6 népszerű színésznő a 2000-es évekből, aki már nem kér a reflektorfényből

Neked még megvan az Amerikai pite szőke sztárja?

Hollywoodban színészkedni a világ egyik legjobban fizető karrierje. Kevés embernek adatik meg, mégis vannak köztük olyanok, akik úgy döntenek, inkább nem kérnek a csillogásból. Erről a listában szereplő hírességek is mesélhetnek.

Jessica Alba

A színésznő, aki egyértelműen a családot választotta a karrierje helyett. Jessica Alba a 2000-es évek elején elképesztően népszerű volt. Az áttörést a 2003-as Honey című film hozta el neki.

2008-ban férjhez ment, és a párjával, Cash Garner Warrennel három gyermekük született. A színésznő még ma is feltűnik egy-egy sorozatban vagy filmben, de általában egyik projektje sem kap nagy figyelmet.

Így sincs oka azonban panaszra, a vagyonát 200 millió dollárra becsülik, ezzel Hollywood egyik leggazdagabb színésznőjének számít.

Forrás: Intercom

 

Jennifer Love Hewitt

A Szellemekkel suttogó sztárja annak idején mindig a címlapokon szerepelt. Jennifer Love Hewitt már a 90-es évek végén is népszerű színésznőnek számított, amikor a Tudom, mit tettél tavaly nyáron című horrorban a főszerepet játszotta.

A 2001-es Szívtiprók című vígjáték után pedig még nagyobb figyelmet kapott Hollywoodban. Az elmúlt években azonban már egyik filmje vagy sorozata sem örvend túl nagy sikernek, de a 911 L.A. akcióthriller-szériában sokan dicsérték az alakítását. 

Jennifer Love Hewitt 2013 óta Brian Hallisay színésszel alkot egy párt, két közös gyermekük született. A színésznő különösebb magyarázatot sosem adott arra, miért mellőzi a reflektorfényt, de azt többször hangsúlyozta, hogy a családjának sok időt szeretne szentelni. 

Forrás: Intercom

 

Tara Reid

A 90-es évek végén robbant be a köztudatba Tara Reid az első Amerikai pite-filmmel. A 2000-es évek elején pedig mindenki ismerte a nevét. Ma már azonban nem igazán láthatjuk a tévéképernyőn vagy a filmvásznon.

Elképzelhető azonban, hogy Reid előtt még mindig ígéretes karrier áll. Nem is olyan régen bejelentette, hogy több olyan film- és tévés projekten is dolgozik, amely visszahozhatja őt Hollywoodba.

Korábban azért döntött úgy, hogy a háttérbe vonul, mert a médiában állandó támadásoknak volt kitéve,  rengeteg negatív cikk jelent meg róla a húszas éveiben.

A színésznő 2023-ban pedig azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a magánélete miatt elítélik a filmiparban:

Nem vagyok házas, nincsenek gyerekeim. Azt hiszem, ha Hollywoodban nem vagy férjnél és nem vagy anya, megszólnak. Azt gondolják, hogy még mindig az a partiarc vagyok, aki régen.”  
Forrás: port.hu

 

Elizabeth Hurley

Az angol színésznő, Liz Hurley  igazi szexszimbólumnak számított Hollywoodban, és talán ez még a mai napig így van, bár már jóval visszafogottabb életet él.

Az 1990-es években leginkább Hugh Grant barátnőjeként ismerték. 2000-ben pedig együtt szerepelt Brendan Fraser oldalán A bájkeverő című vígjátékban, amely azonnal világsikert hozott neki. Mostanában a színésznő főleg tévésorozatokban játszik, és aktívan jótékonykodik.

Hurley nyilatkozott arról, hogy képes volt lemondani a filmes karrierjéről a gyermeke érdekében. A volt párja, Steve Bing forgatókönyvíró kilépett az életükből, és a közös fiukkal sosem találkozott, így egyedülálló anyaként kell helytállnia. 

Nemrég több kritika érte Hurleyt, amiért a Strictly Confidential című bűnügyi drámában egy erotikus leszbikus jelenetet forgatott le. A probléma forrása: ezt az alkotást a színésznő fia, Damian Hurley írta és rendezte.

A fiam által írt forgatókönyv olyan dolgokat kívánt meg tőlem, amiket nem feltétlenül csináltam korábban filmekben. De az ő jelenlétében biztonságban éreztem magam. Gondoskodott rólam, és tudtam, hogy a forgatáson, majd az utómunkálatok során is vigyázni fog rám. Szóval igazából elég felszabadító dolog a családoddal együtt dolgozni. Lehet, hogy újra megteszem

magyarázta az 59 éves sztár.

Forrás: Film Mánia

 

Mischa Barton

A 38 éves színésznő még kamasz volt, amikor megkapta A narancsvidék című sorozat főszerepét. A karakterét azonban a harmadik évadban kiírták, ami rossz döntésnek bizonyult, mert egy évaddal később, a rossz nézettségi adatok miatt nem folytatódhatott a tinidráma.

Barton néhány évvel ezelőtt elmondta, hogy valaki rendszeresen terrorizálta a forgatások alatt, de az illető nevét azóta sem árulta el.

A színésznő több vígjátékban szerepelt, majd áttért a független filmes munkákra, ahol főként horrorokban és drámákban láthattuk. Igazán nagy áttörést azóta sem sikerült elérnie, néha-néha különböző tévésorozatokban feltűnik, de úgy tűnik, hogy nem is kapálózik a nagyobb szerepekért.

Forrás: port.hu

 

Carmen Electra

A 2000-es évek elején Carmen Electrát számos férfimagazin címlapján és különböző márkák reklámkampányaiban láthattuk.

A filmvásznon is kipróbálhatta magát, hiszen több mint 30 alkotásban szerepelt. Sokan emlékezhetnek rá a Baywatch-sorozatból vagy a Horrorra akadva-filmekből. Ma a színésznő már csak időről időre látható tévésorozatokban és showműsorokban. Inkább jótékonykodik, többek között segít a családon belüli erőszak áldozatainak és a rákos betegnek.

A színésznő őszintén beszélt arról, hogy mielőtt híres lett, ő is megtapasztalta, mi az a szegénység:

Los Angelesben voltam hajléktalan, és  egyáltalán nem gazdag családból jövök. Rengeteget küzdöttem

mondta Carmen Electra, aki tudta, hogy L. A-ben vagy New Yorkban sikerülhet csak betörnie a szórakoztatóiparba, és ezért bármire hajlandó volt.

Forrás: RTL Klub

 

Forrás: Best Life, Foxnews, Protectnfm, Bright Side, People