3+5 érdekesség a 35 éves Emma Stone-ról

A Kaliforniai álomért Oscar-díjat kapott, ami igazi önbeteljesítés, hiszen gyerekkori álma Los Angeles és a nagyvászon volt.

1. Nem Emma a valódi keresztneve

Emma Stone 1988. november 6-án, 0:50-kor született, az arizonai Scottsdale-ben, de nem ezen a néven. Az igazi neve Emily Stone, ám amikor valaki regisztrál a Screen Actors Guildnél, az amerikai színészek szakszervezeténél, akkor

nem lehet ugyanaz a neve, mint egy már regisztrál SAG-tagnak,

márpedig ekkor már volt egy Emily Stone a nyilvántartásban. Ezért cikkünk főszereplőjének egy művésznevet kellett választani: felmerült a Riley Stone és az Emily J. Stone (a teljes neve ugyanis Emily Jean Stone), ám végül az Emma mellett döntött. Igazából ezt a becenevet már az általános iskolában megkapta, mivel nagy Spice Girls rajongó, és kedvence Emma Bunton, azaz Baby Spice – mind a mai napig.

 

2. A hang

Ha szinkronnal nézed a filmjeit, akkor leggyakrabban Nemes Takách Kata szólaltatja meg, amúgy remekül a színésznőt, de érdemes eredeti nyelven is meghallgatni, ugyanis jellegzetes, kissé mély, reszelős hangja van. Ezt egy babáknál jelentkező, kellemetlen jelenség, az úgynevezett

csecsemőkori kólika eredményezte.

Ez általában az esti órákban szokott jelentkezni: a kisbaba felhúzza a lábát, és a hasfala megkeményedik, ami eléggé kellemtelen és gyakran eredményez sírást. A kis Emma Stone-nál ez hat hónapig tartott, ami alatt sokat sírt, olyannyira, hogy felnőtt korára bőrkeményedések alakultak ki a hangszálain.

Forrás: Kevin Winter / Getty Images

 

3. Az első meló

16 évesen, 2004-ben költözött az édesanyjával Los Angeles-be, mert minden álma az volt, hogy színésznő legyen. Ám eltartott egy ideig, míg megkapta az első szerepét, és a meghallgatások, valamint online végzett középiskola mellett részmunkaidős melót is vállalt. Emma így emlékszik vissza ezekre az időkre:

„A Disney Channel minden egyes szitkomjának a meghallgatására jelentkeztem, minden esetben a főszereplő lány a szerepére… és egyiket sem kaptam meg.”

Végül a The New Partridge Family című tévéfilmben szerepelt először, 2005-ben, ekkor még Emily Stone néven.

 

4. A fóbia

Mint mindenkinek, Emma Stone-nak is vannak fóbiái: fél a tűktől és fél a pókoktól, ám egy van egy félelme, ami az Őrült, dilis, szerelem. című film forgatásán derült ki. Arról a jelenetről van szó, amikor Ryan Gosling, utalva a Dirty Dancingre, felkapja a lányt. Stone számára azonban itt vált világossá, hogy

irtózik attól, ha valaki a magasba emeli.

A félelem valószínűleg egy gyerekkori, tornaórán átélt balesetre vezethető vissza (hétévesen eltörte mindkét karját), és olyan erősen jelentkezett, hogy annál a jelenetnél testdublőrt kellett használni.

5. A szorongás

Emma Stone-nak nem csak félelmei, de szorongásos tünetei és pánikrohamai is vannak. Kevesen beszélnek őszintén a mentális egészségről, pedig kifejezett fontos szerepe van az életünkben. Stone igyekszik tenni az ellen, hogy a mentális problémák miatt stigmatizáljanak valakit, ezért őszintén beszél a mentális problémákkal való küzdelmeiről.

A színésznő szorongással küzd, és hatéves kora óta jár terápiára.

Szerencsére mostanra már többnyire felül tudott kerekedni rajta, de korábban intenzív pánikrohamok is gyötörték. Van egy mantra, amit gyerekkora óta mondogat magának:

„Nagyobb vagyok, mint a szorongásom”.

 

6. A PowerPoint prezentáció

Ma már természetes, hogy a csecsemő tablettel a kezecskéiben születik, de annak idején kevés 15 éves tudta mi az a PowerPoint, használni meg pláne nem tudták. Egy azonban biztosan volt: Emma Stone, aki teljesen elmerült a számítógépek világában. Később úgy jellemezte magát, hogy igazi kis „kocka” volt. Ez segítette abban is, hogy Los Angeles-be költözhetett (erről lásd bővebben a harmadik pontot), mivel egy PowerPoint prezentációval győzte meg a szüleit erről. Az előadásról annyit lehet tudni, hogy a Hollywood-projekt címet kapta, és jó érzékkel Madonna Hollywood című száma szólt közben.

7. A valódi hajszíne

Emlékszel még, hogy már az általános iskolában Emmának hívták, mert Emma Bunton a kedvence a Spice Girls-ből? Nos, mindkét Emma természetes szőke, ami egy újabb kapcsolódási pont. Pedig, ha felidézed magad előtt Stone-t, akkor a legtöbbször szinte biztos, hogy vörös hajjal jelenik meg. De miért festi valaki vörösre a szőke haját egy olyan világban, amiben sokan pont, hogy szőkére festetik? A választ Judd Apatowtól kapjuk meg, ő volt ugyanis a producere Emma első mozifilmjének, a Superbadnak, és ő kérte meg, hogy a film kedvéért fesse vörösre a haját. Stone ezután évekig nem tudott visszatérni a saját hajszínéhez, ugyanis saját elmondása szerint

minden meghallgatáson azt mondták neki, hogy maradjon vörös.

 

8. Legközelebb

Emma Stone-t legközelebb a Szegény párák című filmben láthatod, ami 2024. január 25-én kerül a mozikba. Az Alasdair Gray 1992-ben megjelent azonos című regényét feldolgozó film

egy Frankenstein-sztori, melyben Stone alakítja a névtelen teremtményt.

A történet szerint egy briliáns tudós, dr. Godwin Baxter (Willem Dafoe) visszahoz az életbe egy fiatal nőt (Stone), de egy csecsemő agyát helyezi a testébe. A film egyik jelentős kuriózuma számunkra, hogy Magyarországon forgatták.

+ még 3 apróság

Az asztma

Említettük korábban egy fóbiáját, ami a forgatáson derült, ám arra is egy film készítése közben kellett rádöbbennie, hogy asztmás, ugyanis a Könnyű nőcske forgatásán asztmás rohamot kapott.

A vezetéknév

A családját eredetileg Stennak hívták, ám mikor az Egyesült Államokba költöztek, Stone-ra angolosították.

A beszéd

Ő maga írja a beszédeit, beleértve az a ballagási beszédet is, amit A csodálatos Pókember 2-ben mond el Gwen Stacyként.

 

(via IMDb, WatchMojo)