5 rendező, akivel pokolian nehéz együtt dolgozni

Legalábbis a színészek nagyon utálták a közös munkát.

David Fincher

Forrás: Getty Images

 

Számos beszámoló van arról, hogy mennyire utálnak a színeszek David Fincherrel dolgozni. Ennek legfőbb oka, hogy az utolsó vesszőig ragaszkodik a forgatókönyvhöz. R. Lee Emery elmondása szerint:

„Fél kockáztatni. Retteg attól, hogy bárki, akár csak egy szót is megváltoztasson a forgatókönyvben. Nem kreatív színészeket akar, hanem bábokat. Ha szart sem értesz a színészethez és még kreatív sem vagy, azt javaslom, menj, és dolgozz David Fincherrel.”

A rendező egyik leghírhedtebb összetűzése Jake Gyllenhaallal történt A Zodiákus forgatásán: a színész zokogógörcsöt kapott, miután Fincher több órányi forgatási anyagát törölte.

 

Wes Anderson

Forrás: Vera Anderson / WireImage / Getty Images

 

Aki látott már Wes Anderson-filmet, az tudja, hogy egy dolog mindben közös: a részletek kidolgozottsága, maximális kontroll a vizualitás felett. Bár mindig impozáns a színészeket felvonultató stáblistája, az utóbbi időben már tett olyan nyilatkozatot, hogy: „néhányan valóban nemet mondtak nekem”. Ennek egyik oka a hírhedten alacsony fizetés lehet, a másik talán az a heppje, hogy

forgatás után szeret együtt vacsorázni a színészeivel, akiknek az étkezés alatt is szerepben kell maradniuk.

De a legfőbb indok valószínűleg a már említett aprólékosság, ami igazi kihívás a színészek számára. Jeffrey Wright az Asteroid City forgatás kapcsán arról beszélt, hogy

„Forgattunk egy jelenetet ehhez a filmhez, amelyben a kezem hozzáér a pisztolytáskához, felcsapja a patentot, és megfogja a fegyvert. Ez körülbelül 60 felvételt és négy órát vett igénybe.”

 

Alfred Hitchcock

Forrás: Silver Screen Collection/Getty Images

 

Minden idők egyik legnagyobb rendezője igazi mókamester volt, persze mindig mások kárára. Az egyik színészének minden előzetes figyelmeztetés nélkül egy lovat szállíttatott a lakókocsijához, az operatőrének meg, aki az új elektromos konyhájával dicsekedett, 2 tonna szenet küldött. Ezek kissé gonosz dolgok, de még mindig csak tréfák, Hitchcocknak volt egy sötét oldala is: Tippi Hedren színésznő azt állítja, hogy szexuálisan zaklatta őt és más színészeket a Madarak forgatásán. Sőt, azt is mondja, hogy megfélemlítette őt, mivel

az egyik jelenetben, amiben mechanikus madarakat kellett volna használni, a rendező valódi szárnyasokat vetett be.

ez is érdekelhet

9 színész, aki durva traumákat élt át a filmje miatt

Van, aki nem mert zuhanyozni, van, aki súlyproblémákkal küzd; és van olyan is, akinek az édesanyja részvéttáviratokat kapott.

Tovább

 

Werner Herzog

Forrás: Jean-Louis Atlan / Sygma via Getty Images

 

Több olyan rendező is szerepel a listán, akivel azért nehéz együtt dolgozni, mert minden részletet az ellenőrzése alá von. Na, Werner Herzog nem ilyen, vele az a baj, hogy

imád veszélyes helyzeteket teremteni.

Egyszer például egy 320 tonnás hajót cipeltetett át a hegyen. A Hajnali mentőakció forgatásán állítólag Christian Bale férgeket evett, kínzóeszközökkel kínozták és még egy bivaly után is kötötték.

 

Stanley Kubrick

Forrás: Evening Standard / Getty Images

 

Egy újabb kontrollmániás rendező: Kubrick köztudottan nehéz eset volt, így nem maradhat ki a listánkról. Szakmailag mindenki elismeri, de a módszereit már többen megkérdőjelezik. Szeszélyes személyisége a 1980-as Ragyogás forgatásán csúcsosodott ki, amikor összetűzésben került az anyát alakító Shelley Duvall-lal. A színésznő „kínzáshoz” hasonlította a forgatást, ami alatt volt olyan, hogy napokat kellett sírással töltenie:

„Arra gondolsz, hogy valami nagyon szomorú dolog van az életedben, vagy hogy mennyire hiányzik a családod vagy a barátaid. De egy idő után a tested fellázad: »Ne csináld ezt velem. Nem akarok minden nap sírni«”

 

(via Far Out)