7 filmes utalás, amit talán észre sem vettél

Azért filmesek a filmesek, hogy a nyilvánvalón túl szubtilisebb formában is bonyolítsák a cselekményt. Összegyűjtöttünk több mint fél tucat olyan példát, amelynek az esetében mindenki büszke lehet magára, akinek feltűnt.

A H20 – Halloween 20 évvel később Psycho-utalása

A Halloween-franchise hetedik részében van egy Norma Watson nevű karakter, akit a veterán színésznő, Janet Leigh formál meg. Leigh játszotta a slasher szubzsáner ősének tekinthető Psycho Marion Crane-jét, és ennek tiszteletére az alkotók számos Psycho-utalást elrejtettek a H20-ban. Először is mindkét figura foglalkozását tekintve titkárnő, aztán az egyik jelenetben, amelyben Norma elhajt az autójával, azt láthatjuk, hogy az ugyanaz, mint ami a Hitchcock-filmben Marionnak volt; még a rendszám is stimmel.

Forrás: Mokép / Select Video


Ugyanezen képsor közben a háttérben felcsendül egy dallam is a Psychóból, ezenkívül a Norma név is a korábbi alkotásból származik, így hívták ugyanis Norman Bates anyját.

Az pedig már csak szívmelengető személyes adalék, hogy Janet Leigh mellesleg a H20 (és a legtöbb Halloween-film) főszerepét alakító Jamie Lee Curtis édesanyja.


A Kong: Koponya-sziget Taxisofőr-utalása

A 2017-es szörnyfilmben van egy Marlow nevű karakter, egy II. világháborús veterán, akit John C. Reilly formál meg, és látható a zubbonyán egy kerek felvarró, rajta a Lizard Company felirattal.

Mindez finom utalás a filmtörténelem egy másik híres háborús veteránjára,

a vietnámi veterán Travis Bickle-re a Taxisofőrből, akinek a katonai dzsekijén egy King Kong Company feliratú kerek felvarró található.

Forrás: InterCom

 

A Pókember – Hazatérés Miles Morales-utalása

A Tom Holland főszereplésével forgatott első önálló Pókember-filmben elrejtettek egy utalást a nagyvászonról elsősorban a Pókverzum-animációs filmekből ismert Miles Morales karakterére. Amikor ugyanis Pókember felkeresi Morales nagybácsiját, Aaron Davist (Donald Glover alakítása), annak autóján az a rendszám látható, hogy „UCS-M01”, ami az Ultimate Comics Spider-Man #1 rövidítése.

Ez az a képregénysorozat, amelynek Miles Morales a főszereplője.
Forrás: InterCom

 

Steven Spielberg cameója a Négy dinó New Yorkban című mesében

Ebben a dinoszauruszos animációs filmben az egyik tömegjelenetben látható egy Spielbergre gyanúsan emlékeztető figura, akire a gyengébbek kedvéért az animátorok egy Amblin feliratú baseballsapkát (ez a filmes cégének a neve) és egy Jurassic Park-os pólót is ráadtak. A tiszteletadás nyilván annak szólt, hogy ugyanebben az évben, 1993-ban jött ki minden idők leghíresebb dinós mozija, a Jurassic Park. A rajzfilmesek egyébként extra gyorsan reagáltak, hiszen a Spielberg-szörnyfilmet az év nyarán, a mesét pedig novemberben mutatták be.

Forrás: UIP-Duna Film

 

Az oroszlánkirály 3: Hakuna Matata Mickey egér-utalása

Az oroszlánkirály két kedves mellékfigurájára, Timonra, a szurikátára és a Pumbaa nevű varacskos disznóra fókuszáló folytatás egyik jelenetében egy pompázatos rajzolt óriástotál felvételen a szavanna mellett a csillagos ég is látható

– rajta egy egyértelműen beazonosítható Mickey egér-fejjel,

Az oroszlánkirály-filmeket is gyártó Disney stúdió (egyik) logójával.

Forrás: InterCom

 

Egy visszatérő mellékszereplő Christopher Nolan filmjeiben

A rövid távú amnéziában szenvedő Leonardról szóló csavaros thrillerben, a Mementóban, Nolan egyik első munkájában egy Thomas Lennon nevű színész játszotta az egyik nem túl fontos mellékszerepet: egy orvost. De a szóban forgó karakter talán csak nekünk nem volt fontos, az alkotónak minden bizonnyal az volt, mivel amikor 2012-es filmjét, A sötét lovag – Felemelkedést forgatta, külön megkereste Lennont, hogy játsszon el abban is egy mellékszerepet: szintén egy orvost.

Forrás: Kinowelt / InterCom


Mivel a direktor ennyire ragaszkodott Thomas Lennon személyéhez, a színész szerint a két film egyazon univerzumban játszódik, és a két karakter egy és ugyanaz. De az is lehet, hogy Nolan csak babonás, és kabalából hívta ismét ugyanazt a színészt egy hasonló figurára…

Az első megoldás viszont, lássuk be, sokkal jobban hangzik!


A Holdfény királyság Dűne-utalása

Wes Anderson egyik legszebb rendezése, a 2012-es Holdfény királyság egy New England partjainál fekvő szigeten, 1965 nyarán játszódik, és arról szól, hogy

két 12 éves gyerek szerelmes lesz egymásba,

majd titkos egyezséget kötnek és együtt a vadonba szöknek – ezután pedig különböző hatóságok próbálnak a nyomukra bukkanni.

Forrás: Big Bang Media


A szerelmes kislányt, Suzyt többször láthatjuk a filmben egy The Girl from Jupiter című könyvet olvasni, amelynek a hátsó borítóján egy egyértelműen beazonosítható térkép látható: a Dűne-regényekből (és -filmekből) ismert Arrakis bolygót ábrázolja.

Anderson híres arról, hogy mániákusan ügyel a részletekre, így nyilván nem arról van szó, hogy csak gyorsan kerített valami pofás kis térképet, ami jól mutat majd a könyvön

– de hogy milyen másodlagos jelentése lehet ennek az utalásnak, azt minden bizonnyal csak ő maga tudja...

(via Ranker)

 

Ez is érdekelhet

A legviccesebb rejtett utalások kedvenc filmjeinkben

Összegyűjtöttünk hét igazán kreatív easter egget A téglából, a Toy Storyból, a John Wick-filmekből, a Star Wars: Egy új reményből és még pár kiváló alkotásból. Te kiszúrtad ezeket?

Tovább