10 dolog, amit nem tudtál az Igazából szerelemről

Richard Curtis a 2003-as premier óta nem látta a saját filmjét: amikor újranézte, felesége élőben közvetítette a Twitteren az eseményt – hihetetlen infók derültek ki!

A vicces élőzésre még 2015-ben került sor, de a film közelgő rituális újranézésének időszaka közeledtével az Independent újra előásta a tweeteket. Emma Freud egyébként nemcsak a házas-, hanem munkatársa is az alkotónak (script editorként dolgozott és dolgozik, az Igazából szerelem mellett például a készülő One Red Nose Day and a Wedding című Négy esküvő és egy temetés-folytatáson), így amellett, hogy Curtist kérdezgette, saját kútfőből is elárult pár titkot a kulisszák mögül. Íme a legérdekesebbek!

1. Harry (Alan Rickman) és Karen (Emma Thompson) együtt maradtak a cselekmény lezárulta után is, de nem túl boldogok.

2. Martin Freeman (aki szerepe szerint testdublőr volt) egy apró zoknit hordott a szexjelenetek felvétele közben – igen, ott.

3. Rowan Atkinson karaktere azért csomagolta be olyan alaposan a nyakláncot, amit Harry a titkárnőjének vesz ajándékba, hogy ne tudja megvenni. Mivel a figura egy angyal.

4. Harry sajnos valóban megcsalta Karent a titkárnőjével, Miával. Saját bevallása szerint Freud megpróbálta rábeszélni Curtist, hogy maradjanak meg a flörtölés szintjén, de a rendező hajthatatlan volt.

5. Colin Firth karakterének azért lett Jamie a neve, hogy Richard Curtis elsüthesse az „utálom Jamie bácsit” mondatot – ugyanis az ő testvérét is Jamie-nek hívják.

6. Az Igazából szerelem valóban családi vállalkozás volt: a forgatókönyvíró-rendező Curtis, felesége, Emma Freud és az emlegetett Jamie bácsi mellett (aki ugye csak lélekben volt jelen) a filmben egy-egy apró szerepben megjelent a házaspár négy gyermeke közül kettő: Scarlett és Jake.

7. Richard Curtis jót mulatott a saját filmjén. Bár Freud számára nem volt világos, hogy a filmmel vagy a filmen nevetett-e. De az biztos, hogy ő volt a legvidámabb: többet röhögött, mint a közönség többi tagja együttvéve – bár rajta kívül csak négyen nézték újra az alkotást.

8. Colin Firth és portugál szerelmének csókjelenete közben csókkonzultánst alkalmaztak. Bizony: maga Freud volt az. Legfontosabb ötlete pedig az volt, hogy Jamie simítsa végi a hüvelykujjával a lány ajkát a csók előtt.

9. Az említett jelenetben mellékszerepet játszó portugál étterem-tulajdonost kizárólag impozáns bajusza miatt választották be a filmbe.

10. Az ikonikus zárójelenetben a Heathrow reptéren nem statiszták, hanem civilek szerepelnek – pontosabban nem szerepelnek, hanem magukat adják. Saját bevallása szerint Emma Freud vágta össze őket az imádnivaló kollázsba.


(via Independent)