradicsommadár megszületéséhez asszisztáltak. Kínos lehetett megmondani nekik.
