Nem kell halál és vér, hogy átjárjon a zsigeri félelem.
A horrorfilmek nem csak félelmetesek, de kegyetlenek is, hiszen ez az a műfaj, amiben a legrosszabbnak kell megtörténni. A zsáner egyik állandó eleme a fenyegetettség és a halál, de előfordul hogy ez utóbbi elmarad, mégsem csorbul a horror esszenciája. Íme hét olyan horrorfilm, amiben egyik szereplő se hal meg, mégis működik az iszonyat.
A Babadook (2014)
A játékidő alatt ugyan nem hal meg senki, de Jennifer Kent rendezői és forgatókönyvírói debütálása egy allegorikus rémmese a gyászról és depresszióról. Miután az apa meghal (még a film cselekménye előtt) az anya egyedül neveli a gyerekét, akinek gyakori dühkitörései és furcsa viselkedése már önmagában egy egyedülálló szülő rémálma. A sötét érzelmek egy mesekönyv ijesztő főszereplőjének alakjában elevenednek meg: a fekete-fehér rajzokból kilép Mister Babadook, és egészen addig kísért, míg az anya és a gyerek meg nem tanulják kezelni a rájuk szakadó helyzetet és érzelmeket.
Démonok között (2013)
A franchise-á duzzadó horrorfilm első része kifejezetten nagyot szólt, ami egyszerre köszönhető James Wan érzékletes rendezésének, a két főszereplőnek, Vera Farmigának és Patrick Wilsonnak, valamint valószínűleg annak, hogy igaz történeten alapul a démonűzős sztori. A Démonok között egyik nagy erénye, hogy a megszállást a család és az entitással küzdő Warren-házaspár perspektívájából mutatja be, és bár gyakran ijesztő és feszült (a tapsolós játék végkimenetele ikonikussá vált), elsősorban az emberi sorsokra fókuszál a túlvilági rettenet fenyegetettségében.
Más világ (2001)
A kifordított kísértethistória, Nicole Kidman főszereplésével: egy gótikus házban követjük az anyát, a gyerekeit, akiket óvni kell a fénytől. Ráadásul, mintha valami entitás is járna az ódon falak közt, szóval kijut a klasszikus kísértet-klisékből. Csak a film végén derül ki, hogy végig a szellemvilágban voltunk, és a főszereplők már mind halottak. Szóval ezért nem hal meg senki ebben a filmben.
Ideglelés – The Blair Witch Project (1999)
Fillérekből félelmet generálni: az Ideglelés az egyik leghíresebb kézikamerás horror, amit ráadásul a premier időszakában igazi talált tárgyként hirdettek. A valóságosként beállított történetben egy fiatal forgatócsoport a blairi boszorkány legendájának jár utána, miközben minden lépésüket filmre veszik. Az Ideglelés trükkje, hogy az erődben bóklászó csapat rettegése hamar átragad a nézőre is, miközben valójában nem mutat semmi explicit borzalmat. Igaz, a film vége nyitva hagy pár kérdést, de egyértelmű haláleset nem történik a játékidő alatt.
Egyenesen át (1990)
Igazából itt szinte mindenki meghal, de fel is támad, hiszen az Egyenesen át lényege, hogy pár orvostanhallgató azzal kísérletezik, hogy megölik, majd visszahozzák egymást, s így első kézből tanulmányozhatják a halálközeli állapotot. A csavar az, hogy mindenki magával hoz valamit a múltjából, ami eleven rémként kísérti őket. Bár az egész film témája a halál (emlékezzünk Kiefer Sutherland szállóigéjére: “Jó nap ez a halálra”), valójában úgy állít valamit az elmúlásról és annak misztériumáról, hogy minden szereplő életben marad.
Poltergeist - Kopogó szellem (1982)
Most már bátran kijelenthetjük: a kísértetház-históriákban rejlik az a kiskapu, melyen keresztül bejutunk a halálmentes horrorba. A szubzsáner egyik alapműve, a Poltergeist tök ugyanazt tudja, mint a legtöbb, hasonló film: egy családot egyre erőszakosabb entitások zaklatnak, és még a kislányukat is átrángatják a másik dimenzióba. A film mégis több szempontból is kiemelkedik: egyfelől remek, önreflexív humora van, másfelől számtalan, ikonikussá vált motívumot vonultat fel a sistergő, baljós televíziótól a játékbohócon át a túlvilági portálból lógó kötélig. Bár holttestek előkerülnek, de a játékidő alatt mindenki életben marad.
Szörnyszülöttek (1932)
A kultikus és klasszikus horrorfilm abban az időben játszódik, amikor a vándorcirkuszokban még különféle testi torzulásokkal és fogyatékkal élő embereket mutogattak. A Szörnyszülöttek valódi “cirkuszi dolgozókat” szerepeltet, és legnagyobb erénye, hogy nem csak főszereplőkké, de főhősökké is teszi őket, miközben bevezet a világukba. A történet a lenézésről, a megalázásról, a társadalmi különbségekről szól, és az elnyomottak bosszújáról. A Szörnyszülöttekben ugyan nem hal meg senki, de ami egyesekkel történik, az a halálnál is rosszabb.