Egy összesűrített, de jól követhető történet

Az akhájok és a kis-ázsiai Trója között dúló háború, amely az Égei-tenger keleti partvidékének kereskedelméért folyt, tíz éven át zajlott – amit lehetetlen lett volna egyetlen filmben bemutatni. Wolfgang Petersen rendező és a forgatókönyvíró David Benioff ugyan Homérosz örökbecsű művére, az Iliaszra támaszkodtak, de szabadon értelmezték a történetét, amit sikeresen sűrítettek össze 163 percre

– a 2007-ben bemutatott rendezői változat 196 perces -

úgy, hogy minden lényeges mozzanat megmarad egészen a városállam elestéig. Néhány szereplő, például Ajax és Menelaosz sorsát okkal vagy anélkül megmásították, de a lényeg megmaradt, és ez nem kis teljesítmény.

Nincsenek civakodó istenek

A trójai háború nem csak a görög történelem, de a görög mitológia fontos része is, itt nem csak két civilizáció csapott össze, hanem az istenek két pártra szakadt tábora is. Noha ők maguk fizikailag nem vettek részt a harcban – bár erre is volt példa -, de mindent megtettek, hogy befolyásolják azt. Emlékeztetőül, az egész konfliktust a viszály és irigység istennője, Erisz robbantotta ki (lásd Párisz almája), de ez elvitte volna a filmet egy teljesen más, kicsit fantasy-s, kicsit (rém)meseszerű irányba, mint évekkel később A titánok harca (2010) vagy a Halhatatlanok (2011) esetében. Szerintünk Petersenék jól döntöttek, hogy száműzték az isteneket, és ezzel leegyszerűsítették a történetet.

Kaptunk egy remek Akhilleuszt

A megannyi hős közül Akhilleusz a legnagyobb hős, a kor szuperhőse, aki a mítosz szerint félisten volt, és csak a sarkán volt sebezhető. Az egész történet azon állt vagy bukott, hogy sikerül-e őt jól megjeleníteni – és sikerül-e olyan színészt találni, aki eladja nekünk ezt a karaktert. A csakis a dicsőséget hajhászó, hiú és önérzetes, saját képességeivel tökéletesen tisztában lévő, de messze nem elvakult hősnél szerintünk megtalálták az arányokat. Számára a dicsőség nem öncélú, hanem nevének továbbélését garantálja, a büszkesége egyben az erőssége és a gyengesége: ezzel vívja ki a tiszteletünket, de ezzel is tudják manipulálni a görög vezérek, akiket különben megvet. Brad Pitt nél jobb választás pedig aligha lehetett volna a szerepre, pláne, hogy szépen kigyúrta magát és megtanult bánni a fegyvereivel, az akciójelenetekhez pedig olyan mozgássorokat tanult be, amitől a harcmodora tényleg egyedinek hat. Ilyen az, amikor a történet elején egyetlen mozdulattal végez egy ellenséges görög sereg hatalmas méretű harcosával.

Van méltó ellenfél

Minden hősnek kell egy méltó ellenfél, különben az eredmény egy unalmas, repetitív vagdalkozás névtelen, arctalan ellenfelekkel, akiket a hős – jelen esetleg Akhilleusz – gond nélkül levág. A méltó ellenfél itt Hektór (Eric Bana) trójai herceg, aki tisztában van azzal, mi vár rá és otthonára, de mindent megtesz, hogy ezt megakadályozza. Hektór azzal is tisztában van, hogy a bajt a testvére meggondolatlansága hozta rájuk, de hajlandó megvédeni őt.

Hektór az önfejű, független Akhilleusz teljes ellentéte,

családos ember, aki sosem önmagát helyezi előtérbe, és Akhilleusszal ellentétben tiszteli ellenfeleit. Összecsapásuk elkerülhetetlen, és a film egyik fénypontja: tudjuk, hogy Akhilleusz lesz a győztes – Hektór is tudja, de küzd, ahogy tud. A frizuráját azért még szokni kell.

Nincsenek jók vagy rosszak

A legalapvetőbb hollywoodi fogás a szereplőket jó és rossz oldalra osztani, de ez itt teljesen máshogy van, és ez jó. Persze vannak ellenszenves alakok, de alapvetően senkinek sincs igaza – és mindenkinek igaza van. Meneláosz spártai király (Brendan Gleeson) okkal szomjazik bosszúra, hiszen a vendégszeretetét élvező Parisz „elrabolta” tőle feleségét – és az eredeti verzióban egy rakás kincset is -, logikus, hogy bátyja, Agamemnón (Brian Cox) az oldalára áll, még akkor is, ha ezzel megvannak a saját tervei.

Az ügyet lezárhatná egy párbaj a megcsalt férj és Parisz között,

csakhogy az utóbbi megfutamodik, így a vérontás elkerülhetetlenné válik. A trójaiak csak a hazájukat védik, de ettől még nem hősök, a legközelebb ehhez Hektór áll, de vele szemben ott van Akhilleusz. Az a karakter, akivel leginkább szimpatizálhatunk, az Odüsszeusz (Sean Bean).

Nincs érzelmi csúcspont

A Trója monumentális, izgalmas, ám ellentétben mondjuk a Gladiátorral (2000), nincs igazi érzelmi tétje, így drámai mélysége sem. Bár vannak tragikus hősök - Akhilleusz és Hektór is az, de ide vehetjük Helénát és másokat is -, Petersen nem tudja a sorsukat olyan érzékletesen és annyira mélyen ábrázolni, hogy az megérintsen minket. Nyilván elképesztő munka és energia ment a látványba, rengeteg szereplőt kellett mozgatni, így kevésbé tudtak az érzelmi oldalba invesztálni, pedig egy civilizáció tragikus bukását látjuk, ami egy másik rendező és forgatókönyvíró kezében talán másként jelent volna meg.   

Kezdetleges CGI

Mondhatnánk, hogy a számítógépes animáció kezdeti korszakában még képtelenség volt megteremteni azt a hiteles képi világot, amire szükség lett volna egy ilyen volumenű produkcióhoz, de ez nem feltétlen igaz. Merthogy Peter Jacksonnak ezzel párhuzamosan egy ennél is nagyobb volumenű projekthez, a Gyűrűk ura trilógiához azért csak sikerült egy elképesztő világot létrehozni, de ő azért más kategória, mint Petersen.

Ez leginkább a csatajeleneteknél jön ki,

ami azért vicces, mert a mexikói helyszínen kevés helyi statisztát sikerült csak találni, aki görögnek látszott, ezért importáltak 300 nagydarab bolgárt, akik aztán minden egyes csatajelenet magvát adták, őket duplikálták, csak hát nem elég meggyőzően.

Orlando Bloom

A film szereposztása nagyszerű, hisz a fentieken kívül ott van a színészlegenda Peter O'Toole Priamoszként, a nagyon fiatal Rose Byrne a trójai Bríszéiszként, akibe Akhilleusz beleszeret, és sokan mások, de volt, ahol mellényúltak. Az Akhilleusz fegyvertársát és barátját, és sok értelmezésben szerelmét, Patrokloszt alakító Garrett Hedlund tehetségben messze elmarad társaitól, de nem vele van a gond. És most nem arról van szó, hogy Orlando Bloom ne lenne jó színész – jó, bár nem kiemelkedő -, hanem arról, hogy Parisz elképesztően idegesítő. Nem érthető, hogy miért szeret bele Helené (Diane Kruger), hogy mindent hátrahagyjon, és bár érthető, hogy a családja kénytelen kiállni mellette, egyszerűen irritáló nézni, ahogy egy akaratgyenge szépfiú egy személyben bukásra ítél egy virágzó királyságot, miközben folyamatosan ijedt, buta képet vág.

A lámák!!!

Mint minden filmnél, itt is rengeteg apró hiba van, részletek, amik nem stimmelnek, tárgyak, amik nem korhűek, belátszó felszerelés, folytonossági bakik, satöbbi. Ilyen hiba az is, hogy a trójai piactéren egyszer csak feltűnik két furcsa állat, két láma. Amik Dél-Amerika hegyvidékein élnek, puszta létezésük sem volt ismert Európában Amerika felfedezése előtt, így

teljesen érthetetlen, miért gondolták azt a filmesek, hogy muszáj őket betenni ide.

Logikus magyarázat, hogy a film jelentős részét Mexikóban forgatták, ezért vannak ott, csakhogy a lámák ott sem őshonosak. Gyanítom, hogy azért kellett őket betenni, hogy Tróját valamiféle egzotikus keleti helyként ábrázolják – a perzsa jellegű csúcsos sisakok is erre utalnak. Petersen talán az európai és az ázsiai kultúra összecsapását akarta megmutatni, amiben Európa kerekedik felül - noha a történészek szerint a város ugyanúgy görög volt, mint az őt megtámadó seregek.