Van úgy, hogy nem sikerül megfogni az eredeti regény vagy képregény lényegét.
Az adaptáció lényege, hogy nem hűen másolja az eredeti művet, hanem valami újat hoz létre belőle egy másik médium keretien belül. Bár a rajongók sokszor felháborodnak még a legkisebb változtatásokon is, a legtöbb regényből és képregényből készült film meg tudja ragadni a forrásmű lényegét. Ám az is előfordul, hogy pont az hiányzik az feldolgozásból, ami az eredeti mű velejét adta – íme öt példa arra, hogyan értették félre a filmesek a regényt vagy a képregényt, amit adaptáltak.
Álom luxuskivitelben (1961)
Truman Capote 1958-as, magyarul is megjelent kisregényéből Audrey Hepburn és George Peppard főszereplésével rendezett filmet Blake Edwards.
Mindkét mű középpontjában a függetlenség, a kapcsolatok és az őszinteség áll, ám míg a kisregényben nincs meg a szikra a két szereplő közt, a film hozzátesz egy romantikus szálat, ami teljesen megváltoztatja az eredeti hangulatot és mondanivalót.
Capote kisregényében nemhogy nincs semmi romantika Holly és a névtelen narrátor közt – akit a filmben Paul Varjaknak hívnak –, de még arra is van sanda utalás, hogy a narrátor meleg. A kisregény azzal zárul, hogy a rejtélyes Holly eltűnik a narrátor életéből, míg a film végén szerelmes csókban forrnak össze.
Szárnyas fejvadász (1987)
Ridley Scott kultikus filmje Philip K. Dick 1968-as regénye alapján készült, aminek még a címe is egészen más: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? A filmben a biotechnikával készült replikánsok megkülönböztethetetlenek az emberektől, és elnyerik a néző szimpátiáját. A könyvben a replikánsok – akiket az android rövidítéseként andyknek hívnak – híján vannak minden empátiának, így könnyen megkülönböztethetőek az emberektől.
Scott filmje az emberek és a replikánsok közti határ elmosódásáról szól, Philip K. Dick könyve viszont azt mutatja be, milyen módszerekkel igyekeznek megbirkózni az emberek a nyomorult valóságukkal:
például robotállatokat gondoznak, mert a valódi házi kedvencek ritkák és drágák.
A skarlát betű (1995)
Nathaniel Hawthorne 1850-ben megjelent regénye egy a 17. századi Massachusetts-öbölbeli puritán kolóniában játszódik, ahol Hester Prynne, egy házasságtörő nő sorsát követi nyomon.
A könyv a bűn, a szégyen és képmutatás témáit járja körül, az 1995-ös, Demi Moore és Gary Oldman főszereplésével készült film viszont egy tiltott szerelmet mutat be, amit érzéki mesévé ír át.
A regény a kapcsolat következményeire, míg a film a kapcsolatra magára összpontosít, és a szexuális szabadság mellett érvel.
„A könyv egy olyan korban játszódik, amikor elvetették a magját annak a bigottságnak, szexizmusnak és intoleranciának, amellyel ma is küzdünk. Mégis gyakran csak egy 19. századi moralizáló történetnek, a házasságtörés elleni értekezésnek tekintik.”
– mondta a rendező, Roland Joffé, aki nemcsak az évszázadot tévesztette el, hanem azt is, hogy a regény nem a házasságtörés, hanem a képmutatás ellen szól.
Ellenpéldák
10 film, ami tökéletesen vitt vászonra egy könyvet
1455. február 23-án látott napvilágot az első nyomtatott könyv, az ún. Gutenberg-biblia, ennek alkalmából szedtük össze a tíz legjobb filmadaptációt az Empire Magazine segítségével.
Lássuk!
V mint vérbosszú (2005)
Alan Moore képregényíró, aki többek közt a Watchment, a Mocsárlényt és A pokolból című Hasfelmetsző Jack-sztorit írta, nem igazán szereti, ha a történetit Hollywoodban megfilmesítik. Amikor a V mint vérbosszú című művét vászonra vitték, a bemutató előtt a New York Timesnak azt nyilatkozta:
„Elolvastam a forgatókönyvet. Egy szemét.”
Bár ezzel nem mindenki ért egyet, az kétségtelen, hogy a film és a képregény üzenete totál ellentétes. Az eredetileg 1982 és 1989 között megjelent képregény egy erkölcsileg bonyolult narratívát tár fel a fasizmusról és az anarchizmusról, amelyben V egy erőszakos önbíráskodó. A film jócskán felhígította a központi konfliktust, és egy egyértelmű történetet kínál az autoritarianizmus és a szabadság témájáról, a Hugo Weaving által alakított V pedig a szabadságért küzdő hőssé nemesedik.
Én, a robot (2004)
Isaac Asimov 1950-ben megjelent novellafüzéréből Will Smith főszereplésével készült film, ami eredetileg nem is adaptáció akart lenni, hanem Jeff Vintar eredeti forgatókönyvéből készült volna. Ebben egy emberi nyomozó egy olyan bezártszoba-rejtélyt igyekszik megoldani, amiben minden gyanúsított robot. Ám amikor a projekt elakadt, a 20th Century Fox megkérte Vintart, hogy egészítse ki a forgatókönyvet az Én, a robot novelláiból. Mivel a kötet történetei csak nagyon lazán kapcsolódnak egymáshoz, végül csak pár motívum került át a filmbe: többek közt egy Susan Calvin nevű karakter és Asimov A robotika három törvénye című írása.
A film cselekménye azonban teljesen ellentétes a könyv mondanivalójával: 1978-ban maga Asimov beszélt arról, hogy az Én, a robot mondanivalója az, hogy a robotok a barátaink – ezzel szemben a filmben ádáz felkelést szerveznek az emberiség ellen.
(via Listverse)
