15 dolog, amit nem tudtál a „legszexibb emberről”, a 75 éves Richard Gere-ről

Fénykorában a világ legvonzóbb férfijának kiáltották ki, majd elszürkült, hogy újra visszajöjjön, és ezt még egyszer meg tudta csinálni. Tibet legnagyobb barátja ma 75 éves.

A családfa

Richard Gere 1949-ben, augusztus utolsó napján látta meg a napvilágot a patinás Philadelphiában. A színész teljes nevét kevesen ismerik: Richard Tiffany Gere néven anyakönyvezték, a Tiffanyt az anyja lánykori neve után kapta, és ő volt a második gyerek a családban. Richardnak három nővére és egy öccse van. Édesapja Homer George Gere biztosítási ügynök, míg édesanyja Doris Anna Tiffany háztartásbeli volt. A családfáját egészen a Mayflower hajóval érkező első telepesekig vezetheti vissza – amikor még Geernek hívták őket, aztán összecserélte valaki a betűket.

Először volt a gimnasztika

Richard Gere elvégezte az Észak-Syracuse Középiskolát – közben ide települt a család –, ahol a helyi tornacsapat tagja volt. Sőt, olyan kiemelkedő teljesítményt nyújtott gimnasztikából, hogy állami ösztöndíjat nyert a Massachusettsi Egyetemre, ahol filozófia szakra iratkozott be. Az egyetemet azonban sosem végezte el, helyette zenéléssel szeretett volna foglalkozni, de ebben nem volt kiemelkedően tehetséges, így a színészettel próbálkozott meg.

Egy merész szerep

Először a Cape Cod-i Provincetown Színházban lépett fel, 1971-ben a Rosencrantz és Guildenstern halott című darabban. Első jelentősebb színészi szerepét a Grease eredeti londoni előadásában kapta 1973-ban, az első igazán komoly szakmai elismerés pedig 1979-ben jött el, amikor a Broadwayn Martin Sherman Hajlam című darabjában játszott el egy, a nácik által üldözött meleg férfit, aki végül koncentrációs táborba kerül, az akkor rizikósnak számító alakítását pedig a Theatre World Awarddal díjazták.  

Amerikai dzsigoló - Forrás: TV2

 

Meztelenkedett!

Az igazi sikert azonban a mozi hozta meg. Már a 70-es években kapott kis szerepeket, de az áttörést az Amerikai dzsigoló (1980) jelentette. Paul Schrader 1980-as neonoirja egy férfi prostituáltról szól, aki első számú gyanúsítottá válik egy gyilkossági ügyben, miközben az is bonyolítja az életét, hogy nem anyagiakon alapuló, romantikus kapcsolatba keveredik egy politikus feleségével. A film egyszerre érzékeny és döntöget tabukat: utóbbiak közül az egyik a meztelen férfitest frontális bemutatása – az elsők között a filmtörténelemben.

Amerikai dzsigoló - Forrás: Screen Archives / Getty Images

 

Stallone kirúgatta

Eredetileg Richard Gere is szerepelt volna A Lordok Bandája című 1974-es drámában. Csakhogy emberileg egyáltalán nem jött ki jól filmbéli kollégájával, Sylvester Stallonéval. A kritikus pont Stallone szerint az volt, amikor Gere leöntötte őt egy adag zsíros mustárral. Ezután Richard Gere-t kirúgták, és Perry King került be a helyére. Stallone később így emlékezett vissza a történtekre:

Éppen hot dogot ettem, amikor [Gere] beszállt mellém egy fél csirkével, ami mustárral volt tele, és a zsír  majdnem kicsöpögött az alumínium csomagolásból. Azt mondtam: »Ez a cucc le fog csöpögni.« Erre ő: "Ne aggódj te amiatt!« Mire ezt mondtam, »Ha a nadrágomra kerül, tudni fogsz róla.« Beleharapott a csirkébe, és egy zsíros mustárpetty landolt a combomon. Belekönyököltem a fejébe, és gyakorlatilag kilöktem őt a kocsiból. A rendezőnek döntenie kellett: az egyikünknek muszáj volt távoznia a filmből!

Egy igazi jóbarát

A legkorábbi róla készült profi fotókat, amikkel ügynökségeknél házalt, gyerekkori jóbarátja, bizonyos Herb Ritts készítette, akinek szintén nehezen indult a karrierje. A castingügynökségeknél aztán felfigyeltek a fotók rendkívüli minőségére, és Gere-en keresztül megkeresték Rittset, aki így egyre több munkát kapott és végül bekerült Hollywood legbelső köreibe: ma már a legkeresettebb fotósok közé tartozik.

Garni-zóna - Forrás: Örökmozgó

 

Nem működött a kémia

Az 1982-es, pilótatanoncokról szóló romantikus dráma, a rettenetes magyar című Garni-zóna hozta meg az első Golden Globe-jelölést Gere-nek és az első Oscar-jelölést Debra Wingernek – úgy, hogy a színésznő egyáltalán nem volt egy hullámhosszon filmbéli partnerével. Winger nagyon rossz emlékeket őriz a forgatásról, szerinte ugyanis Gere ahhoz képest, hogy Hollywood szívtiprójának volt beállítva ekkoriban, „olyan volt, mint egy téglafal”, míg mások arról beszéltek, hogy a nyilvánvalóan tehetségesebb Winger szándékosan játszotta le a vászonról partnerét. A két sztár végül csak 30 évvel később, 2012-ben ásta el a csatabárdot, amikor Debra Winger adta át Richard Gere-nek az életműdíjat a Római Filmfesztiválon.

Garni-zona - Forrás: Örökmozgó

 

A legszexibb férfi

Az Amerikai dzsigoló sikere után a People magazin olvasói kétszer is megválasztották a világ legszexisebb férfijának. Gere lett az első férfi, aki a Vogue magazin címlapjára került, 1991-ben beszavazták a világ 50 legszebb embere közé, 1999-ben a legszexisebb férfi lett. Akkori feleségével, Cindy Crawford szupermodellel 1993-ben a világ legszexibb párjának választották meg a magazin olvasói.

Micsoda nő! - Forrás: InterCom

 

Működött a kémia

Gere és a Micsoda nő! (1990) női főszerepet játszó Julia Roberts között a valóságban is működött a kémia, már az első találkozásuktól kezdve. Ennek legfőbb – és a nézők számára a legörömtelibb – bizonyítéka, hogy a színész eredetileg nem is akarta elvállalni a felkérést, és már azon volt, hogy bemondja a telefonba, hogy nem, amikor Roberts, aki szintén jelen volt a megbeszélésen, eléje tolt egy post-it cetlit, amire azt írta, hogy „kérlek, mondj igent”. Gere ezek után mégis igent mondott.

Micsoda nő! - Forrás: InterCom

 

Szintén zenész

A film zongorázós jelenetben tényleg az Edwardot alakító Richard Gere zongorázik. Sőt mi több: a darabot is ő maga írta, amit játszik! Kamaszkorában trombitatudásával tűnt fel – ekkor még egy musicalt is szerzett. A Mr. Jones című filmekben is hallhatjuk játszani, sőt, az ottani betétdalt is a színész szerezte. Ezenfelül egy igen drága és különleges elektromosgitár-gyűjteménye van.

Oltári nő - Forrás: InterCom

 

Az újrázás

Majdnem 10 évvel a Micsoda nő! bemutatása után Roberts és Gere újra előadta majdnem ugyanazt, szintén Garry Marshall  rendezésében az Oltári nőben (1999).  Igaz, a történet némileg más volt, nem is beszélhetünk folytatásról, bár sokan így vettek rá jegyet. Gere természetesen itt is zenélt: most nem zongorázott, hanem gitározott. A kritikusok lehúzták a filmet, de Gere és Roberts párosa így is jó volt egy 309 millió dolláros bevételre – a Pretty Woman egyébként 463,4 milliót hozott.

Gere (és Lobsang Nyandak egy 2016-os, Tibet javára szervezett adománygyűjtó gálán - Forrás: Wikipedia

 

Tibet Forever!

Gere mindig is érdeklődött a keleti kultúrák iránt: iskolai tanulmányait követően még hat éven át zen buddhizmust tanult, majd 1978-ban Nepálba utazott. Közeli barátságban áll a dalai lámával, és az egyik legismertebb szószólója a tibetiek helyzetének is, amin számos alapítványon keresztül igyekszik javítani, emellett az AIDS-megelőzés is szívügye. Az 1993-as Oscar-gálán mondott Kínát kritizáló beszédéért néhány évre kitiltották a rendezvényről. Sokak szerint ez is az oka annak, hogy évtizedeken át nem kapott fontos szerepet nagy stúdiófilmekben, hiszen Kína a hollywoodi filmek egyik legnagyobb felvevőpiaca.

Chicago - Forrás: UIP-Duna Film

 

5 hónapig gyakorolt a Chicago forgatására

A kivétel a Chicago (2002) volt, ahol Catherine Zeta Jones és Reneé Zellweger voltak a partnerei, Gere pedig meg is hálálta a lehetőséget. A szerep kedvéért sztepptáncórákat vett. A táncórákat nagyon élvezte, és 5 hónapig folyamatosan gyakorolt, hogy jól sikerüljenek a táncjelenetek. A befektetett munka meghozta gyümölcsét, Richard Gere ugyanis a számos jelölés után végre Golden Globe-díjat kapott az alakításáért.

Tévézni fog!

Richard Gere a Paramount+ és a Showtime együttműködésében készülő The Agency című szériában lesz látható hamarosan. A 74 éves sztárnak korábban mindössze egyetlen tévés munkája volt, az AnyaApaFiú című 2019-es BBC minisorozat. A The Agency a francia A legendák hivatala című sorozaton alapul. A történet szerint egy Martian (Michael Fassbender) nevű fedett CIA-ügynök azt az utasítást kapja, szakítsa félbe a küldetését, azonnali hatállyal térjen vissza a londoni állomáshelyére, miközben régi szerelme, akit korábban elhagyott, ismét megjelenik a színen. Richard Gere a CIA londoni főnökét alakítja majd, akinek igencsak rázós múltja van, hiszen 8 évig szolgált fedett ügynökként. A sorozatnak egyelőre nincs premierdátuma.

Talán igent mondok - Forrás: Vertigo

 

Van egy kis motelje

Akkori feleségével, Carey Lowell modell-színésznővel megvették és felújították a Bedford Post Inn nevű motelt a New York állambeli Bedfordban, aminek nyolc szobája, két étterme, egy jógastúdiója és egy meditációs központja is van. Azóta elváltak, de a motel még közös tulajdon. A mostani párja Alejandra Silva spanyol emberjogi aktivista, akinek az édesapja sokáig a Real Madrid alelnöke volt, Alejandra évekig a futballklub afrikai jótékonysági kezdeményezéseiért volt felelős.