Ezeknek a szereplőknek mindenképpen meg kellett halniuk a drámai hatás kedvéért, de ez ettől még szomorú.
Van jó pár olyan filmes haláleset, amely hiába sikerült rettentő szomorúra, be kell látnunk, hogy a történet szempontjából szükséges volt. Most megmutatjuk, hogy mik azok a szívfacsaró jelenetek, amelyek nélkül a legnagyszerűbb alkotások nem lettek volna az igaziak.
Az oroszlánkirály (1994)
Sajnos a Disney-mesékben gyakori, hogy valamelyik szülőt veszíti el a központi karakter, és ez nem volt másképp Az oroszlánkirályban sem. A gyerekek számára a legnagyobb trauma a filmben Simba apjának, Musafának a halála lehetett. Az eredeti verzióban az angol szinkronhangja nem más volt, mint a legendás James Earl Jones, aki Darth Vader hangját is kölcsönözte a Star Wars-filmekben.
Ebben a mesében Mufasa halála lényegében az egész történetet beindító kiinduló esemény. De ehhez hozzátartozik az is, hogy a nézők bőven kapnak időt arra, hogy lássák Mufasát, amint nagyszerű apaként neveli az imádnivaló, fiatal Simbát – így a halála még sokkal nagyobbat üt, amikor végül bekövetkezik.
Titanic (1997)
Ki ne emlékezne a Titanic sztorijára, amikor is Jack, a szegény, alsóbb osztályból származó utas a végzetes hajóúton beleszeret a felsőbb körökből érkező Rose-ba. Azt már a film elején sejteni lehet, hogy ennek a történetnek nem lehet happy end a vége.
Mivel az alkotás úgy kezdődik, hogy Rose meséli el, hogy mi történt, így a nézők többsége már előre felkészült arra, hogy a Leonardo DiCaprio által alakított Jack lesz az, aki életét veszti. Bár a halála szomorú és tragikus, mégis szükséges volt, ugyanis a Titanicból mégsem csinálhatták a készítők romantikus komédiát.
Batman-filmek
Thomas And Martha Wayne halála minden egyes Batman-filmben szomorú, de mégis elengedhetetlen. A szuperhősök gyakran árvaként nőnek fel, és ez a tény Batman karakterénél különösen fontos.
Bruce Wayne-t a szüleiért érzett bosszúvágy hajtja arra, hogy denevérnek öltözve bűnözők ellen harcoljon minden filmes változatban. Nem minden róla szóló projekt mutatja be a Wayne-házaspár meggyilkolását, de jelenlétük kísért minden olyan történetet, amelyben Batman a főszereplő.
Hatodik érzék (1999)
A rendező, M. Night Shyamalan híres arról, hogy a filmjei tele vannak váratlan fordulatokkal. A legjobb húzása azonban talán a Hatodik érzék című filmben volt, ahol a főszereplő, Dr. Malcolm Crowe (Bruce Willis alakításában) végig halott volt.
A sztori szerint a pszichiátert az otthonában támadják meg, a végén azonban kiderül, hogy nem élte túl a támadást, de a fiatal Cole-lal tényleg kapcsolatba került, ugyanis ő tud beszélgetni a halottakkal. Ez a filmtörténelem egyik legfantasztikusabb fordulata, amire bizony szükség volt, hogy az alkotás igazán nagyszerű legyen.
V mint vérbosszú (2005)
A V mint vérbosszú egyszerre kalandfilm, politikai thriller és antiutópia, amely a zsarnokságról, az elnyomásról, a média agymosásáról szól, és azt vizsgálja, mi történik, ha egy diktatúrában az egyén a saját kezébe veszi a törvényt. A történet egy totalitárius, jövőbeli Nagy-Britanniában játszódik. Egy titokzatos, maszkos igazságosztó – V – harcot indít a zsarnoki kormány ellen, miközben egy fiatal nő, Evey is a szövetségesévé válik.
A főszereplőt Hugo Weaving formálja meg fantasztikus módon. A karakter halálára azonban szükség volt, mert a film fő üzenete a mártírság, és ha V életben maradt volna, akkor lényegében az egész projekt értelmét vesztette volna.
Forrás: Screen Rant








