A Kockától a Fűrészig.
Egy horrorfilmet túlélni könnyebb, mint gondolnánk. Sok esetben bőven elég, ha nem megyünk be gyanús, sötét helyekre, vagy ha azt vesszük észre, hogy szellemek szállták meg a házunkat, elköltözünk, de akár át is lehet adni másnak az átkot (lásd: A kört vagy a Valami követet). És vannak olyan helyzetek, amelyekből (szinte) nincs menekvés. Íme 5 példa.
Kocka (1997)
Vincenzo Natali filmjében hat teljesen különböző, idegen ember egy szürreális börtönben találja magát. Labirintusszerű, egymáshoz illeszkedő, tökéletes kockákból áll a tér, tele apró halálos csapdákkal. Rendőr és rabló, pszichológus és matematikus, építész és egy autista felnőtt. Egyikük sem tudja, miért került oda, vagy hogy ki alkotta a labirintust és miért.
A szereplők számára nem opció, hogy ne csináljanak semmit, mert az élelem és a víz hiánya miatt muszáj megpróbálniuk a menekülést. Vagyis, ha nem teszel semmit, az egyenlő a halállal, ha pedig elindulsz, lehet, hogy lángszórók perzselnek fel, szúrós kristályoszlopok nyársalnak fel vagy savban oldódsz fel.
A komplett Fűrész-franchise
A hírhedt horrorszéria központjában Jigsaw (vagy utódja) áll, aki összetett halálcsapdákkal gyilkol. A 2003-as első rész még egy feszes thriller volt, amelynek eredeti forgatókönyvében csak egy rövid kínzási jelenet szerepelt, szemben a későbbi, direkt sokkolásra utazó részekkel. A hatalmas sikernek hála nyolc további folytatás, előzményfilm és spin-off készült.
A szereplők túlélési esélyei csekélyek: Jigsaw csapdái – kulcs megtalálása egy emberi testben, saját végtag levágása, fogakból kinyerendő kód – gyakran szinte emberfeletti kitartást igényelnek. Amanda Young (Shawnee Smith) az első filmben bebizonyítja, hogy ezekből is ki lehet kerülni élve, de a franchise-ban több olyan időzített halálcsapda is van, ami gyakorlatilag legyőzhetetlen.
A barlang (2005)
Neil Marshall talán legjobb filmjében egy női baráti társaság barlangászni indul Észak-Karolinában, de beomlik a bejárat, a felszín elérhetetlenné válik. Mélyen a föld alatt olyan félelmetes lényekkel találkoznak, amelyek gyorsan és zajra reagálva vadásznak.
A sötétségnél nincs nyugtalanítóbb. Ahogy Stephen King fogalmaz a Danse Macabre című könyvében: "a sötétség, szinte magától értetődően, a legősibb félelmeink alapját adja". Az ismeretlentől való félelem egy dolog, de A barlang világossá teszi, hogy
az sem feltétlenül jó, ha tudjuk, mi van a sötétben.
Mint kiderül, ezek a humanoid lények rendkívül gyorsak, falat másznak és bénító echolokációval találják meg a zsákmányukat – az emberek túl hangosak és lassúak ahhoz, hogy túléljék a találkozást, pláne mert a rémlényekkel ellentétben ők nem tudnak tájékozódni a sötétben.
Ház az erdő mélyén (2011)
Öt vidám főiskolás utazik egy elszigetelt vidéki házba, ahol azonban vérfagyasztó természetfeletti lények támadnak rájuk, egy rettegéssel teli, véres éjszakán. Mindez nem véletlenszerű: egy földalatti vezérlőszobában technikusok egy csoportja folyamatosan monitorozza, sőt, néha irányítja is, a beijedt tinik minden mozdulatát. A csavar az, hogy Joss Whedon és Drew Goddard filmjének hőseinek nem valami szadista rituálé miatt kell szenvedniük és meghalniuk, hanem azért, hogy áldozatukkal megmentsék az emberiséget, amelyet különben elpusztítják valamiféle ősi, kegyetlen istenségek.
A zsáner kliséire önironikusan reflektáló metahorror kozmikus szörnyek egész garmadáját vonultatja fel, és mivel a szereplők sztenderd horror archetípusokat képviselnek,
többségük halálra van ítélve, hacsak nem pont a "szűz" sztereotípiáját testesítik meg.
A testrablók támadása (1978)
Philip Kaufman klasszikusában kozmikus mikroorganizmusok támadják meg a Földet, amelyek kísérteties pontossággal tudnak külsőleg leutánozni bármely emberi lényt. A Donald Sutherland által alakított Matthew Bennell is csodálkozva észleli, hogy közeli ismerősei sorra megváltoznak - mintha csak kicserélték volna őket.
A McCarthy‑kori félelmekre és a konformizmusra reflektáló film túlzás nélkül műfajteremtő, noha valójában egy 1956-os sci-fi horror remake-jéről van szó. Az igazán rémisztő benne az, hogy a veszély nem fizikai, hanem pszichológiai: szeretteink helyére mások léphetnek, a társadalom tagadása és tehetetlensége pedig lehetetlen helyzetbe sodorja az épségben maradókat.
via: Slashfilm
