1. Tüskevár (1967)

A magyar ifjúsági filmipar a hatvanas évek második felében dörrent be igazán, és az aranykornak is titulálható időszak egészen a rendszerváltásig tartott. Ekkor kezdték el a Magyar Televízió megbízásából sorra megfilmesíteni közismert írók ifjúsági regényeit. Nem maradhatott ki Fekete István egyik leghíresebb műve a Tüskevár sem.

Már az eredeti regény is szívhez szóló romantikával, érzékletesen mutatta be a Kis-Balaton természeti közegének izgalmait és rejtélyeit, Fejér Tamás rendező képeivel pedig talán még jobban beleélhetjük magunkat az apró birodalomba, ahol második otthonra talál a főszereplő Ladó Gyula Lajos, "Tutajos" (Seregi Zoltán). Matula bácsi szerepében pedig Bánhidi László nyújt elsőrangú teljesítményt, amivel kiemeli az adaptációt a hasonló gyerekfilmek tömegéből.

2. A Pál utcai fiúk (1968)

Molnár Ferenc klasszikus kötelezőjéből még 1968-ban készült el a meghatározó adaptáció, aminek nyomába se értek az azóta történt próbálkozások, akár külföldről, akár itthonról. Pedig ez máshogy is lehetett volna: Bohem Endre amerikai koproducer – aki ahhoz is ragaszkodott, hogy a főszereplőket ne magyar, hanem angol gyerekszínészek játsszák – eredetileg azt szerette volna, ha megváltoztatják a történet befejezését, hogy ne haljon meg Nemecsek Ernő.

Végül mégiscsak a rendező, Fábri Zoltán akarata érvényesült, aki regényhűen, de izgalmasan és érzékletesen vitte filmre a több mint harminc nyelvre lefordított ifjúsági regényt. Az eredmény olyan jól sikerült, hogy nemcsak a Magyar Játékfilmszemle közönségdíját nyerte el, hanem ez lett a legelső magyar film, amit Oscar-díjra jelöltek a legjobb idegennyelvű film kategóriájában. 

3. Le a cipővel! (1975)

„Le a cipővel! Éljen a mezítláb!” Ebben a két mondatban benne van minden, amiért gyerekként olyan varázslatos, kalandos időszaknak tűnt a nyári szünet három hónapja. Csukás István értette ezt az érzést, olyannyira, hogy több művében is a nagy, meleg szünet rendhagyó világát, a gyermeki lélek számára oly szükséges kiszakadást a mindennapokból énekelte meg. Ráadásul több remek film is készült az alkotásai alapján, például az emblematikus Le a cipővel!, amely a Nyár a szigeten című elbeszélés feldolgozása.

A film ráadásul annak ellenére lett klasszikus, hogy megjelenésekor fanyalogva fogadták a kritikusok, akik többek között azt is felrótták: “irrealitás” az, hogy a három napra egyedül hagyott gyerekcsoport számháborúzni akarna, illetve az is, hogy a felnőtteket is ilyen hatékonyan bevonják a játékukba. Csak azt felejtették el, hogy a gyerekfilm műfaja maga is egy játék, amit élvezni kell, és nem feltétlenül a valóság talajára rángatni. 

4. Keménykalap és krumpliorr (1978)

Ismét egy klasszikus ifjúsági regény feldolgozásáról van szó, amely A Pál utcai fiúkhoz és a Le a cipővel!-hez hasonlóan bőven megérdemelten vonult be a magyar filmtörténetbe. A világ legjobb nyári szünetéről szóló film a gyermeki fantázia és kreativitás ünneplése, amelyet olyan gyerekes felnőttek tesznek teljessé, mint az Alfonzó által alakított Bagaméri, valamint Szilágyi István Lópici Gáspár szerepében, aki mindössze pár percnyi szerepléssel írja be magát a magyar filmtörténetbe.

A feldolgozásból érdemes a hosszabb, 1974-ben minisorozatként leadott verziót megnézni, hiszen az 1978-as, mozifilmként összevágott változatból már több emlékezetes jelenet is kimaradt, valamint dramaturgiailag sem a legtökéletesebb a kép. Mondjuk ennek ellenére is nagyjából félmillióan váltottak jegyet rá, és mindkét változat máig népszerű maradt.

5. Indul a bakterház (1979)

Talán tiszteletlenség szimplán gyerekfilmnek titulálni az Indul a bakterházat: Mihályfy Sándor sírva röhögős vígjátéka tipikusan az a film, amelyet 0-99 éves korig bárkinek bátran lehetne ajánlani. De nem kell, hiszen nagyjából minden magyarul beszélő ember látta legalább egyszer életében.

Olvasztó Imre a kis Bendegúz szerepében a magyar (ha nem az egyetemes) filmtörténet egyik legszórakoztatóbb, legprofibb alakítását nyújtja. Remek komikusi időzítéssel veszi fel a versenyt Koltai Róbert-volumenű filmbéli kollégáival, magabiztosan áll az egyre kaotikusabbá váló események középpontjában. Annyira hiteles káoszügynök, hogy elhisszük és elnézzük neki még a legmeredekebb húzásait is.

6. A szeleburdi család (1981)

A pesti bérházak némileg zsúfolt világát használja játszótérként Palásthy György vígjátéka, ahol gyakran olyan emberekkel kell élnie egy kupacban a polgárnak, akikkel folyamatosan csak a baj van. Nehezíti a dolgot, ha a szomszédok mellett ezek az ember saját rokonai – a családi szeretet viszont képes összetartani a dolgokat, és még a problémákat is szép emlékké tenni.

A szeleburdi családban nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is némileg gyerekesen viselkednek, ám ebben rejlik az egész felállás bája. A famíliát a gyermeki, talán naivnak tűnő életöröm, pozitív hozzáállás tartja össze még olyan körülmények között is, amelyek messze nem nevezhetőek ideálisnak a gyereknevelésre. A korszak egyik jelentős társadalmi problémájára, a városi népességnövekedés által okozott lakáshiányra reflektáló harsány, groteszk vígjáték nemcsak nagyszerű szórakozás a fiatalabbaknak, de fontos, okos kordokumentum is a nyolcvanas évek elejéről.

7. Mancs (2015)

Pejó Róbert rendező nem túl történelemhűen dolgozta fel a leghíresebb magyar mentőkutya történetét, inkább úgy döntött, hogy egy animációs részletekkel megtűzdelt, gyerekekre szabott fantáziát készít el. Ami végül egy működőképes forgatókönyv volt, és az utóbbi évek egyik leginkább megjegyezhető magyar gyerekfilmje sült ki belőle.

A Mancs megjelenésekor megosztotta a kritikusokat, ám nemzetközi fesztiválokon jól szerepelt, és a közönség is szerette. A leghíresebb magyar kutyát alakító Alex egyszerűen tündéri a címszerepben, Trill Zsolt és Szarvas József pedig jóízűen, önfeledten bohóckodnak. Ha a mozipremier tájékán nem adtunk esélyt a Mancsnak, most a Magyar Film Napja alkalmából talán érdemes lesz.