Az MTV-s újságíróból lett dokumentumfilm-rendező és író, Király Levente le sem tagadhatná, mekkora Bud Spencer-rajongó! Miután 2018-ban elkészítette a Piedone nyomábant, majd egy évre rá annak kibővített moziváltozatát (amelyről itt írtunk részletesen), továbbra is úgy érezte, lenne még mit elmondani gyerekkorunk kedvenc pofonosztó mackójáról (és persze állandó tettestársáról, Terence Hillről). Így aztán Király Levente kis túlzással azóta is ontja az interjúrészletekkel és visszaemlékezésekkel alaposan megpakolt Bud Spencer- és Terence Hill-könyveket. Mi most a Verhetetlen párost kaptuk le a polcról, amelyben filmes pályatársak emlékezte vissza a Magyarországon évtizedek óta óriási kedvencnek számító párosra – ebből következzék most 7 hihetetlenül izgalmas történet!

1. Bud Spencer, a hős úszómester

Mint ismeretes, kedvenc pofonosztó mackónk annak idején úszóbajnok, valamint az olasz vízilabda-válogatott tagja volt. A sportolói múltjának hasznát is vette az Akik csizmában halnak meg című westernfilmje forgatásán. A rendező, Giuseppe Colizzi gyerekei a szálloda medencéjében várakoztak a bébiszitterrel (ez valószínűleg egy vasárnap volt, amikor a stáb tagjai pihentek), amikor a legkisebb fiú, Pier Francesco Colizzi egyszer csak elmerült a vízben. A folytatást már ő maga mesélte el évtizedekkel később:

 Örökké hálás leszek Carlo Pedersolinak, művésznevén Bud Spencernek, hogy megmentette az életem. Almeríában voltunk, a hotel medencéjében, és ahogy az aljára merültem, egy vízbe nyúló kar megragadott. Amikor kihúzott, azt kérdezte: »Kinek a gyereke ez?« Hároméves voltam akkor.

2. Egyszer majdnem halálra késelték Terence Hillt!

Josi W. Konski, aki olyan Bud Spencer–Terence Hill-klasszikusok producere volt, mint a Kincs, ami nincs és a Nyomás utána!, nagyon kedvelte a két színészt. Az viszont többnyire csak fejfájást okozott neki, hogy a sportos fizikumú Terence Hill mindig maga végezte a kaszkadőrmutatványokat. Király Levente könyvében így emlékezett vissza a régi filmforgatásokra:

Kicsit mérges is voltam, amikor [Terence Hill] felesleges kockázatokat vállalt. Igazi hős volt. A feleségétől hallottam, hogy New Yorkban látta, hogy egy nőt az utcán bántalmaznak, és sikeresen megmentette. A támadó azonban a dulakodás közben úgy megszúrta, hogy Terence majdnem meghalt.

3. Sosem készült el a páros második kalózos filmje

1971-ben ugyan már leforgatta a Spencer–Hill-duó a Kalózok háborúja című kosztümös kalandfilmet, (ami nálunk, Magyarországon Blackie, a kalóz, Kalózok kincse és A fekete kalóz címmel is ismert), Giuseppe Colizzi szeretett volna egy másik tengeri martalócos filmet forgatni velük a '70-es években. Nagy kár, hogy az Isten megbocsát, én nem!, a Bosszú El Pasóban, az Akik csizmában halnak meg és a Mindent bele, fiúk! rendezője 1978-ban, 53 éves korában elhunyt, mert a korabeli interjúiban egy igen grandiózus kalózos film képét vázolta fel:

1600-as évekbeli film lesz. Emlékszik François l’Olonnais-ra (kegyetlenségéről hírhedt, 17. századi karibi kalóz – a szerk.), a 17. századi nyugat-indiai szigetvilág kalózaira vagy a Mexikói-öböl és Karib-tenger kalózaira? Az ő tetteiket szeretném elmesélni, a másik oldalról nézve. Néhány kisebb, korabeli angol írónál szép történeteket találtam. Valószínűleg ez lesz a címe: Mi, kalózok.

4. Kezdetben senki sem akart Piedone-filmeket forgatni

Bud Spencer a '70-es években a szólófilmjeivel is óriási népszerűségre tett szert – gondoljunk csak a Piedone-sorozatra, amelyek még Bujtor Istvánt is megihlették (így születtek meg az Ötvös Csöpi-filmek). Furcsa mód azonban kezdetben senki sem látott fantáziát a fél világot bejáró, kemény öklű nápolyi zsaru figurájában. Bud Spencer így emlékezett vissza Piedone népszerűségére egy régi interjújában: 

Emlékszem, amikor Hongkongban forgattam a Piedone-sorozatot, még egy amerikai repülőgép-anyahajóra is meghívtak, hogy a katonákkal együtt megnézzem. Ugyanígy Németországban, Ausztráliában és Dél-Amerikában. Ahová egyébként hamarabb eljutott a VHS és a DVD is. A siker mindmáig kitart, az összes televíziós sugárzás rekordnézettségeket produkál, ami hihetetlen, mert senki
sem akarta megcsinálni az első részt. Mire Zingarelli rábólintott, már tíz producer visszadobta.

5. Mindig laposra verték, mégis Bud Spencer cimborája lett

A PORT.hu-olvasóknak bizonyára nem kell bemutatni Ricardo Pizzutit: ő az az ősz hajú olasz színész, akit szinte minden Bud Spencer–Terence Hill-filmben elagyabugyáltak hőseink. A valóságban azonban szent volt a béke közöttük, olyannyira, hogy a forgatások befejezése után Pizzuti előszeretettel ment bulizni Carlo Pedersolival. Pizzuti mindig is olasz bonviván volt, aki élvezi az életet, szeret hülyéskedni – emiatt viszont gyakran összeütközésbe került Terence Hill-lel.

Carlóval a filmjeinkben ellenségek, de a kamera mögött jó barátok voltunk. Terence Hill-ről ezt nem mondhatom el.

Ennek az volt az oka, hogy Terence Hill a forgatás előtti napokat azzal töltötte, hogy a verekedés koreográfiáját betanulja. Elvonult valahova egyedül vagy a beszédtanárával, és tanulta a szövegét, míg Pizzuti és Spencer a legközelebbi bárt kutatták fel az esti kiruccanásukhoz.

6. Bud Spencer dublőre nem is hasonlított a nagy pofonosztóra

Giancarlo Bastianoni, az 1,91 méter magas olasz kaszkadőr világéletében vad lovakon ült, lángoló autót vezetett, és szakadékokról ugrott le, a ’60-as évektől kezdve pedig ő volt Bud Spencer dublőre – annak ellenére, hogy cseppet sem hasonlít rá.

Pedersoli azt mondta nekem, ide figyelj, dolgozz velem, szükségem van rád, lovagolj helyettem. Ő nagyon nem szeretett lovagolni. Teljesen másképpen néztem ki, mint ő. Én nagyon sovány voltam, de beöltöztettek, parókát, szakállat kaptam, így olyan lettem, mint ő (itt az Aranyeső Yuccában
jeleneteire gondol, ahol Bud helyett lovagolt a távoli felvételeken – a szerk.). Nem sokat dolgoztam helyette, inkább előkészítettem a vicces, bunyós jeleneteket. Bud Spencer nagyszerű ember volt, nápolyi származású,
mindig jókedvű. Tizennyolc évet töltöttem vele, benne voltam minden filmjében.

Azt persze valószínűleg Bastianoni sem gondolta kezdetben, hogy nemcsak a kamerák előtt kell helyettesítenie:

Mindig előrementem, hogy leteszteljem, jó-e a szálloda, vagy
hogy jó-e az étel. Mindig engem küldött előre, hogy felmérjem
a terepet és megkóstoljam a kaját

7. Bud Spencer népszerűbb volt, mint a pápa?

Pierluigi Camiscioni a '90-es években készült Őrangyalok című tévésorozatban volt Bud Spencer egyik dublőre – és a szakácsa is, így szinte „szimbiózisban éltek”, nemcsak a forgatásokra korlátozódott közöttük a munkakapcsolat. Camiscioni visszaemlékezése szerint a színészt az összes stábtag kedvelte, mert mentes volt a sztárallűröktől, mindenkivel kedves és közvetlen volt:

Vitathatatlan, hogy Bud egy igazi legenda volt. Amikor a dzsungel közepén forgattuk a jeleneteket, az indiánok jobban ismerték Budot, mint magát a pápát. Mítosz volt, még akkor is, ha nem volt annyira büszke erre. Éppen ellenkezőleg! Mindig keményen dolgozott, és az egész stábra barátként tekintett, a rendezőtől a színészeken át a technikusokig bezárólag.