5 életrajzi film, ami eltitkolta a szörnyű végkifejletet

Van, hogy gyanúsan optimista egy történelmi vagy életrajzi film vége – na, akkor gyanakodhatunk, hogy valamit kihagytak az alkotók.

Hollywood imádja a happy endet, és akár a történelmei hitelességet is hajlamos beáldozni érte. A valós események alapján készült életrajzi és történelmi drámák nem mindig végződnének jól, ám egy ügyes dramaturgia csellel néha ott vágják el a történetet, ahol még nem üt be a tragédia. Következzen 5 olyan film, amiben nem mutatták meg a valódi, tragikus végkifejletet.

 

Schindler listája (1993)

Steven Spielberg jól tudta, hogy egy olyan holokausztfilmet, ami elsősorban arról szól, hogy a reménytelen időkben sem szabad elveszteni a reményt, és mindig vannak, akik jót cselekszenek az ellenszélben, nem zárhat le tragikusan. Éppen ezért azt már nem mutatta be, mi lett a német iparmágnás, Oscar Schindler sorsa, miután több ezer zsidót mentett meg a lágertől azáltal, hogy a gyáraiban foglalkoztatta őket.

A háború után ugyanis Schindler elvált a feleségétől és a vállalkozása is csődbe ment. Végül Nyugat-Németországba ment, ahol cementgyárat alapított, de igazából egész hátralevő életében adományokból élt.

 

Emlékezz a titánokra! (2000)

Az egyik legmegrendítőbb sporttörténet a T. C. Williams középiskola futballcsapatáé, amelyik Herman Boon edző vezetésével eljutnak az állami bajnoki címig. Ez egy inspiráló, felemelő sztori, amiben a hétköznapi emberek válnak hőssé, nem csoda, hogy végül a filmvásznon végezte. A filmben Denzel Washington alakítja Herman Boon edzőt, akinek jóval csúfosabb sors jutott, mint amit a filmben látunk, ám ezt már nem követi nyomon a dramaturgia.

Boont nem sokkal a bajnoki cím megnyerése után, 1979-ben elbocsátották, mivel fizikai és verbális erőszakkal is megvádolták.

 

Erin Brockovich – Zűrös természet (2000)

Julia Roberts megérdemelten kapott Oscar-díjat ezért a filmért, ami egy aktivistáról szól, aki addig küzd, míg felelősségre nem vonják azt a nagyvállalatot, amelyik beszennyezte a kaliforniai Hinkley városka vízkészletét. Az ítélet az addigi legnagyobb kártérítésre kötelezte a céget: 333 millió dollár kellett fizetniük, amelyet a felperesek közt osztottak szét. Ez nagyon szépen hangzik, ám itt még nincs vége a történetnek, hiszen

a szennyezett víz bejutott a földekbe is, így a lakosok idővel továbbálltak, és új legelők után néztek. Ennek az lett vége, hogy Hinkley szinte teljesen elnéptelenedett.

 

Egy csodálatos elme (2001)

A Russell Crowe főszereplésével készült film John Nash, a matematikus zseni történetét meséli el, akit paranoid skizofréniával diagnosztizáltak. Nash tudományos fedelezései elképesztőek, ám a betegsége miatt a magánélete egy közdelem volt, és fokozatosan elszakadt a valóságtól. Bár a betegséget elég alaposan bemutatja a film, ám azzal már nem foglakozik, hogy John egyszer elvált a felségétől, Aliciától, majd később újraházasodtak.

Született egy gyerekük, aki az apjához hasonlóan kimagasló matematikai eredményeket ért el az iskolában, ám ő is skizofréniában szenvedett.

De nem csak ezt, hanem Alice és John halálát sem mutatja márt be a film, ami nem véletlen, hisz ez aztán végképp távol áll a happy endtől: a házaspár egy autóbalesetben vesztette életét.

 

Én, Pán Péter (2004)

A Johnny Depp és Kate Winslet főszereplésével készült film James Matthew Barrie életét és a Pán Péter keletkezéstörténetét mutatja be. Barrie, a feltörekvő drámaíró egy délután épp a kutyáját sétáltatja a parkban, amikor találkozik Sylvia Llewelyn Davies (Winslet) gyerekemivel, a négy fiúval: George-dzsal, Jackkel, Michaellel és bizony, Peterrel. A srácok bemutatják nemrég megözvegyült édesanyjuknak, akivel a legjobb barátok lesznek. Rosszízű pletykák terjednek róluk a kisvárosban, összesúgnak a hátuk mögött, ám végül Barrie a család része lesz. A film azzal ér véget, hogy Sylvia meghal, és a férfira bízza a gyerekeket. A záróképen Barrie megígéri a kis Peternek, hogy vigyázni fog rá, és egymás ölelésében lelnek vigaszt. Szép lezárás, csakhogy a valóság nem ilyen kegyes:

azt már nem mutatja meg a film, hogy

  • George 21 évese vesztett életét a fronton,
  • Michael 20 évesen vízbe fojtotta magát.
  • Jack 65 évesen halt meg tüdőbajban,
  • Peter pedig szintén öngyilkos lett 63 éves korában.
  • Barrie 77 éves koráig élt, amikor egy tüdőgyulladás vitte el.

Ez már így nem épp egy családi mese.

 

(via Listverse)